Címkék: 2015 | Kocs | Kocsitoló Fesztivál

2015. július 07. kedd, 06:52

 

Ki ne ismerné a „kocsi” szavunkat, mint egyik legfontosabb közlekedési eszközünk megnevezését? Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a népszerű négykerekű gyökerei a Komárom-Esztergom megyei Kocs községébe nyúlnak vissza, ahol a Mátyás király korabeli bognároknak köszönhetően az addigi kényelmetlen szekérből megszületett a jobban rugózó, fordulékonyabb kocsiszekér, vagyis a kocsi kocsi. Ennek a XV. századbeli híres találmánynak és a kocsit készítő mestereknek állít emléket Kocs községe az immár tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Kocsitoló Fesztivállal.

A háromnapos rendezvény (július 10-12) fő látványossága a különböző kategóriákban megrendezésre kerülő kocsitoló verseny. A hagyományos felnőtt futamon 5 fős csapatok egy több száz kilós kocsit próbálnak az 1800 méter hosszú pályán, a legrövidebb időn belül célba juttatni. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásaiból verbuvált 6 fős csapatok mérik össze tudásukat.



„A szekér már a rómaiak idején is ismert volt, a kocsi mesterek akkor alkottak a szekérből kocsit, amikor az első tengelyt megalkotva a kocsi fordulni is tudott. Míg a szekér elsősorban áruszállításra volt alkalmas, a kocsi elsősorban embereket szállított, könnyebb és ezáltal gyorsabb is volt, mint a szekér.” – mondta Simon László, Kocs polgármestere. „Idén júliusban már tizenhetedik alkalommal, a széleskörű civil összefogásnak, a Kocsi Baráti Kör és szakmai támogatók – köztük az Autós Nagykoalíció – közreműködésének köszönhetően tudjuk megrendezni, és évről-évre egyre színvonalasabbá tenni a rendezvényt.” – tette hozzá a polgármester.

Hagyományőrző kezdeményezésként az Autós Nagykoalíció szakmai támogatásával idén először kerül sor a „Nagymenők” elnevezésű kocsi építő versenyre. Az autós érdekképviselet magyarok a világ járműgyártásában szakmai programsorozatához illeszkedően az indulók saját maguk alkotta járművekkel nevezhetnek a versenyre. A versenybe szánt kocsinak 4 kerékkel kell rendelkeznie, a járművet belső égésű motor, akkumulátor nem hajthatja, csak alternatív hajtás engedélyezett. Az egyedi tervezésű és gyártású kocsi műszaki paraméterei éppen olyan fontosak, mint a jármű kinézete, akárcsak egy modern autógyár termékei esetében. A tanulmány kocsikat rangos szakmai ennek megfelelően két kategóriában (műszaki és esztétikai) értékeli, és hirdetnek győztest.

„Mátyás király kora óta annyi csodát alkottak a magyar járműépítők, hogy méltán lehetünk büszkék rájuk. A kocsi bognárok világraszóló találmánya mellett egyúttal a magyarok a világ járműgyártásában betöltött szerepe és eredményei előtt tisztelgünk a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál kocsi építő versenyének megrendezésével. A hagyományőrzés mellett az Autós Nagykoalíció célja a fiatal mérnök tehetségek felkutatása és támogatása, ezáltal a mérnöki innováció, a járműgyártás és a magyar gazdaság erősítése.” – nyilatkozott az új versenyszámmal kapcsolatban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.


Kocs község a versenyeken túl a fesztivál mindhárom napján élményekben gazdag kulturális és hagyományőrző programokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A vidék értékeinek bemutatását, a népi hagyományok megőrzését és továbbörökítését szolgálja a kézműves kirakodóvásár, ahol a látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a ma is élő kismesterségek fogásaival és a mesteremberek szebbnél szebb alkotásaival. A versenyek, kulturális és egyéb élményprogramok mellett finomságokban sem lesz hiány, hiszen a fesztivál szervezői családi-baráti főzőversenyt és horgászversenyt is hirdetnek.

A 17. Nemzetközi Kocsitoló Fesztiválon tiszteletüket teszik a Nemzeti Vágta képviselői, és részt vesz a versengésben Bús Edina autóversenyző, kétszeres Lotus Ladies Cup győztes mellett Nagy Sándor autós műsorvezető is.

Kocsitoló Fesztivál 2015. Programok letöltés


 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER