2012. február 17. péntek, 12:28

 

Az életbiztosítási díjbevételek lényegében stagnáltak, a nem életbiztosítási üzletágból származó díjak pedig – elsősorban az autóbiztosítások díjcsökkenése miatt – csaknem 5 százalékkal zsugorodtak 2011-ben - tette közzé a tavalyi évről szóló előzetes adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) pénteken.

2011-ben 821 milliárd forint díj folyt be a hazai biztosító társaságokhoz, ami 2,69 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 843,8 milliárd forinttól. A biztosítási szerződések száma 60 ezerrel csökkent, így 2011 végén 11 millió darab szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok.

„Nem jó hír, hogy csökkent a szerződések száma. Bár feltételezhető, hogy az életbiztosítási szerződések darabszámának 47 ezres csökkenése mögött a végtörlesztés lehetősége, illetve az a tendencia áll, hogy a lakosság megpróbálta mobilizálni megtakarításait hitelei kiváltása érdekében” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

Ugyanakkor az életbiztosítási szerződésekre befolyt, 439,79 milliárd forintnyi díj mindössze 0,64 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, 442,6 milliárd forinttól. „Feltételezhetően az a réteg, amely képes megtakarítani és tudatosan gondoskodni saját és családja jövőjéről, a mostani, nehezebb körülmények között is megteszi ezt. Örvendetes jelenség, hogy a piac elmozdulni látszik a hosszú távú biztonságot jelentő, folyamatos díjas termékek irányába” – tette hozzá a főtitkár. E jelenséget támasztja alá, hogy 2011-ben az életbiztosításokból származó – az egyszeri és eseti díjakat csak 10 százalékos mértékben tartalmazó –, úgynevezett „korrigált” díjbevétel 299,2 milliárd forint volt, közel 8 milliárd forinttal haladva meg az egy évvel korábbit.

Az elmúlt évben folytatódott a befektetéshez kötött – unit-linked – biztosítások térnyerése a klasszikus, „vegyes” életbiztosítások rovására. 2010-ben az életbiztosítási díjbevétel 60 százaléka származott unit-linked biztosításokból, 2011-ben pedig már 67 százaléka.

A nem életbiztosítási üzletág 5 százalékos csökkenést szenvedett el 2011-ben: 2010-ben 401,2 milliárd, tavaly csupán 381,3 milliárd forintnyi díj folyt be az üzletágból. A piac zsugorodásának oka elsősorban az autóbiztosításokban keresendő, mind a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból, mind pedig a cascóból származó díjbevétel csökkent.

A 2012. évi kgfb-kampányban is tovább mérséklődtek a díjak, s ennek tudható be, hogy a szövetség előzetes adatai szerint a 2012. évi kampányban 730 ezren cseréltek kötelező biztosítót. „Egyértelműen látszik ugyanakkor, hogy évről évre kevesebben váltanak biztosítót a kampányban: a 2009-es, 1,5 milliós csúcsot követően 2010-ben 1,23 millióan, tavaly pedig már csak a csúcsévben tapasztaltnak kevesebb, mint a fele váltott” – emelte ki Molnos Dániel.

A casco-díjbevételek is lejtmenetre kapcsoltak, ugyanakkor örvendetes jelenség, hogy a casco-szerződések darabszáma néhány ezerrel bővülni tudott. A „hiteles” autók számának csökkenésével, illetve kiesésével nem következett be a casco-szerződésszám zsugorodása. A kiesést feltehetően a kedvezményes áru, kötelező mellé kötött casco tudta ellensúlyozni. „Eszerint, ha csökkentett szolgáltatási tartalmú szerződést kötöttek is, de egyre többen érezték szükségét annak, hogy vagyontárgyaikat biztosítsák” – hangsúlyozta Molnos Dániel.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER