Címkék: Airbump | árak | Citroen | Citroën C3 | ConnectedCam | felszereltségek | rally | teszt | WRC

2016. november 22. kedd, 20:09

 

Színes, vidám egyediséget sugárzó autók és hozzájuk passzoló laza és színes környezet fogadta az újságírókat az új Citroen C3 harmadik generációjának magyarországi autóbemutatására érkezve. Az újdonság az idei Párizsi Autószalonon tartotta a világpremierjét, decemberben pedig megérkeznek az első példányok a hazakereskedésekbe. A Citroen C3-asból 2002 óta 3,5 millió példány kelt el.

 

Citroën C3 bemutató képek
Képgaléria
Citroën C3 bemutató képek
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!



Az új C3 megjelenése
Az összképükben színes, vidám autó orrát, a középen elhelyezkedő Citroen logóból kiinduló két vékony krómcsík jellemzi, amely a LED-es nappali menetfény körül is végig fut. A kedves, de kockaszerű arcot az alattuk lévő szögletes fényszórók és az azalatt elhelyezkedő ugyancsak kocka formájú ködfényszórók alakítják ki, illetve erősíti a jelleget az ugyancsak szögletes alakú hűtőrács is. Ezeket a visszatérő kocka motívumokat majd az utastérben is felfedezhetjük.
Az elejére rímel a hátulja is, gömbölyded, de négyzet alakú hátsó lámpáival és a műanyag hátsó lökhárító kialakításával.
Mindezek ellenére oldalról megnézve az autó egyáltalán nem kocka, inkább gömbölykés. Ezt erősítik a széles kerékjárati ív borítások, amik egyben egy kicsit optikailag megemelik, így SUV jelleget is kölcsönöznek neki.




A Cactusban megismert Airbump oldalborítást az új C3-as is megkapta, azonban nem kötelezően, aki a konzervatívabb kinézetet szereti, e-nélkül is megrendelheti az autóját, azonban véleményünk szerint nem csak praktikus esetleges rányitáskor, de jópofán is néz ki, feldobja az amúgy sem unalmas formát. A külső megjelenés a 9 féle karosszériaszín 3 féle tetőszínnel variálva, plusz az egyszínű modellek, összesen 36 féle lehet, így még egyedibb lehet az autónk az átlagtól. Az Airbump elemen külön kis díszítés van a tető színével egyezően.
Az új C3-asra R15-től R17-es kerekeket szerelhetnek, az oldalfal magassága az utazási kényelmet elősegítendő legalább 50. Megállásra fékezésnél számolnunk kell egy kis bólintással.


Modern négyszögek és technika
Az utastérben folytatódik a négyszögláz. A belső hangulat pedig négyféleképp variálható. Példaautónkon megnézhetik az egyiket, a friss kinézetű műszerfalat, melyet egy vidám piros csík keretez. Kockák és négyszögek a kormányon, szellőzőrácsokon, tárolókon, aujtókilincseken. Az autóindító gomb melletti kis rekeszbe nagyobb telefon nem fér be, de sebaj alatta a pohártartó előtt van hely, így rögtön fölé be is tudjuk dugni a telefonunkat. Egy sorban egymás mellett helyezkedik ez a 12 V-os, AUX és USB csatlakozó (Live szinten opcióban, 2. szinttől alapfelszereltség része). A kesztyűtartót megnéztük, úgy van, ahogy mondták, valóban széles, mély, szóval jó nagy. Az ajtók behúzója itt is bőröndfül.



A C3-as ülései emlékeztetnek a Cactuséra, ezek is fotelszerűek, kényelmesek is. Egyetlen hiba, hogy 170 cm-es magasságú ember nem éri el kényelmesen a könyöklőt, hiányzik az a 1,5 cm.
Hátul is jól el lehet férni. A hátsó ülések 60:40 arányban hajthatóak le. Mögöttük a csomagtartó 300 dm3-es, amely az üléseket lehajtva 922 dm3 lesz. A csomagtér alatt motorváltozattól függően pót-, vagy szükségpótkerék helyezhető el.




Hátrahúzott első ülésekkel




Figyelem! A 2. felszereltségi szinttől már rendelhető a C3 árnyékolós panoráma üvegtetővel is.



Felszereltségi szintek
Háromféle felszereltségi szinttel kínálják az új C3-ast, az első a Live, ebbe beletartozik – a teljeség igénye nélkül a ABS elektronikus fékerő-elosztóval (REF) és vészfék-asszisztenssel (AFU), Oldallégzsákok (elöl) és függönylégzsákok , Alacsony keréknyomásra figyelmeztető rendszer, Coffee break alert (figyelmeztetés pihenő beiktatására), Programozható sebességszabályozó és -korlátozó berendezés sebességajánlással, Sebességtábla-felismerő rendszer sebességajánlással, Véletlen sávelhagyásra figyelmeztető jelzés (AFIL). Tehát amint láthatjuk igen bőséges a biztonsági és vezetéstámogatási felszereltsége már kezdő szinten. Említésre méltó még, hogy alapfelszereltség a magasságban is állítható vezetőülés, elöl az elektromos ablakemelők, távirányítós központi zár és a változó rásegítésű szervokormány, manuális klíma rendelhető.

A második a Feel, amely tartalmazza az előzőkön kívül a Hill Assist visszagurulás-gátló rendszert, megjelenik a LED-es nappali menetfény. 4 hangszórós kormányról vezérelhető rádió, Bluetooth telefonkihangosító, USB és Jack csatlakozó, illetve az elektromos és fűthető tükrök. Ennél a szintnél már rendelhető ülésfűtés az első ülésekre, tolatóradar, a 7”-os érintőképernyő kormányról vezérelhető Mirror Screen funkcióval (a csatlakoztatott telefon multimédiás tartalmát az érintőképernyőn is elérjük) és az autó izgalmas újdonsága a Connected CAM, de erről majd később.

A harmadik a Shine felszereltség, amelyben bőrbevonatú kormánykerék, szekvenciális első és hátsó ablakemelők, tolatóradar, automata klíma és sok díszítőelem van, itt már kaphatunk akár tolatókamerát is.

Besegít a fotóalbumba és posztol a Facebookra
A C3 legnagyobb újdonsága a ConnectedCAm, amelynek a belső visszapillantó tükör házába épített kamerája fotókat és videófelvételeket készít egyrészt automatán egy folyamatos videofelvételt az utolsó megtett 2 óránkról (lementés nélkül ezt folyamatosan felülírja), másrészt magunk is elindíthatunk felvételt, illetve készíthetünk fotókat, amely nagyon előnyös lehet kirándulásnál, körutazásnál, egy-egy festői kanyarban vagy szép épületegyüttesnél, érdekes utcajelenetnél, mivel a múló pillanatot nincs időnk gyorsan lekapni kaparászva a fényképezőnk vagy telefonunk után, amely amúgy elég balesetveszélyes is, hanem ilyenkor megnyomjuk a tükör alatti kis gombot és el is készül a felvétel. Miután letöltöttük a telefonunkra a Citroen ConnectedCAM appot, ezeket a képeket vagy videókat azonnal a wifivel kapcsolódó telefonunkra menti, amennyiben rendelkezünk mobilinternettel és úgy állítottuk be, az alkalmazás azonnal posztolja a Facebook oldalunkon a fotót. Kíváncsian várjuk a világ ilyetén való fordulatát a Facebook megjelenésekben.
A későbbiekben érdekes lehet, hogy balesetekkor a mennyiben fogják esetleg elfogadni a bíróságok ennek a gyári alkalmazásnak a felvételét. A gyártó elmondása szerint a balesetet észleli a rendszer, ilyenkor ez azt megelőző 1,5-2 perces felvételt külön menti el.



Motorok
Az új Citroen C3 háromféle 68, 82 és 110 lóerős benzinmotorral lesz kapható, a 110 lóerőst 6 sebességes automata váltóval a többit 5 sebességes kéziváltóval szerelik.
Dízelmotorból kétféle rendelhető 5 sebességes kéziváltóval egy 75 és egy 100 lóerős.
A próbaúton a 82 lóerős benzines és a 100 lóerős dízeles változatot próbáltuk. Mindkettővel kellemesen lehet közlekedni a városban, könnyedén felvenni a ritmust avagy egy-egy gyorsabb műveletet végrehajtani. Az új szervokormány kis sebességnél, parkolásnál pehelykönnyű, igen élvezetes, de a városi sebességnél sem lesz kellemetlenül kemény, úgy hogy közben nem veszíti el a közvetlen kormányzást. A kézi váltó is jó úton jár, pontosan kapcsolható. A vészindex automata bekapcsolását nem sikerült vészvékezéskor aktiválnunk, ezt jó lenne érzékenyebbre venni.

A Citroen, már a valós, használathű fogyasztási adatokat publikálja, így az új Citroen C3 következő motorjainak: Puterech 82 5 sebességű váltóval 6 l/100 km, a Puretech 110 EAT6 6,8 l/100 km, a BlueHDI 75 5 sebességű váltóval 4,9 l/100 km a vegyes fogyasztása.



Az új Citroen C3 árai
Az új Citroen C3 kedvezményes induló ára 2.990.000,-Ft Live felszereltséggel és a 68 lóerős benzinmotorral, ez Feel felszereltséggel 3.290.000,-Ft.
A legmagasabb Shine felszereltséggel és legerősebb motorokkal sem megy 5 millió fölé, a a benzines 110 lóerős motorral automata sebváltóval 4.810.000,-Ft, a dízel BlueHDI 100 4.950.000,-Ft-ba kerül.

Az új Citroen C3 célközönsége mondják a fiatalok vagy a fiatalos nyugdíjasok, de szerintünk bárki, aki szereti a friss, üde színfoltként való megjelenést és örömmel használja a jó áron megjelenő mai technológiákat.
Az új C3-asok december 10-ig érkeznek meg a márkakereskedésekbe, előrendelésük azonban már megkezdődött.



Jövő év elején viszont akár döntünk egy saját Citroen C3-as mellett, akár nem, érdemes lesz figyelni a Monte Carlo rallyt, ahol először fog indulni az új Citroen C3 WRC.



 


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER