Címkék: Hankook Racer Cup | Slovakiaring | WTCC

2016. április 19. kedd, 16:08

 

Hatalmas nézősereg előtt, a szlovák WTCC betétfutamaként mutatkozott be a fiatal tehetségeket felvonultató Hankook Racer Cup sorozat, régebbi nevén RCM Kupa. A harmadik szezonját kezdő márkakupa első állomásának a hétvégén a Slovakiaring adott helyet.

Báldi és Bizub nyerte a szombati, évadnyitó futamot

A nyitó viadalon, eltolt rajtrács szerint először a Lotusok kaptak szerepet, majd a húsz másodpercre rá a Swiftek indulhattak. Az újoncok meglepően jól teljesítették a Slovakiaring kicsit sem egyszerű köreit. A Lotusok versenyét a szlovák fiatal, Thomas Bizub nyerte, igaz csak két tized másodperccel döntött a stopper az ő javára, a dobogó alacsonyabb fokain két hölgy osztozhatott, másodikként György Anett, míg harmadikként Veronika Vanyova érkezett.

 hrc-slovakiaring-08

A Swifteknél a pole pozícióból rajtoló Báldi Gergő szerezte meg a győzelmet. Igaz ez a pozíció az egész futam alatt folyamatosan cserélődött, hol ő, hol a végül második helyen záró Kismarty-Lechner Gábor volt a fürgébb. A verseny izgalmait fokozta, hogy nem sokkal a leintés előtt egy pályán maradt autó miatt a safety car-t is beküldték, ami újra összerázta a mezőnyt, a kiépített előnyök elvesztek, így a Swifteknél is érdekesre sikerült a végjáték. A szimulátor világából érkező Báldi Gergő ismét meglépett, Vogel Adrienn pedig feljött a második helyre. Az utolsó kör, végső kanyarjában Kismarty-Lechner Gábor visszaelőzte az újonc hölgyet, majd ismét helyet cseréltek. Gyakorlatilag a célvonalon, egy oldalszélárnyék segítségével mégis Kismarty-Lechnernek kedvezett a szerencse, csupán egy századdal utasította maga mögé a harmadik pozícióban végző Vogel Adriennt.

 hrc-slovakiaring-02

A szombati végeredményt tekintve a nemek aránya is kiegyensúlyozott három hölgy és három fiatalember osztozott a helyezéseken.

A vasárnapi futam fordított sorrendje szerint: Gorzó Zsolt, György Gábor majd László Martin rajtoltak az első-három pozícióból. A sorrend azonban gyorsan változott a folyamatos adok-kapokból már a nyitó körben Báldi Gergő teljesített a leggyorsabban. A helycserékből, előzésekből a harmadik körre rajzolódtak ki az erőkülönbségek, Báldi Gergő kiegyensúlyozott versenyzésével befészkelte magát az első helyre, amelyet taktikus autózással a viadal végéig meg is tartott az újoncok előtt. A második helyezett Gorzó Zsolt, aki gokartos múltját gyorsan kamatoztatni tudta, őt harmadikként Pap Viktor követte. A verseny feléig a harmadik helyet Kismarty-Lechner Gábor bérelte ki magának, amikor átvette a második helyet, autójának váltójából elszállt a harmadik fokozat, így végül ötödikként végzett.

 hrc-slovakiaring-05

A Lotusok is komoly csatákon vannak túl, többször cseréltek helyet az élen, végül a hétvége második győzelmét is Thomas Bizub könyvelhette el, György Anett és Veronika Vanyova előtt. Anett és Veronika külön kis háziversenyt vívtak a második és harmadik helyért, folyamatos harcban voltak.

Az már most látszik, hogy egy erős mezőny gyűlt össze, a versenyzők és a nézők sem számítottak ekkora csatákra.

Legközelebb már a Hungaroringen folytatódik a bajnokság, melynek teljesen új aszfaltcsíkja mindenki számára újdonságot jelenthet.

 hrc-slovakiaring-11


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER