Címkék: Citroen | kínai | pilóták | WTCC

2014. február 28. péntek, 10:26

 

A Citroën Racing bejelentette, hogy Ma Qing Hua személyében új pilóta érkezik a túraautó világbajnokságon induló csapatba. A 26 éves Ma Qing Hua komoly autóversenyzői múlttal rendelkezik, még a Forma 1 ben is megfordult.

 

2011-ben megnyerte a kínai túraautó bajnokság 1600-as kategóriáját. A kínai pilóta a 2014-es világbajnoki szezon moszkvai, belgiumi, sanghaji és macaói futamán egészen biztosan rajthoz áll, egy ötödik versenyről pedig jelenleg is folynak az egyeztetések. Sébastien Loeb, Yvan Muller és José María López mellett tehát a Citroën Racing mai bejelentésének értelmében a kínai Ma Qinq Hua indul 2014-ben a márka WTCC csapatában.

A döntés illeszkedik a Citroën nemzetközi stratégiájába, hiszen a márka hírnevét a versenypályákon is öregbíteni hivatott pilóták a világ három kontinenséről származnak.

"Kína 2013-ban a Citroën első számú piaca lett magyarázza Arnaud de Lamothe, a Citroën marketingért, kommunikációért és sportért felelős igazgatója. Tavaly 26%-os növekedést produkáltunk ezen az óriási piacon, amely maga is 19%-kal bővült. A kínai piacra szánt C Elysée-t helyben, wuhani üzemünkben gyártjuk, az első év eredményei pedig meghaladták a várakozásainkat. 2014-ben több mint 100.000 darabot szeretnénk értékesíteni ebből a modellből Kínában. Pontosan emiatt tartottuk fontosnak, hogy az egyik C Elysée WTCC-t kínai pilóta vezesse, szándékunkat pedig kínai partnerünk, a Dongfeng Citroën is támogatta."

A Citroën Racing hónapok óta kereste a legjobb pilótát a negyedik autóhoz, természetesen több jelölt is volt a posztra, közülük Ma Qing Hua bizonyult a legmegfelelőbb választásnak. A 26 éves sanghaji születésű versenyző komoly
tapasztalattal bir a pályaversenyek területén. Kezdetben Ázsiában, később Európában is versenyzett; a HRT, majd a Caterham csapatánál öt Forma 1-es verseny edzésein vett részt tesztpilótaként. Ma Qing Hua nem először ül túraautóba sem. 2010-ben részt vett a kínai túraautó bajnokság több futamán, 2011-ben pedig meg is nyerte az 1600-as kategória bajnoki címét. Ez a tapasztalat segítette őt abban, hogy nagyon hamar meg tudja mutatni, mit tud a C Elysée WTCC kormányánál.

"Nem egyszerűen azért választottuk őt, mert kínai, erősítette meg Yves Matton, a Citroën Racing igazgatója, hanem a teljesítménye miatt is. Nagyon pozitív benyomást keltett a C Elysée WTCC-ben a tesztek során. Az első szezonban nem tudunk minden versenyen négy autót indítani, de azért erős programot állítottunk össze. Ma Qing Hua a két utolsó európai versenyen indul (Moszkvában és Spában), majd a két számára hazai pályán, Sanghajban és Macaóban is rajthoz áll. Az ötödik versenyről még folynak az egyeztetések."

"Óriási megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek a Citroën Racing programjában -nyilatkozta Ma Qing Hua. Nagy örömmel dolgoztam együtt a csapattal a tesztek során is, és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy ilyen ragyogó múlttal rendelkező gyári csapatban dolgozhatok. Mindent meg fog ok tenni azért, hogy a Citroën folytathassa sikersorozatát. Sanghajban születtem, így az ottani és a macaói verseny különleges élmény lesz a számomra. De most még leginkább arra koncentrálok, hogy minél hamarabb a C Elysée WTCC kormányához ülhessek, és tovább folytathassam a tanulást."


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER