Csodálatos napsütésben, ideális szélviszonyok között az idei sorozat legjobb túra- és pályaversenyeit teljesítette az a 98 hajó, amelyik részt vett az V. UNIQA Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny- sorozat idei utolsó előtti, balatonboglári futamán, mely egyben a IV. Autós Regatta volt.

Szakmai szempontból kiváló futamra adott lehetőséget az időjárás, gyönyörű napsütésben végig 20-25 kilométeres szélben teljesítették a vitorlázók a Balatonboglár- Lelle- Révfülöp- Boglár távot. A verseny cirkáló szakasszal indult, amely a vitorlázás sava-borsa, ez tényleg nem arról szól, hogy kinek van jobb hajója, hanem, hogy ki tud jobban vitorlázni – osztotta meg tapasztalatait Dániel Gábor versenyigazgató.
Ezúttal nem volt szükség pályarövidítésre sem, le tudták tesztelni a betétbója rendszert, azaz a gyorsabb hajók kicsit hosszabb távot teljesítettek. A légvonalban mintegy17 kilométeres táv a cirkáló szakasz miatt egyébként is legalább 25 kilométerre nőtt. Sokat voltak vízen a versenyzők szombaton, hisz a szigligeti versenyen elmaradt pályaversenyt is bepótolták, így az ügyességet két pályaversenyen is kellett bizonyítani.
Végre egy igazi versenynap volt, nagyon jó kis széllel, próbára is tette a mezőnyt, hisz a pályákkal együtt volt, aki majdnem hét-nyolc órát vízen volt – értékelt a versenyben eddig vezető Kepi Kormányosa, Czédula Tibor. A Yardstick I. kategóriát ezúttal is megnyerő hajó legénysége barátokból, családtagokból áll, s 2007. óta a Balaton Regatta egyetlen futamát sem hagyták ki. Nem kérdés: ott lesznek az idei utolsó megmérettetésen Balatonszemes is, hisz mint ahogy a kormányos fogalmazott: a verseny kiélezett, még legalább három hajó megszerezheti az összetett elsőséget.
A IV. Autós Regattán autószalonok, importőrök, autóalkatrész kereskedések is képviseltették magukat. A verseny fővédnöke Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke volt, s jelen volt Herczig Norbert rally bajnok, valamint a parton a szokásosnál több autó, motor, oldtimer, tuning autó.
Eredmények:
Autós futam
Gardazzura – FCI Autóalkatrész (Simó Béla)
BMW Sailing Team (Hollósi Gábor)
Mercedes Benz Hungary (Lehoczky Ádám)
Yardstick I. osztály
Kepi (Kormányos: Czédula Tibor)
Márta Mária (Matlaszovszki Miklós)
Madárka (Kéri László)
Yardstick II.osztály
Sio- Car Dolce Vita ( Sáfián László)
Albatros (Kétszeri Csaba)
Gé. (Pál Gaszton)
Yardstick III.osztály
Penny (kormányos: Seres Péter)
Hablaty (Stankovics Réka)
Blue Fly (Kék Tamás)
A versenysorozat következő helyszíne szeptember 10-11-én Balatonszemes. 
Hozzászólások