2010. október 06. szerda, 21:03

 

12H Hungary - Hungaroring
Az esemény időpontja: 2010. október 8-9. (péntek-szombat)
A verseny időpontja: 2010. október 9. 10:00-22:00

BMW Hun Racing Team


Október 8-9-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a 24H sorozat magyarországi futamát „12H Hungary” névvel a Hungaroringen, amin a BMW Magyarország által támogatott csapat, a BMW Team Hungary with EfficientDynamics idén másodszor áll rajthoz. A gyári BMW 120d versenyautóval rajthoz álló egység ezúttal két új pilótával, az RCM Motorsport csapatvezetőjével, Csuti Lászlóval és a magyarországi BMW 325 Challenge kupa bajnokával, Kovács Tamással indul a megmérettetésen. A versenyzők Walter Csaba és Palik László helyére érkeznek, akik közül Walter a FIA GT3 Európa bajnokság aktuális futama miatt, Palik pedig külföldi tartózkodása miatt marad távol a versenytől.

A BMW Team Hungary így a Csuti László, Kovács Tamás, Vida János és Wéber Gábor felállással indul majd a versenyen, és küzd majd meg a többi 29 nevezett versenyautóval és pilótáikkal. A csapat tavaly kategóriagyőzelmet aratott a Hungaroringen, és idén is ez a cél – nyilatkozta Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezetője. „Az autó a Nürburgringen sajnos műszaki hiba miatt kiállásra kényszerült, ám szerencsére sikerült kijavítanunk a hűtőrendszert így a 120d ismét tökéletes állapotban vág neki a versenynek” – mondta el az ügyvezető.

Csuti László, a csapat pilótája a következőket nyilatkozta napokkal a verseny előtt: „Izgatottan várom, hogy rajthoz állhassak a BMW 120d-vel. Habár hátsókerék-meghajtású autókkal viszonylag keveset versenyeztem, bízom benne, hogy hosszútávú versenyeken szerzett tapasztalataim hozzásegítik majd a csapatot, hogy minél jobb eredményeket érjen el” – mondta el Csuti.

Kovács Tamás, a csapat másik új tagja ugyan nemrégiben kezdte a pályaversenyzést, azonban első szezonjában meg is nyerte a Gyorsasági OB - BMW 325 Challenge Kupa bajnoki címét, amelyet az idei szezonban megvédett. „Nagyon szeretem a kihívásokat, ezért külön örülök, hogy egy hosszútávú versenyen is kipróbálhatom magam! Remélem, minél több tapasztalatot szerezhetek a kormány mögött, amiket a jövőben tudok majd kamatoztatni” – nyilatkozta Kovács.

A verseny a péntek délutáni időmérő edzésekkel kezdődik, majd szombaton magával a futammal folytatódik, ami délelőtt 10-től este 10-ig tart.  Az esemény látogatása idén is ingyenes.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER