Címkék: BMW Motorsport | DTM

2016. június 06. hétfő, 19:33

 

2016. június 3-5. között a németországi Lausitzringre látogatott a Német Túraautó Bajnokság mezőnye, ahol a BMW négy pilótája is pontszerző helyen végzett. A szombati és a vasárnapi megmérettetés legeredményesebb pilótája Marco Wittmann lett, aki a pilóták közötti pontverseny második helyéről várhatja a folytatást.

Június 4-én, szombaton a németországi Lausitzringen folytatódott a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os versenyszezonja, a rajtrács harmadik helyéről induló Marco Wittmann pedig 32 hibátlan kör után a negyedik helyre hozta be a Red Bull BMW M4 DTM versenyautót. A BMW RMG csapat 2014-es bajnoka ezzel négy helyet lépett előre a pilóták közötti egyéni pontversenyben, s 47 ponttal az ötödik helyről azonnal az élre ugrott.

lausitzring-de-palya-1

A szombati futam második pontszerző BMW-pilótája Maxime Martin lett, aki a kilencedikként száguldott át a célvonalon a SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautó volánja mögött. A helyezésért járó két pont bezsebelésével a BMW RBM csapat belga pilótája lett a mezőny egyetlen olyan versenyzője, aki az első öt futam mindegyikén pontszerző helyen végzett. Bruno Spengler (BMW Bank M4 DTM) és Timo Glock hajszál híján maradt le a szombati megmérettetés pontszerző helyeiről: a kanadai pilóta a tizenegyedik, míg a Forma-1 egykori versenyzője a tizenkettedik lett.

António Félix da Costa, Augusto Farfus és Tom Blomqvist a tizenötödik, a huszonegyedik és a huszonkettedik helyen érkezett be a célba. Martin Tomczyk önhibáján kívül egy ütközésbe keveredett a francia Esteban Ocon versenyautójával, így idő előtt fel kellett adnia a versenyt.

A harmadik versenyhétvége második, vasárnapi megmérettetése ismét Marco Wittmann remeklését hozta: a szombati negyedik hely után ezúttal a hatodikként érkezett célba versenyautójával. A német pilóta a helyezésért kapott nyolc ponttal jelenleg a pilóták közötti egyéni pontverseny második helyén áll, mindössze három ponttal lemaradva az élre ugró Robert Wickens mögött. Marco Wittmann és Timo Glock e hétvégi teljesítményének köszönhetően a BMW RMG csapat 93 ponttal mindeközben továbbra is őrzi első helyét a csapatok közötti pontversenyben.

Vasárnap Marco Wittmann mellett Bruno Spengler és Timo Glock is pontszerző helyen végzett: a kanadai pilótát a kilencedik, míg a DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautót a tízedik helyen intették le. Tom Blomqvist épphogy csak lemaradt a pontszerző helyekről, hiszen a tizenegyedikként érkezett célba az Ice-Watch BMW M4 DTM versenyautóval. Maxime Martin a tizenharmadik, António Félix da Costa (BMW M4 DTM) a tizennegyedik, Martin Tomczyk (BMW M Performance Parts M4 DTM) pedig a tizennyolcadik lett. Augusto Farfus (Shell BMW M4 DTM) egy saját hibáján kívüli ütközés következtében kénytelen volt feladni a versenyt.

A DTM szombati megmérettetését az Audi spanyol pilótája, Miguel Molina, míg a vasárnapi futamot a Mercedes-Benz osztrák versenyzője, Lucas Auer nyerte.

lausitzring-de-box1

2016 ötödik DTM futamának BMW-eredményei (Lausitzring, 3,478 kilométer, 40 perc + 1 kör, 2016. június 4.):

#11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 4. hely

#36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 9. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 11. hely

#16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 12. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 15. hely

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – 21. hely

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 22. hely

#100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – nem ért célba

2016 hatodik DTM futamának BMW-eredményei (Lausitzring, 3,478 kilométer, 60 perc + 1 kör, 2016. június 5.):

#11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 6. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 9. hely

#16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 10. hely

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 11. hely

#36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 13. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 14. hely

#100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 18. hely

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – nem ért célba

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjának versenyhétvégéi:

2016. május 6-8.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)
2016. május 20-22.: Red Bull Ring (Ausztria, Spielberg)
2016. június 3-5.: Lausitzring (Németország)
2016. június 24-26.: Norisring (Németország, Nürnberg)
2016. július 15-17.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia, Zandvoort)
2016. augusztus 19-21.: Moscow Raceway (Oroszország, Moszkva)
2016. szeptember 9-11.: Nürburgring (Németország)
2016. szeptember 23-25.: Hungaroring (Magyarország, Mogyoród)
2016. október 14-16.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)

lausitzring-de-box2

A BMW DTM-pilótáinak áttekintő táblázata

Pilóta WIT GLO SPE FAR BLO MAR DAC TOM
Nemzetiség német német Kanadai brazil brit belga portugál német
Rajtszám 11 16 7 18 31 36 13 100
Életkor 26 34 32 32 22 30 24 34
DTM debütálás 2013 2013 2005 2012 2015 2014 2014 2001
Csapat RMG RMG MTEK MTEK RBM RBM Schnitzer Schnitzer
Versenyek 44 44 127 54 24 34 34 165
Győzelmek 6 3 14 4 1 2 1 7
Dobogók 10 6 44 12 2 4 3 28
Pole pozíciók 6 1 17 5 - 2 1 8
Leggyorsabb körök 5 2 14 1 1 1 1 8
Pontok 372 167 719 333 93 180 91 488

A pilóták közötti pontverseny állása

1. Robert Wickens (58 pont), 2. Marco Wittmann (55), 3. Mattias Ekström (46), 4. Jamie Green (45), 5. Edoardo Mortara (44), 6. Paul di Resta (43), 7. Maxime Martin (39), 8. Timo Glock (38), 9. Tom Blomqvist (34), 10. Augusto Farfus (32), 11. Lucas Auer (31), 12. Nico Müller (27), 13. Miguel Molina (26), 14. Christian Vietoris (26), 15. Gary Paffett (22), 16. Martin Tomczyk (12), 17. Bruno Spengler (12), 18. António Félix da Costa (6), 19. Mike Rockenfeller (5), 20. Adrien Tambay (4), 21. Timo Scheider (1), 22. Maximilian Götz (0), 23. Daniel Juncadella (0), 24. Esteban Ocon (0)

A csapatok közötti pontverseny állása

1. BMW RMG csapat (93 pont), 2. Audi Sport Abt Sportsline csapat (90), 3. BMW RBM csapat (73), 4. SILBERPFEIL Energy/UBFS invest Mercedes-AMG (58), 5. Mercedes-AMG (57), 6. Audi Sport Abt csapat (53), 7. Audi Sport Rosberg csapat (49), 8. BMW MTEK csapat (44), 9. BWT Mercedes-AMG (43), 10. EURONICS/FREEMEN`S WORLDMercedes-AMG (22), 11. BMW Schnitzer csapat (18), 12. Audi Sport Phoenix csapat (6)

A gyártók közötti pontverseny állása

1. BMW (228 pont), 2. Audi (198), 3. Mercedes-Benz (180)

lausitzring-de-palya-2 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER