2011. március 21. hétfő, 15:03

 

Sokak számára a GPS járművédelmi berendezések egyetlen nagy, homályos kategóriát képeznek. A védelem színvonalában, mértékében azonban nagy különbségek vannak egy 10 éves, kis-műhelyben beszerelt, és egy korszerű, telepített eszköz között.

 

gps jarmukovetes

Mióta a világon milliószámra közlekednek a személygépkocsik, állandósult a versenyfutás a tolvajok és a tulajdonosok, védelmi szakemberek között. Abban manapság mindenki egyetért, hogy a rendelkezésre álló lopásvédelmi eszközök közül a „GPS” a leghatékonyabb, de azt már kevesen tudják, hogy ilyen címszó alatt nagyon különböző eszközökhöz lehet hozzájutni.

A választék alján − a kocsi eltulajdonításának nehézségét tekintve is − a kis műhelyekben beszerelt régebbi eszközök szerepelnek. Ezek lényegében egy átlagos riasztóhoz illesztett GPS egységből állnak, amely valamely, többnyire GSM eszközzel „riaszt”, vagyis küldenek valamiféle jelet valahová, leginkább a tulajdonos telefonjára.

Míg 10 évvel ezelőtt a beszerelt elektronika több, nagyjából cipős doboznyi egységből állt, ma már egy ilyen szerkezet központi egysége a mai mobiltelefonok méretében készül. Ez többek között azt jelenti, hogy a készüléket sokkal könnyebb elrejteni az avatatlanok elől, ami jelentősen hosszítja a hatástalanítására fordítandó időt. A méretcsökkenéssel ötödére esett vissza a rendszerek nyugalmi áramfelvétele is, ami azt jelenti, hogy a lopásvédelmi arzenál és az autó akkumulátora akár több heti állás után is aktív, használható marad.

Változott a kommunikáció módja. Régen a GSM adók kizárólag hanghívásra voltak alkalmasak − faxhoz hasonlóan továbbítva az adatokat − ma pedig jellemzően GPRS technológiával, akár folyamatosan kommunikálnak a felügyeleti központtal. Ez utóbbi − bár nem új „fejlesztés” − szintén meghatározó a védelem szempontjából, hiszen egy 24 órás felügyelet azonnal reagál, a riasztást közvetlenül a rendőrséghez továbbítja, és a körülményektől függően azonnal le tudja tiltani a járművet.
Ehhez képest egy felügyeleti központ nélkül működő rendszer legfeljebb a tulajdonost tudja értesíteni, akinek az intézkedési jogköre kérdéses, és nem is biztos, hogy azonnal reagálni tud a helyzetre.

Változott a járműbe épített szenzorok, elektronikai eszközök választéka. A nyitás-, mozgás-, és más érzékelők mellett a mai, canbus-os elektronikával szerelt autók − ma már mind ilyen − új lehetőségeket és feladatokat adtak a fejlesztőknek. Sokkal kevesebb lett a vezeték, könnyebb az autó gyári elektronikájához csatlakozni, azonban a tolvajok is épp ezt használják fel. A mai rendszerek ezért többek között a gyári elektronika hozzáférési pontjait is blokkolják.

Nagyot fejlődtek a GPS vevők. A mai készülékek már szórt jelekből is képesek a helymeghatározásra, míg a korábbiak szűk térben, keskeny utcákban például nem, vagy lassabban működtek.

Egyszerűbb a rendszerek kezelése. A korábbi numerikus padok és PIN-kódok helyett ma már kódkártyák vannak, melyeket elég magunknál tartani. A fenti felsorolás természetesen csak ízelítő, a fejlődés néhány ismertebb vívmányát mutatja be. A lényeg mindenekelőtt, hogy egy nagy értékű autó védelmét is naprakészen kell tartani. A tapasztalat nagyjából az, hogy a felsőkategóriás, igazán nagy értékű autók GPS védelmi rendszereit évente érdemes „upgrade”-elni, korszerűsíteni, négy-ötévente pedig teljesen, vagy jelentős részben lecserélni. Ennyi idő után azonban ez a tulajdonosi réteg az autóját is cserélni szokta, a régebbi autókhoz pedig a már bent lévő rendszer is arányos védelmet jelenthet. Ezt azonban érdemes szakértővel konzultálva érdemes megállapítani.


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER