Címkék: 2014 | Cup | Elise | Ladies | Lotus | női autóversenyzők

2014. február 07. péntek, 14:42

 

Az idén öt ország hat pályáján mérik össze tudásukat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által hivatalos európai sorozattá nyilvánított Lotus Ladies Cup női autós versenysorozat indulói.

Az elsőként csütörtökön bemutatkozó magyar csapat, az OXXO Energy Lotus Ladies Team sajtótájékoztatóján elhangzott, a mezőny Németországba, Ausztriába, Szlovákiába, Magyarországra és - egyetlen nem európai helyszínként - Indiába látogat majd el a szezon során.




Bende Adrienn, a sorozat főszervezője az MTI-nek azt mondta, bár a nevezési időszak még nem zárult le, annyit már lehet látni, hogy a mezőny fele-fele arányban áll majd magyar, illetve külföldi pilótákból.
"Az FIA-licencnek köszönhetően jelenleg ez a sorozat a női autós pályaversenyzés csúcsa, s reméljük, hogy mind a 14 rendelkezésre álló autónak lesz majd pilótája az idei szezonban" - nyilatkozta Bende Adrienn.

A sorozatban minden versenyző 1,6 literes, 138 lóerős Lotus Elise típusú versenyautóval áll rajthoz, a futamokat a németországi Lausitzringen és Oscherslebenben, a Slovakiaringen, valamint három Forma-1-es pályán, a Hungaroringen, az ausztriai Red Bull Ringen, valamint az indiai Buddh nemzetközi versenypályán rendezik majd meg.

Az OXXO Energy Lotus Ladies Team pilótái Vogel Adrienn és György Anett, a csapat szakmai vezetője pedig - aki egész évben segíti a versenyzők munkáját - a kamion Európa-bajnokságon tavaly összetettben negyedik Kiss Norbert lesz.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER