2007-ben egy baráti társaság szervezőcsapattá verbuválódott, hogy minden népautós egy évben egyszer kipróbálhassa magát ügyességi, logikai, és gyorsulási versenyeken, jó baráti társaságban, családias hangulatban, szép autók között. A csapat tagjai szeretnék, hogy minden évben a látogatóik elégedetten térjenek haza, és visszajáró résztvevők legyenek.
2011. május 28-án immár 5. alkalommal rendezik meg jubileumi Volks & Roll népautós találkozót. A rendezvényre olyan autókat várnak, amelyek kultikussá váltak az autógyártás történetében különlegességük, vagy a magas eladott darabszám miatt. A teljesség igénye nélkül ilyenek a volt szocialista blokkban gyártott autók – Lada, Trabant, Wartburg, Skoda, Polski Fiat, Moszkvics, stb. – és az Európa nyugati felében született, nagy darabszámban gyártott népautók – Volkswagen, Mini Morris, Citroen, Peugeot, BMW, Fiat, Ford, Opel, és még sok más idős járgány.
A találkozó helyszíne a Kiskunlacházi Repülőtér, ahol elégséges hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy az autóikat igazán próbára tegyék. Olyan programot állítottak össze, ahol minden a gépjárművekről szól. A teljesség igénye nélkül: - negyedmérföldes páros padlógáz futamok, mért eredménnyel - ügyességi szlalom versenyek - egyéb autós szórakoztató programok, akár a gyerkőcök bevonásával. - idei újdonságok többek között a tájékozódási verseny.
Az autós programok folyamatosan zajlanak, akár párhuzamosan több is. Természetesen gondoltak a fiatalabbakra, nekik is kínálnak kikapcsolódási lehetőségeket. A helyszíni ellátásról büfé hideg-meleg ételekkel, üdítővel, szolid árakon gondoskodik. A tavalyi évben sokan éltek a kedvezményes sétarepülési lehetőséggel, melyet előzetes jelentkezés alapján az idei évben is biztosítanak egy 1960-as években gyártott 4 üléses kisrepülőgéppel.
Jegyárak: Sofőr belépő: 2.000,- Ft Utas belépő: 1.000.- Ft Támogatói jegy (meglepetéssel): 5.000.- Ft VIP támogatói jegy (meglepetéssel): 10.000.- Ft Telekocsi jegy (utasoknak ingyenes, csak elővételben): 2.000.- Ft Gyermekek számára – 14 éves korhatárig – a belépés díjmentes. A Padlógáz futamokon való részvétel idén is díjtalan! I. Volks'n'Roll Party - Tököl
Hozzászólások