Címkék: Alonso | elektromos | Fernando | hibrid | racing | Spa-Francorchamps | Toyota

2018. május 08. kedd, 23:29

 

Tökéletesen nyitotta meg a TOYOTA GAZOO Racing Fernando Alonsoval kiegészült versenycsapata a FIA Hosszútávú Világbajnokság 2018-2018-es évadát: a Toyota hibrid elektromos versenygépei az első és a második helyezést is megszerezték a Total Spa-Francorchamps 6 órás futamon.

 

Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima immár zsinórban második éve vezette győzelemre a 8. rajtszámú TS050 HYBRID gépet; diadalukban idén az újonnan érkezett Fernando Alonso is osztozott, aki most először nyert Spa-ban azóta, hogy 18 éve első helyezett lett itt a International Formula 3000 futamán. A 7. rajtszámú autóval versenyző Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López szintén remekül teljesítettek, másodikként, mindössze 1,444 másodperces lemaradással érve célba – annak ellenére, hogy az időmérőn kapott büntetés miatt egy körös hátránnyal kellett rajtolniuk a boxutcából. Az eredmény azt jelenti, hogy eddigi 49 WEC-futamából a Toyota már 17-et megnyert, és immár harmadik győzelmét aratta Spa-ban. A Toyota tehát úgy lép pályára június 16-17-én a Le Mans 24 órás versenyen, hogy mind a csapatok, mind a pilóták versenyében az első helyen áll.

Felhőtlen volt az ég, amikor Sébastien gyönyörűen elrajtolt a pole pozícióból a 8. rajtszámú autóval, és fokozatosan növelte előnyét az utána száguldó Rebellion-pilóták előtt, Mike pedig az első boxutca-kiállás idejére már a hatodik helyre küzdötte fel magát. Sébastien idővel több mint 30 másodperces előnyre tett szert, ám ez később némileg csökkent, amikor a pályán megjelent a safety car.A 30 perces szünetben Kamui váltotta Mike-ot a 7. autó volánjánál, Fernando pedig beült a 8. rajtszámú gépbe, hogy nekivágjon élete első WEC-körének. Amikor a mezőny újra nekilódult, Fernando legfontosabb feladata az volt, hogy visszaverje az 1. rajtszámú Rebellion támadásait, de közben arra is maradt energiája, hogy a Kemmel egyenesben látványosan megelőzzön néhány GT-versenygépet. Fernando lendületét egy sárga jelzés szakította meg, de amikor a pálya felszabadult, tovább növelte előnyét, és magabiztos vezetésre tett szert, amikor a félidő előtt átadta a volánt Kazukinak. A 8. számú autó később rövid időre kiállt a boxutcába, mert be kellett állítani Kazuki biztonsági övét, kicsit később azonban ennél is több időt vesztett, mert megpördült az egyes számú kanyarban. Mindeközben a 7. rajtszámú autó állhatatosan tört előre a mezőnyben, és a futam második felét már a második helyen kezdte meg, körülbelül egy perccel lemaradva a 8. autó mögött, amikor José María ült be Kamui helyére. Ahogy közeledett a futam utolsó órája, úgy szűkült a rés a két TS050 HYBRID között, és már úgy tűnt, hogy Fernando egy perccel hamarabb ér célba, mint Mike a 7. autóval. Ám ekkor újra megjelent a safety car, és 50 perccel a futam vége előtt már csak hat másodperc volt a két Toyota időkülönbsége.25 perccel a verseny vége előtt, az utolsó üzemanyag-feltöltés után is Fernando és Mike maradt a két autó volánja mögött, így ők tették fel a koronát a hibátlanul teljesített, több mint 1100 kilométeres száguldásra.

Hisatake Murata, a csapat elnöke:
„Nagyon elégedett vagyok a hétvégén nyújtott teljesítményünkkel; a tegnapi problémánk tükrében hatalmas eredmény a csapat részéről a kettős befutó. Mindenkire nagyon büszke vagyok. Egész hétvégén fantasztikus volt a hangulat, és szeretnék köszönetet mondani rajongóinknak és kölni kollégáinknak is, akik eljöttek Spa-ba, hogy a lelátóról biztassanak minket. Remélem, sikerült kellemessé varázsolnunk számukra a szezon első futamát. Ma komoly eredményt értünk el, de ez csupán egy apró lépés nagy célunk, a Le Mans-i győzelem felé. Kiderült számunkra, miben fejlődhetünk még, de ezzel bizonyára versenytársaink is így vannak, ezért a következő hetekben keményen kell dolgoznunk, mert Le Mans-ban szoros küzdelemre számíthatunk.”

TS050 HYBRID #8: 1. helyezés, 163 kör, 9 boxutca-kiállás. Start a pole pozícióból. Legjobb köridő: 1 perc 57,805 másodperc

Sébastien Buemi (TS050 HYBRID #8):
„Mind boldogok vagyunk, amiért így kezdhettük el a szezont. Ez az első alkalom, amikor Kazuki és én együtt versenyeztünk Fernandoval, és már csak ezért is fontos volt, hogy jól kezdődjön az évad. Nem is emlékszem, mikor jelent meg ilyen sokszor a safety car egy hatórás futamon, márpedig ez nem jött jól nekünk, mert ezzel többször is előnyt veszítettünk. Végül aztán minden jól sikerült, és hatalmas köszönet jár a csapatnak a kemény munkájukért. Mindez persze csak a bemelegítés volt Le Mans előtt, és észben kell tartanunk, hogy még előttünk áll az igazán fontos futam.”

Kazuki Nakajima (TS050 HYBRID #8):
„Nagyon örülök, hogy megnyertük az évad első futamát. Ez már csak azért is fontos nekem, mert az én szakaszom elég balszerencsésen kezdődött: sok bosszantó dolog történt, ami nem kevés időnkbe került. Én is hibáztam, de szerencsére sikerült újra felvennem a ritmust. Remek kezdet ez, és keményen fogunk dolgozni, hogy a folytatás is ilyen legyen.”

Fernando Alonso (TS050 HYBRID #8):
„Örülök ennek az eredménynek, és a csapat teljesítménye szempontjából az egész hétvége lenyűgöző volt. A téli tesztek során alaposan felkészültünk, és a műhelyekben is kemény munka folyt, de minden perc megérte, mert ez alapozta meg ezt a kettős győzelmet. A lehető legjobb pozícióban végeztünk a futamon, és hihetetlenül boldoggá tesz, hogy már a legelső hosszútávú futamomon első lettem. Sébastien és Kazuki sokat segített ebben, amiért nagy köszönet jár nekik.”


TS050 HYBRID #7: 2. helyezés, 163 kör, 8 boxutca-kiállás. Start a boxutcából. Legjobb köridő: 1 perc 57,442 másodperc

Mike Conway (TS050 HYBRID #7):
„Furcsa volt a boxutcából rajtolni, de tudtuk, mit kell tennünk. A safety car megjelenése és a sárga jelzés is jelentett némi segítséget, hogy felzárkózzunk a mezőnyhöz, és nekilássunk megküzdeni a többi LMP1-es autóval. Kamui és José remek munkát végeztek ma. Kicsit zavar, hogy nem mi győztünk, de a csapat számára tökéletes eredményt jelent a kettős befutó.”

Kamui Kobayashi (TS050 HYBRID #7):
„Az autó nagyon ütős volt, úgyhogy jó eséllyel állhattunk bele a küzdelembe; szerintem mind remekül autóztunk, hogy ledolgozzuk az időmérő miatt kapott büntetést. Az autó nagyon gyors, ami jó jel Le Mans előtt. Persze én is abban bíztam, hogy mi fogunk győzni, szóval a második helyezés nem éppen az, amiről álmodtam, de a csapat kiválóan nyitotta meg az évadot, most pedig kemény felkészülés kezdődik Le Mans-ra.”

José María López (TS050 HYBRID #7):
„Boldoggá tesz a csapat kiváló eredménye. Rossz volt hátulról rajtolni, de kemény munkával sikerült előreverekedni magunkat, ami jól mutatja a 7. rajtszámú autóban rejlő potenciált. Élveztem a mai küzdelmet; különleges érzés volt újra versenyezni, főleg ezen a csodálatos pályán!”

A Spa-Francorchamps 6 órás futam eredménye
1. #8 TOYOTA GAZOO Racing 163 kör
2. #7 TOYOTA GAZOO Racing +1,444 másodperc
3. #1 Rebellion (Jani/Lotterer/Senna) +2 kör
4. #3 Rebellion (Beche/Laurent/Menezes) +2 kör
5. #6 ByKolles (Webb/Kraihamer/Dillmann) +5 kör
6. #11 SMP (Aleshin/Petrov) +5 kör

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER