Címkék: 2014 | Michelisz Norbi | Szlovákia | túraautó | WTCC

2014. május 12. hétfő, 09:51

 

Michelisz Norbert idén először állhatott fel a dobogóra a túraautó-világbajnokságon (WTCC): a magyar versenyző a Szlovák Nagydíj vasárnapi első futamán végzett a harmadik helyen. A második futamot az eső miatt törölték a szervezők.

 



A Slovakiaringen rendezett verseny első futama mindössze hét körig tartott, ugyanis a szakadó eső miatt már ekkor a pályára érkezett a biztonsági autó, két körrel később pedig le is intették a küzdelmet. A futamot a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastien Loeb nyerte.    




"Nagyon boldog vagyok, hogy idén először feljutottam a dobogóra. Magyarországon nagyot léptünk előre, az ezt követő tesztek pedig úgy tűnik, kifizetődnek - idézte a sorozat honlapja a 29 éves Micheliszt, aki múlt hétvégén, a Hungaroringen pályafutása 100. futamán vett részt. - Jól sikerült a rajtom azzal, hogy Yvan Mullert meg tudtam előzni. Ezt követően próbáltam biztonságosan autózni, hiszen ilyen körülmények között nagyon nehéz megtalálni, hol a határ." MTI, Zengő Motorsport
     
    Eredmény, WTCC, 1. futam (9 kör):
    -------------------------------
1. Sebastien Loeb (francia, Citroën) 20:38.595 perc
2. José María López (argentin, Citroën) 1.105 másodperc hátrány
3. Michelisz Norbert (Honda) 2.435 mp. h.

Az összetett pontverseny állása 7 futam után (még 16 van hátra): 1. López 138 pont, 2. Loeb 113, 3. Yvan Muller (francia, Citroën) 109., ...9. Michelisz 40

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER