Címkék: elektromos | elektromos autó | hibrid | plug-in hibrid

2014. január 21. kedd, 08:02

 

A környezetkímélő fejlesztési versenyből a plug-in hibrid autók kerülnek ki győztesként, a világ autógyártásában pedig egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) - állapítja meg a KPMG friss tanulmánya.

A tanácsadó vállalat 28 ország kétszáz autóipari vezetőjének körében végzett felmérés alapján készített el a 2014-es "Strategies for a Fast-Evolving Market" című tanulmányát. A felmérésbe bevont szakemberek úgy látják, hogy manapság a hosszú élettartamú és alacsony fogyasztású járműveket igényli elsősorban a piac. A vásárlói preferenciák rangsorában magas helyet foglalnak el még a biztonsági innovációk is.

Az Egyesült Államokban, Japánban, Európában, illetve a BRIC-országokban a felmérés szerint a plug-in járművek lehetnek a legkeresettebbek az elektromos autók közül. A szakemberek nagy jövőt jósolnak az üzemanyagcellás technológiának is, amelyet 69 százalékuk tekint a növekedés elengedhetetlen feltételének.

A válaszadók 76 százaléka kulcsfontosságúnak tartja a belsőégésű motorok továbbfejlesztését és optimalizálását, miközben az akkumulátoros technológiáról csak a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott így.
A felmérésből kiderült, hogy míg az Egyesült Államok, az EU és Japán gyártói kétszer akkora valószínűséggel fektetnek be a belsőégésű motorok fejlesztésébe, addig a BRIC-országok sokkal jobban összpontosítanak majd az elektromos mobilitás különböző formáira, mint például a plug-in hibridekre és a tisztán akkumulátoros technológiákra.

Az elektromos autók elterjedésének a töltőállomás-hálózat hiánya szab gátat, valamint az, hogy az akkumulátorok feltöltése harminc-negyvenszer hosszabb ideig tart, mint egy belsőégésű motoros jármű tankolása, és csak 20-30 százalékát lehet megtenni vele az egy tankolással megtehető útnak. A plug-in hibrid járművek ezeket a hátrányokat hidalják át a beépített benzinmotorral, miközben megtartják az elektromos hajtásláncnak azt az előnyét, hogy sebességváltó nélkül fokozatmentesen lehet a járművet gyorsítani.

Magyarországon is a kiterjedt töltőállomás-hálózat hiánya akadályozza a plug-in járművek terjedését. Jelenleg mindössze 26 villanyautó töltőállomás működik az országban. A potenciális magyar vásárlók számára fontos döntési szempont még a telepek élettartama és a jármű ára is - idézte a tanulmány Agócs Gábort, a KPMG autóipari szektorért felelős partnerét. MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER