Címkék: Aygo | bemutató | menetpróba | Toyota

2014. július 04. péntek, 12:53

 

Megérkeztek hazánkba is a kis Zorróálarcos vagy bajszosképű, - ki hogyan látja - Toyoták, a Toyota városi kisautójának az Aygonak a második generációjának képviselői. Az új Aygo a 2014-es Genfi Autószalonon mutatkozott be, az első képek már sejtették az egyedi kialakítás lehetőségeit. Az új Toyota Aygok lehet átírják a magyar megrendelők piacát – megérdemelten.

 

Az első generációs Aygot, - melyet a PSA csoporttal kifejezetten európai piacra fejlesztettek -, 2005-ben mutatta be a Toyota, s a csehországi Kolinban lévő üzemben gyártották. Az autóból 760.000, Magyarországon 2600 darabot adtak el.




Meglátni és megszeretni.
Ez jellemezte a hozzáállásunkat az első képek után, a belső tér kellemes meglepetés volt pluszban a vonzó külsőhöz. Az új Aygot ezerféleképp lehet személyre szabni. A Toyota célja pedig pont ez volt. Egy olyan autót készíteni, melynek már a megjelenése is feltűnő, egyedi, érdekes.
Megjelenésének jellegzetessége az orrészen kialakított hatalmas nagy X vonalak, melynek felső szárai végighúzódnak az autó oldalán is. Az X középpontjában a Toyota embléma áll, a felső szárakba simulnak a lámpák. Összességében nem egy bonyolult dizájn ötlet, mégis vagy pont ezért nagyon ügyes megoldás, ez adja tovább az autó sokféle színnel való variálhatóságát is.
A formai tematika a ‘J-Playful’ nevet kapta, ihletét pedig az a kortárs, japán ifjúsági kultúra adta, amely előnyben részesíti az erőteljes őszinte formákat és idomokat. Az autó több mint tíz külső eleme egyszerűen eltávolítható, és eltérő színű, kidolgozású elemmel váltható ki, így az ügyfelek megteremthetik saját, testre szabott Aygo modelljüket – mondta el a Toyota.



De, szaladjunk előre, hisz az emberek második, ha nem az első kérdése; mennyibe kerül.
A négyszemélyes városi kisautó 3 és 5 ajtós változatban készül. Az autó szíve a Toyota 69 lóerős 3 hengeres egyliteres 12 szelepes VVT-i benzinmotorjának továbbfejlesztett változata. Az autó 5 sebességes kézi és 5x-shift automata váltóval is rendelhető.



A 3 ajtós, kézi váltóval szerelt modell kezdő ára 2.695.000,-Ft
Az 5 ajtós változaté 2.825.000,-Ft
Az automata váltós verzió induló ára 3.615.000,-Ft, igaz ez már X-play felszereltséggel.

A felszereltségi szintek elnevezése rímelnek az X dizájnjellegzetességre.
Az alapfelszereltség
X, tartalmaz - a teljesség igénye nélkül – Műszerfalba épített fedélzeti számítógépet, audió rendszert AUX és Bluetooth csatlakozóval. Megjelenésében fényezett lökhárítót, LED-es nappali menetfényt, projektor lencsés fényszórókat. Biztonság tekintetében ABS EBD-vel, blokkolásgátlót elektronikus fékerőelosztóval, guminyomásra figyelmeztető rendszert, 8 légzsákot, Isofix gyerekülés rögzítési pontokat a hátsó üléseken, hegymeneti elindulássegítő rendszert. Kényelemben beszállást segítő rendszer a 3 ajtós esetében, dönthető hátsó üléstámla, fényszóró kikapcsolásra figyelmeztető jelzés, magasságban állítható kormányoszlop. Manuális klímát opcióban szerezhetünk.

A 255 ezer forinttal többe kerülő X-cool felszereltségben van manuális klímánk és pollenszűrőnk.

A X-play felszereltség – melytől a Toyota a legtöbb vásárlót reméli – elektromos ablakemelőket, x-touch 7’-os érintőképernyőt, tolatókamerát, kormányról vezérelhető audió és Bluetooth telefonkihangosítót, magasságban állítható vezetőülést, központi távirányítót tartalmaz. 3 ajtós kivitelben 3.220.000,-Ft, 5 ajtósban 3.350.000,-Ft.

A legfelszereltebb az X-wave, ahol megjelenik az automata klima, a nyomógombos indítás és a vonzó vászontető, melyet elektromosan lehet nyitni. Az X-wave 5 ajtósban elérhető 4.150.000,-Ft-ért, mely automata váltóval 265 ezer forinttal több.

A navigáció 130.000,-Ft-ba kerül, X-play felszereltségtől.

Lehetőség van kétféle limitált szériás modell beszerzésére is, melyek nevei: X-cite és X-clusive.







Így billen a hátsó ablak



Változások
Az autó teljes hossza 25 mm-rel nőtt, 3455 mm-es hosszával az új Aygo még a kategória legrövidebb tagja. Az első fejtér 7 mm-rel bővült, az autó magassága viszont 5 mm-rel csökkent, ami áramvonalasabbá tette azt. A nyomtáv elöl és hátul egyaránt 8-8 mm-rel nőtt, javítva a modell kiállását.

Oldalról nézve a tető vonala alacsonyabban húzódik, a homlokfalat előrébb helyezték. Ennek eredményeként az utastér tömegközéppontja is előrefelé mozdult el, ami kiegyensúlyozottabb, előre dőlő kiállással ruházta fel az autót. Ezt az érzést erősíti a lejtős övvonal is, amely az előre hajló hátsó lámpatestben ér véget. Maga a tető új, pagodaszerű kialakítást kapott, az aerodinamikai tulajdonságokat beépített hátsó légterelő javítja.
Az oldalsó ablaküveg kontúrja eltérő a három- és ötajtós kiviteleken; az utóbbinál az ablak grafikája egészen a hátsó lámpatestekig ér el, ami az ötajtós járművektől elvárt karosszériahossz érzését ébreszti.
Az új Aygo hátsó kialakítása rímel az orr részre. Ez esetben a hátsó ajtó és az alsó lökhárító határozza meg azokat a törésvonalakat, amelyek felosztják a jármű egységes felületét. A lámpatestek a hatszögletű hátsó ajtóban kaptak helyet, a lökhárító felső szakasza kiszélesedve a messze kinyúló kerékívekben folytatódik; ami széles, stabil kiállást kölcsönöz a járműnek. Az új Aygo közegellenállási együtthatója 0,30-ról 0,29-re csökkent (Cw-érték).


A belső tér kialakítása során a trapéz alakú középkonzol volt a meghatározó erő. Ennek a formája köszön vissza az utastér több elemében; a szellőzőnyílásoktól az ajtókárpiton át a sebességváltó keretéig.
A konzolon nyugvó, széles műszerfal matt, csillogásmentes felületet kapott; a műszerfalat keretező, kecses „A” oszlopok jobb körkörös kilátást biztosítanak a vezetőnek. A műszeregység koncentrikus gyűrűkből áll. A mindig kivilágított műszercsoport közepén multi-információs kijelző található; ennek nagyméretű számjegyei könnyen leolvashatók.
Az utastér belső hossza 9 mm-rel megnőtt. Az első ülések kényelmét a 20 mm-rel szélesebb könyöklők fokozzák.
A csomagtartó térfogata a korábbi 139-ról 168 literre nőtt. A raktér megközelíthetősége is javult: a hátsó ajtó küszöb és a hátsó ülés háttámlája közötti távolság 75 mm-rel lett hosszabb.




Zsolti barátunk segített az autó vezetésében, tekintettel a bal futóműre szerelt járógipszre.
Az autó ülései kényelmesek, kisautókra jellemzően ülőlapjuk kicsit rövid. Nekem a jobb 1-ben kényelmes volt a könyöklő, ha felemeljük az ülést, nos akkor nehezebben elérhető, viszont ez inkább kicsi hölgyeknek javasolható, tekintve, hogy az Aygo nem városi terepjáró. Érintőképernyő logikus, jól használható. Napsütésben árnyékoljuk, mert akkor nem látszik jól. A pakoló helyek elegendőek, azonnal kényelmesen belaktuk a kis kocsit, az AUX, USB csatlakozók is logikus helyen vannak, telefon jól elhelyezhető. A kesztyűtartóban egy italtartó mélyedést is találunk, melybe fél literes palack fér.
Hátulra beülve 175 cm-es embernek még 5 cm hely van a feje fölött. Hátsó üléseket a csomagtartóból dönthetjük.
A motortér nyitó kicsit megtréfált minket, az általános elrendezés szerinti helyen a tanksapka nyitó van, nos a motortérnyitó kallantyúja kissé mögötte.




Az egyliteres három hengeres motor elinduláskor kigyorsításkor és/vagy emelkedőn egyeseknek hangos zavaró hangot adhat, - azonban más hasonló motorok is hasonló zajjal járnak - mely sima haladáskor elcsöndesül.
Kormányzására jellemző, mentünk az M7 bevezetőn befelé a városba, fúj a szél vagy ennyire direkt az autó kormányzása kérdezte Zsolt. Igen, az új Aygo kormányzása ilyen, szeretem amikor egy autót érezni lehet

A visszautat Budakeszi felé a budai hátsó utakon ejtettük meg, ahol Zsolti belefeledkezett a gokartélménybe, és elégedetten kergette a kisautót a kanyarokban. Nos ilyen sofőr mellet jól jönne egy belső felső kapaszkodó, melyet nem találtam.

Zsolt tetszik neked az autó, bevállalnád? Igen, a fekete-narancs színnel is jól néz ki, de a fehér piros berakásokkal sem rossz, pláne e fekete-szürke, sportos kinézetben. Igen bevállalnám, s városban klasszul tudnék szlalomozni a lassúzók között. Zsolt jelenleg egy 2001-es Jeep Cherokee XJ-t hajt.

Megjegezzük a gyári fogyasztás adat 4,1 l/100 km-en, hát mi computer által számolt 8,2 l/100/km-t csináltunk először kb 200 kilót vitt az autó, majd kiszállt kb. 70 kiló, akkor hegymenet, gokartos vezetési stílusban a megmaradt kilókkal. Spórolós vezetésre a kijelzőn felváltásra való figyelmeztetés segít.
Az Aygo végsebessége 160 km/h, gyorsulása 0-100 km/h-ra 14,2 mp. A forgatónyomaték csúcsértéke 95 Nm 4300/percnél, de 85 Nm már 2000/perctől elérhető, melyet a tapasztalat is igazolt.



Az Aygo-t eddig 70%-ban nők vásárolták, az új Aygo ütős külső megjelenésével, viszont ronthat a jövőben a női vásárlók kárára.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER