Címkék: Allianz Biztosító | panasz

2019. július 15. hétfő, 10:40

 

Hogyan gondolja egy biztosító vagy bármilyen cég hogy telefonon felhív egy személyt valamilyen problémájukkal, (a személy már nem ügyfelük, mert fordulópontra szerződés felmondás történt) és  a vonal végén teljes személyazonosítást követelnek, miközben a cég azonosítása nem megoldott? Felhívnak egy volt ügyfelüket akinek náluk van a telefonszáma, azt használják, majd nem mondják el mi a gondjuk, hanem sokrétő személyes adatok kiadását követelik?

 

 

Hogyan követelhet egy hívó úgy személyes adatokat, hogy nem az ügyfél kereste meg, azaz az ügyfél abban az esetben tudná kit hívott, fordított esetben viszont jó esetben van egy telefonszám, más semmi egy bemutatkozó név és a hívott fél személyes adatait követeli, hogy a gondját elmondja, úgy hogy ö maga semmilyen hasonlós személyes módon nem azonosította magát?
Ezek után közli kimondja egy volt ügyfél anyja nevének vezetéknevét és ha az ember rákérdez, hogy hogyan teheti meg, hogy egy szerintük nem azonosított személynek, valakinek kiadja a nevét és az anyja nevének vezetéknevét, akkor az a válasz, hogy ön mondta igen én vagyok.
Nos, ha elhitte miért nem mondja a gondját és tart fel egy embert, ha nem hitte el akkor hogy adhat ki személy beazonosításra szolgáló adatokat?? A telefonszámot később beírva a keresőbe az Allianz telefonszámát adta ki, tehát utólag ilyenformán lehet esetleg megtudni valóban onnan lehetett-e a hívás.

Az Allianz Biztosítóval egy éven belül már ez a második gond, mivel a szerződéskötés után reklámmal telefonált egy nő arra a kérdésre, hogyan teheti ezt, mivel nem volt jelezve, hogy megkereshetik az ügyfelet reklámmal, nemes egyszerűséggel lerakták a telefont.
Legközelebb bankra hivatkozva fog valaki hívni, hogy a személyes adataink védelmében azonosítsuk magunkat és a bankszámlánkat??

Amennyiben hasonló problémákkal találkoztak írják meg szerkesztőségünknek.

Addig is talán ez is egy szempont lehet a biztosítós választásban, olyan biztosító megbízása, ahol nem ingatag a személyes adataink dolgaink védelme és nem zavarnak kéretlen reklámokkal a kérésünk ellenére.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER