2013. augusztus 19. hétfő, 14:48

 

A Subaru Forester 1997-ben a New York Motor Show-n mutatkozott be, az 1993-as Legacy alapjaira épült. Idén áprilisban mutatták be itthon a Subaru Forester negyedik generációját.

Subaru Forester 2.0 dízel AWD
Képgaléria
Subaru Forester 2.0 dízel AWD
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!

Subaru Forester 2.0 dízel AWD teszt
A negyedik generációs Subaru Forester árai, műszaki adatai és felszereltségek
Lámpák, belső világítás, éjszakai fények

Az első generációk inkább kombira hasonlítottak
, majd a harmadik generációval jelentkezett a jellegzetes SUV-os jelleg. Magasabb felépítés, robosztus megjelenés. A Sport felszereltség egyik része a markáns jellegzetes és érdekes lökhárító és küszöbkialakítás, melyet a 8.750.000,-Ft-os 2 literes benzinmotor kezdőárához képest 2 literes turbós dízelmotorral kapjuk 11.450.000,-Ft-ért, természetesen sok extra funkcióval együtt. A Forester megjelenésére jellemző hátul is a határozott vonalak, markáns tetőspoiler és az alapfelszereltségben található tetősínek. A külső tükrök LED irányjelzőt építettek. Alapfelszereltségben jár az első ködfényszóró is, melyek egyben nappali világításként is szolgálnak.

subaru-forester-sport-2014subaru-forester-2014












subaru-forester-sport


A Forester négyféle felszereltségben illetve a Sport megjelenéssel: Active, Comfort, Exclusive, Platinum, Sport és háromféle motorral (2 benzines és 1 dízel) 2.0i, 2.0 DIT, 2.0 Boxer Diesel kapható.
Az X-Mode funkció a 2.0 DIT motorral és automata váltóval elérhető. Aktiváláskor lejtmenet  ereszkedteti le állandó sebességgel az autót a lejtőn.
Az állandó Szimmetrikus AWD rendszer pedig azokra a kerekekre küldi a nyomatékot, ahol tapadásvesztést érzékel.
Bár ezek a rendszerek nagy segítségére vannak csúszós utakon a sofőröknek, minden SUV esetében ki kell emelni, nem klasszikus terepjárók, s a fizika törvényei a terepjárókra is érvényesek. A Forester terepjáró képességei: első terepszög 25, hátsó 26 fok, a hasmagassága: 220 mm.

Belterét tekintve áttekinthető, de sok adatot megjelenítő műszerfal, kényelmes ülések és nagy tárolóhelyek fogadnak. A középkonzolon a felső kijelző az autó mozgására jellemző adatokat mutatja, úgy minta fogyasztást, még megtehető kilométert, takarékos vezetési jellemzőket, melyeket össze is lehet hasonlítani a korábban megtett utak adataival.
Középen az audiórendszer High-Grade multifunkciós kijelzője, illetve felszereltségtől függően a navigációs rendszer képernyője van. Alapfelszereltség az automata klíma, a kétzónás pedig Comfort csomagtól. A váltó előtt praktikus tárolóhely van kialakítva. Alapfelszereltség a Bluetooth, USB és AUX csatlakozás.

subaru-forester-muszerfal


Érdemes a kezdőárhoz képest kifizetni a Comfort csomagért pluszban a 240.000,-Ft-ot, mivel itt már rengeteg hasznos kényelmi funkciót megkapunk; ülésfűtések elöl, tolatókamera, tempomat, kétzónás automata klíma, csomagtérből gombnyomással 40-60 arányban lehajtható hátsó üléstámlák.
Aki ragaszkodik a panoráma tetőablakhoz 410.000,-Ft felárat kell fizetnie a Comfort csomaghoz képest. Városban igen kellemes, viszont autóúton már elég zajos.
A Navigációs rendszer csak Platinium felszereltséggel érhető el (10.250.000,-Ft), ezt már sokkal olcsóbban is kiválthatjuk különálló profi navigációs készülékekkel.

subaru-forester-ules


subaru-forester-hatso-ulesek


A hátsó üléseknél tágas a lábtér. Az ülőlap hossza 46 cm, s 40 cm hely van az első ülés támlájáig, mely méréskor 170 cm-es emberre volt beállítva.

A csomagtér befogadó képessége gyári adat szerint 505 liter, illetve ledöntött hátsó üléstámlákkal 1577 liter. Méreteit tekintve; legnagyobb szélesség 128 cm, kerékjárati dobok között 103 cm. Hosszában; hátsó üléstámlákig 85 cm, hátsó ülőlapok széléig 148 cm, első ülések közötti könyöklőig 180 cm. Praktikus a csomagtér alját borító kivehető műanyag „szőnyeg”. A praktikusságnál érdemes megemlíteni a hátsó ablakokon lévő sötétítő hálót is.
A csomagtérajtó az utastérből és kulcsról is nyitható. Szépséghibája volt, hogy mivel a riasztót utólag szerelik be, nyitásra az autó beriasztott, tehát, ha ki akarjuk nyitni, előbb az ajtónyitó gombot, kell megnyomni, s csak utána nyithatjuk a csomagterét. Ezen szerelési módon jó lenne változtatni, ha már a gyártó ilyen kényelmi funkciót épített be az autójába.

subaru-forester-rakter



Az autót beindítva meglepően jó a hangszigetelése, a motor csendesen jár, s kiszállva a hangos rádiónak a hangja szinte egyáltalán nem szűrődik ki.
A másfél tonnás sajáttömegű járművet a 2 literes dízelmotor könnyedén mozgatja. Gyorsulása gyári adat szerint 0-100 km/h-ra 10,2 mp. A maximális 350 Nm forgatónyomatékát 1600-2400/perc között adja le.
A kormányfogás jó, a műszerek jól láthatóak. A kormányszervo is jól beállított azaz nem túl kemény, ugyanígy a futómű is kellemes, nem pattog az autó, a váltó pontosan kapcsolható. Bár SUV-ként magas felépítésű a Forester, a boxer motor alacsony súlypontjának köszönhetően az autó mozgása stabil és kiegyensúlyozott.


A Forestert 2012-ben törte össze az EuroNCAP 5 csillagos eredménnyel,. Melyből Felnőttvédelem 91 %-ot kapott, gyerekvédelem szintén 91 %-ot ért el. A gyalogosvédelem 73 %, az autó védelmi rendszere pedig 86 %-os értékeléssel zárt.




A Forestert vizsgálva, bár alapára nem olcsó, viszont amit máshol extrafelszereltségként kapunk, nála alapfelszereltségben megjelennek. A teljesség igénye nélkül kiemelendő az állandó összkerékhajtás mellett kapunk elektronikus menetdinamika szabályozást, hegymeneti elindulássegítő rendszert, start-stop automatikát és elektronikus indításgátlót. Légzsákok tekintetében függönylégzsákokat és vezetőoldali térlégzsákot is tartalmaz.
Kényelem szempontjából 4 irányban állítható kormányoszlopot, állítható magasságú vezetőülést, Bluetooth, USB és AUX csatlakozást. Elektromos ablakemelőket elöl és hátul. Felszereltségekről bővebben a következő oldal tartalmaz információt.

Összességében a Forester egy alapáron is bőségesen felszerelt SUV állandó összkerékhajtással, erős motorral. Megbízhatóságát és praktikusságát Fábry Sándor is tanúsítja, mégpedig avval, hogy a második Subaruját vette át 2010-ben egy Forester személyében.

subaru-forester


Subaru Forester 2.0 dízel AWD teszt
A negyedik generációs Subaru Forester árai, műszaki adatai és felszereltségek
Lámpák, belső világítás, éjszakai fények



Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER