2011. március 15. kedd, 19:43

 

A 2011-es Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) idei első versenye, valamint a Terep-rallye Országos Bajnokság második futama lesz a III. Admirál Rábaköz Kupa május 6-8. között Kapuváron és környékén.

 

rabakoz kupa

A résztvevők között autók, kamionok, motorok és quadok is megtalálhatóak, valamint négy ország bajnokságát tömöríti majd magába az 500 kilométeres verseny.

Kapuvár lakosai már hozzászoktak ahhoz, hogy a tereprali mezőny évről-évre ellátogat hozzájuk, sőt idén nagyszabású fesztivállal is készülnek a háromnapos Rábaköz Kupa idejére. Mivel a verseny fővédnöke Hámori György, Kapuvár polgármestere, biztosak lehetünk benne, hogy a versenyközpont területén óriási felhajtásra készülnek a régió képviselői, hogy elszórakoztassák a versenyre kilátogató nézőket, valamint természetesen az itthonról és külföldről érkező csapatokat. A környező települések, így Csorna, Farád és Vitnyéd polgármestere is védnöke a futamnak, így igazi rábaközi eseményre kerül majd sor május elején a régióban.

A versenyközpont a korábbi években már megszokott helyszínen, a Flóra termálfürdővel szemben lesz, a szakaszok pedig változatos terepen zajlanak majd. A nyolc szelektívből álló versenyen már pénteken is lesz teljesítendő táv, mégpedig 30 kilométer, a három nap össztávja pedig 500 kilométer, amelyből 390 kilométer a mért szakasz.


Szelektív szakaszok

2011. 05. 06-án SS1 30 km
2011. 05. 07-én SS2 45 km   |   SS3 70 km   |   SS4 45 km   |   SS5 42 km    -    napi össztáv: 260 km
2011. 05. 08-án SS6 45 km   |   SS7 70 km   |   SS8 42 km    -    napi össztáv: 190 km
Szelektív szakaszok össztávja: 390 km
A verseny össztávja: 500 km

A III. Rábaköz Admirál Kupa a magyar bajnokságon kívül a lengyel, a szlovák és a cseh nemzeti bajnokság futama is lesz egyben, valamint érkeznek versenyzők Olaszországból és Ausztriából is. Meghirdették a versenyt a kamionok számára is, várhatóan 4-5 kamion rajthoz áll majd, de elképzelhető, hogy érkezik meglepetés vendég is külföldről.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER