Címkék: 2014 | kupa | Oxxo | Suzuki

2014. február 27. csütörtök, 05:13

 

A megújult Suzuki Kupa, mely 2014-től Suzuki Cup Europe néven fut, több külföldi helyszínen kerül majd megrendezésre, és komoly sorozatok betétfutama lesz idén.

A Magyar Suzuki Zrt.-vel együttműködés kezdődött idén, mely keretében a Suzuki gyár biztosítja a technikai hátteret a kupasorozatnak, így a megszokott 1.3-as kupás autó mellett az új, 2013-as fejlesztésű Suzuki Swift 1.6 SPORT típus is képviselteti magát.




Az 1.6-os bajnokság pilótái között ott lesznek az OXXO Energy Drink versenyzői is, többek között a GFS OXXO Junior Team három ifjú pilótája, Benyó Máté, Fekete Balázs, és a mezőny egyetlen hölgy tagja - aki egyben a legfiatalabb indulóként áll majd rajthoz -, a mindössze 13 éves Keszthelyi Vivien.

A Suzuki Swift Kupa 2006-ban indult útjára Magyarországon, azzal a szándékkal, hogy a hazai autósport utánpótlás bázisa legyen. Az 1.3-as autók azonos technikai felszereltséggel rendelkeztek, így a versenyzők kvalitásai kapnak kulcsszerepet a pályán. 2009-től Burkus Egon vette át a sorozat szervezési és rendezési jogiat, s továbbra is a tehetséggondozást tartva szem előtt, 2010-ben 14 évről 12 évre vitte le a versenyzői korhatárt. Természetesen a 12 éves kor betöltése nem jelenti automatikusan a versenyzői licenc kiváltását, a fiataloknak továbbra is komoly feltételrendszernek kell megfelelniük az autóba üléshez.

A versenysorozat az évek alatt bebizonyította, hogy komoly tehetségeket tud kinevelni, itt kezdte pályafutását Michelisz Norbert, Kiss Norbert, valamint a márkakupa legifjabb titánja, Major Benedek. Benedek 2010-ben, 13 évesen mutatkozott be először a mezőnynek, tavaly pedig 16 évesen a világ legfiatalabb futamgyőztese lett a Kamion Európa-bajnokságon, több futamgyőzelmet aratva a szezonban.





  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER