Autósfórum

...because open source matters

 
  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
2013. augusztus 15. csütörtök, 09:21

 

Az eddigi harminc kötelező óra mellett 580 kilométert is le kell vezetni „B” kategória esetében a gyakorlati vizsga feltételeként. Az augusztus 15-én hatályba lépő közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 24.) GKM rendelet több változást hoz az autósok, motorosok életébe – adta hírül a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

jogositvany

A gyakorlati vizsgára bocsátás feltételeként eddig az előírt óraszámok mellett az egyes vizsgakategóriák esetében kötelező (kilométerben meghatározott) menettávolságokat is teljesíteni kell. Ez „B” kategória esetében a jelenleg is alkalmazott 30 óra mellett 580 kilométert is jelent. Az előírás bevezetése képes lehet megszüntetni azt a hibás gyakorlatot, amikor a tanuló „szinte álló” autóban, nagyon kevés levezetett kilométerrel megy első gyakorlati vizsgájára, hiszen a vizsga sikerességéhez az alapvető járművezetési technikák elsajátításán túl nagymértékben hozzájárul az oktatás során megszerzett tapasztalat is.

Az elméleti tanfolyam célja nem a vizsgára való felkészítés, hanem a közúti közlekedés szabályainak, a közlekedésben használt megfelelő magatartásformáknak az átadása. Így optimális, ha a vezetői engedély megszerzése között minél kevesebb idő telik el. Ezt a célt szolgálja, hogy a tanfolyamnak is lesz érvényességi ideje. Ennek értelmében a tanuló a tanfolyam kezdetétől (az első előadás dátumától) számított 9 hónapon belül jelenthető le elméleti vizsgára, illetőleg ugyanezen időponttól számított 12 hónapon belül sikeres elméleti vizsgát is kell tennie. Ezen határidőn túl a tanuló elméleti vizsgára kizárólag a tanfolyam megismétlését követően jelenthető. A tanfolyam érvényességét 2013. október 1-jét követően indult tanfolyamok esetében kell alkalmazni.

A közlekedésbiztonság növelését célzó, a motoros kategóriák közötti fokozatosságot motiváló rendszer is jelentősen átalakul, tekintettel van a vizsgázó motoros előéletére. A vizsgázó mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól, ha az előzőleg megszerzett motoros kategóriájától számított két éven belül jelentkezik az újabb motoros kategóriás vizsgára, és az előzőleg megszerzett motoros kategóriája esetében nem mentesült az elméleti tanfolyam és vizsga alól (két éven belül tett elméleti vizsgát). Változás továbbá, hogy ha két éven túl jelentkezik újabb motoros kategóriára, úgy a motorkerékpárral megszerzett tapasztalata elismeréseként nem a teljes tanfolyamot, hanem – az adott kategóriától függően – meghatározott óraszámú (a teljes tanfolyaminál kevesebb időtartamú) tanfolyamot kell teljesítenie. Ezzel szemben, aki két éven túl szeretné a nagyobb teljesítményű motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyét megszerezni, annak az elméleti ismeretei felfrissítése érdekében 3 kötelező elméleti órát követően elméleti vizsgát kell tenni.

Az ügyfelek igényeit figyelembe véve változnak a kategóriaváltás feltételei is. Augusztus 15-től ugyanis a korábban megkezdett „M” és „A korl.” kategóriás tanfolyamok kérelemre átválthatóak „AM” kategóriára, illetőleg „A2” alkategóriára olyan módon, hogy a tanuló átváltásig megszerzett vizsgaeseményei hatályosak az új kategória esetében is, tehát tulajdonképpen csak a hiányzó és még hátralévő vizsgaeseményeket szükséges teljesíteni a kategória, illetve alkategória megszerzéséhez.

Egyszerűsödtek a képzésre történő beiratkozás feltételei. Mostantól nem szükséges az orvosi alkalmasság, illetőleg az alapfokú iskolai végzettség igazolása a képzésre történő felvételkor. Ezekről a tanulónak elegendő nyilatkoznia, azonban fontos, hogy a tanulónak tájékoztatásban kell részesülnie ezekről a feltételekről. A jelentkezési lapot ezen túl elegendő, ha a vizsgára jelentkezéskor töltik ki a vizsgázók.

Az elméleti vizsgáztatást érintő fontos változás, hogy kérelemre a hallássérült személy is tehet szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt, a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékében nyilvántartott jelnyelvi tolmács fog közreműködni. Fontos továbbá, hogy a rendelkezésre álló SZEV vizsgaanyagok közül a vizsgázó – állampolgárságára tekintet nélkül – választhat.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu
Loading
e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER