Címkék: Csepel D-344 | i-Cell | oldtimer

2016. augusztus 04. csütörtök, 16:25

 

Az 1972-es évjáratú, felújított Csepel D-344-es teherautó generálozott motorjával, volánja mögött tulajdonosával, Nagy Áronnal, szédítő, 50-60-as tempóval közeledett idén májusban a Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozóra, ahová meghívást kapott.

OT-s rendszámú teherautó nem vehet részt a közúti áruszállításban, Áron kerüli a fizetős útszakaszokat, ennek ellenére mégis rátévedt egyre, s hiába vásárolt az első benzinkútnál viszonylati jegyet, megbírságolták. Szerencsére ilyen soha többé nem fordulhat elő vele: szerdán az i-Cell felszerelte a járművet egy útdíjbevallásra szolgáló OBU S550 készülékkel.

csepel-1

Történetét Nagy Áron megírta az egyik autós portálnak, amelyik meg is jelentette, az i-Cell ennek alapján figyelt fel az esetre, és az autós újságírók szíves közreműködésével felvette a kapcsolatot a Csepel D-344-es tulajdonosával.

„Az i-Cell idén 18 éve a hazai telematikai piac meghatározó szereplője, a magyar utakon sok ezer tehergépjármű fut általunk nyújtott flottakövető szolgáltatással, és sok tízezer jármű a mi fedélzeti egységeinkkel vallja be az útdíjat. Magyar tulajdonú, elsősorban a magyar fuvarozóknak szolgáltató vállalat vagyunk, érthetően fontos számunkra a hazai járműipari kultúra megőrzése, szeretnénk szakmai eszközeinkkel azokat támogatni, akik oroszlánrészt vállalnak ebben a feladatban. Áron Csepelje, a magyar teherautók és motorkerékpárok megmentése terén végzett munkássága számunkra példaértékű. Remélem, a most beszerelt OBU S550 használatával soha többé nem kap bírságot” – nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója. 

csepel-2

A 44 éves összkerékhajtású, különleges módon nem katonai, hanem polgári múlttal rendelkező Csepel sokak számára emblematikus fülkéjébe az i-Cell szakemberei szerelték be az OBU S550 készüléket. Az i-Cell szakmai támogatásán túl Farkas Károly – aki munkája mellett szintén a magyar oldtimerek szerelmese – magánemberként a korábban kiszabott büntetéssel megegyező anyagi támogatást ajánlott fel Áronnak, amelyből egy emelővel gyarapodik a veterános szakember eszközparkja.

csepel-3


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER