2013. január 24. csütörtök, 15:19

 

Akár négy-öt kilométert is meg tud tenni a felsővezetéktől függetlenül az az önjáró trolibusz, amelynek prototípusát kedden mutatták be Szegeden.

Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a járművet az önkormányzati tulajdonú cég az EDF-Démász Zrt.-vel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a Sedulitas-Pro Kft.-vel együttműködve fejlesztette ki.

Az elektromos jármű egy hagyományos autóbusz átalakításával készült el - közölte a szakember. Hozzátette: az átépítés során a 72 férőhelyes, 26 ülőhelyes troli belső tere nem változott meg, a jármű felhasználási lehetőségei pedig lényegesen bővültek.

Az önjáró trolibusz rugalmasabban használható, ideiglenes útlezárások, balesetek esetén sem kell szüneteltetni a közlekedést. A jármű üzemszerű körülmények között 1,5-2 kilométert biztonsággal meg tud tenni a felsővezetéktől távol, így lehetőség nyílik például új szárnyvonalak kialakítására is - tudatta az ügyvezető.

Nemes Péter tervező az MTI-nek elmondta, a járműben egy hozzávetőleg 90 Ah-ás kapacitású, 120 cellás lítium-vas-foszfát akkumulátor kapott helyet, amellyel a troli teljes feltöltöttség esetén 4-5 kilométer megtételére képes.
A szakember közölte, a fejlesztés folytatódik, egy újabb autóbuszt építenek át önjáró trolibusszá. A vezérlőrendszer továbbfejlesztése pedig azt is lehetővé teszi majd, hogy a fékezés során keletkező energiát visszatáplálják az akkumulátorokba - közölte a szakember.
MTI


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER