2011. augusztus 29. hétfő, 18:14

 

Méghogy az autóknak nincs lelkük. Azzá válsz amit vezetsz. Lehet benne társadalmi megszokás is, valószínű. Azonban úgy gondolom az autó viselkedése és belső tere nagyban befolyásolja a vezetője reakcióit, vezetési stílusát ezt vagy elfogja a vezető és alkalmazkodik hozzá, akkor kellemes autózásban lesz része így a Volvo S60 1,6-os benzinmotorral szerelt 180 lóerős modelljében is. Az S60-ban nagykövet leszel.

Képgaléria
Volvo S60
Volvo S60
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!



Volvo S60 teszt
Volvo S60 ár és műszaki adatok
S60 éjszakai fényei

Evvel a motorral és váltóval a Volvo S60 nem arra született, hogy rángassák a kormányt, és eszeveszetten tolják neki. Ő méltósággal halad, természetesen aránylag nagy tömegét gyorsan mozgatja előre, evvel a motorral is, de ez azt jelenti, hogy méltóságot sugározva jelenjen meg a többi közlekedő között, melyet készségesen el is ismernek neki.

Az S60 biztonsági és luxus szolgáltatásai mellett az egyik fő erőssége, hogy nagyon szép és tekintély kivívó, igazi nagykövet autó. Nálunk automata váltóval járt, mely sajnos nagyon sokat gondolkozik, s utána kezd húzni. Kézire átkapcsoláskor valamit javult a helyzet. Ha a menüpontok között megtaláljuk a sport vezetési módot, akkor sokat javul a helyzet. Ezt az autót nem sportautónak tervezték, tehát hiba lenne ezt negatív tulajdonságnak felfogni.

volvo-s60-kulso-dizajn

Mire jó ez a nyomógombos indítás? Persze ez nem csak a Volvonál divatos mostanság. Úgyis bent kell tartani az „agyat” (amellyel kommunikál az autóval és szükséges a vezetéséhez), akkor minek kihagyni a kulcsot, nem értem. Az ember állandóan keresgeti hova tette, tároló, pohártartó, táska, ja abból kirepült, valahol az anyósülés alatt… Legalább valami fütyülésre csipogót tennének be, mint a régi lengyelpiaci kulcstartókba.
A Volvo legalább csinált neki egy helyet a műszerfalon, ahol biztosan megtalálhatjuk. Az autót viszont bezárhatjuk távirányítással, kulccsal és a fogantyú érintésével is.

volvo-s60-elolrol

Az S60-nak nem csak a megjelenése méltóságteljes, hanem a belső tere is nagyon szép. Bőr-szövet kombinációjú sportülésekben foglalhatunk helyet. A műszerfal kijelzői és rendszerüzenetei jól láthatóak. A kormányon a sebességbeállítás, telefon- és rádióvezérlés gombjait találhatjuk. A rádiónál a sávkereső jobb lenne, ha rögtön váltaná is a sávot, hogy választáskor ne kelljen a kijelző monitorra nézni.

volvo-kozepkonzol

A klíma kellemes, lehet állítani, hogy a testet kerülje.
A könyöklő előtt találjuk a Volvo redőnyös tárolóját benne 2 pohártartóval és 12 Voltos csatlakozóval. A könyöklő alatti tárolóban távirányítót találtunk, mellyel a hátsó ülésekről is lehet navigálni a menürendszer alkalmazásait. A távirányítóról logikusan lehetett mindezt tenni. A tárolóban további média csatlakozók találhatóak.
A hátsó ülések kényelmesek, a lábtér elegendő. Középen ülni kis popójúaknak ajánlatos, hogy a biztonsági övek csatlakozói ne nyomják az ülő felületüket.

volvo-s60-muszerfal

Nagyon jó ötlet, hogy a holttérfigyelőt behozták az A oszlop tükör csatlakozójához. Sokkal jobban látni, mint azoknál az autóknál, akik a visszapillantóba helyezték. A holttér figyelő néha hajlamos autópálya belső sávjában a magasabb korlátot is észlelni, de hát ez is csak egy jelzőműszer, melyet a vezető ésszel használjon.

Az autó a sávelhagyásra figyelmeztetés bekapcsolásakor hangot ad. Ha éberek vagyunk és szerpentinen utazunk, s levágjuk kicsit a kanyarokat, érdemesebb kikapcsolni, mert kötelességtudóan teszi a dolgát.

A követési távolságra figyelmeztetés bekapcsolásakor piros csíkot vetít a szélvédőre.
A gyalogosvédelem és ráfutásvédelem funkciót nem tudtuk kiváltani az autóból. Valamiért nem fékezett, pedig igen hasznos mindkettő! Tehát az autó képes arra, hogy 35 km/h alatt megvédje a gyalogost a sérüléstől, minket pedig az esetleges hűvösön ücsörgéstől, de mint gép nem hibás, ha mi nem figyelünk oda, s meghibásodhat, mint ahogy mi is elkapunk 1-2 betegséget.

volvo-holtter-figyelo volvo-tavolsagkoveto

A napfénytető nem csak világosságot hoz az autóba, hanem kinyitható. Javasoljuk a használatát a klíma helyett, mi ezt tettük a kánikulában is. Kellemesen járt a levegő az autóban. A bal oszlopon lévő szellőztető, nagyon hasznos a hátul ülők számára, s testtől elfordítható.

Az S60 csomagtartója nagy, viszont áldoznunk kell a gyönyörű dizájnért. Mivel a hátsó szélvédőt erősen hátra húzták a csomagtér mélyére már be kell kúsznunk. A csomagtér fedelén csinos és hasznos szárnyacskát találunk. Alul pedig dögös kettős kipufogót.
Az S60-nak felül BMW uszonya nőtt :)
volvo-reflektorok


További gyönyörűségei az autónak a felnik és a sasszemei.

A fotók a Zala megyei Szőcén készültek. Egy részük a Sárffy ranch-en vagy közelében.








Volvo S60 teszt
Volvo S60 ár és műszaki adatok
S60 éjszakai fényei

s60-odalrol

volvo-dizajn



 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER