2013. október 07. hétfő, 17:41

 

A Maricsek Racing Team csapatát Merencsics Árpád és Varga Sándor képviselte a Budapest Rallye historic mezőnyében. A nagyatádi pilóta és segítője kicsit spórolósra vette a bajnoki fordulón való menetelést, hiszen utána néhány napra már Olaszországban, a neves Rally Legend rendezvényen van jelenésük a Suzuki Swift GTi-vel. A fiúk így sem okoztak csalódást: az abszolút értékelésben a 4., míg az R1 kategóriában a 2. helyet szerezték meg. Most pedig már nagyban készülnek a san marinoi megmérettetésre.

Merencsics Árpád: Felemás érzésekkel vágtam neki a Budapest Rallye-nak, mivel nem voltak teljesen tisztázottak a körülmények, és nagyon közel volt az időpont egy másik versenyünkhöz is. Miután kiderült, hogy még is menni kell, komoly felkészülésbe kezdtünk, hogy harcolhassunk a bajnokság első helyéért. Emellett spórolni is kellett, mivel a héten utazunk a Rallye Legend-re, és fénysérülés nélkül kellett bekormányozni az autót a célba.

A pénteki prológ elég csúszós volt, de tetszett a kialakítása. A pályák nagyon tetszettek, a szűk erdei szakaszok nagyon jól fekszenek a kicsi, elsőkerekes kocsiknak. Volt azonban némi hiányosság a Szövetség részéről, ami miatt kicsit nyögvenyelősen mentek bizonyos dolgok. Sajnos a második körön volt egy utolérésünk, és nagyon sokáig követtük az előttünk haladót, így nagyon sokat bennhagytunk abban a szakaszban. Kimondottan boldog vagyok a kategória második helye miatt, így pontegyenlőséggel állunk az első helyen Kiscsatári Imréékkel. Ilyen formán, ha a miskolci üggyel nem lesz semmi, akkor a Mecsek Rally fog dönteni a bajnokság sorsáról.

Nagyon várom a soron következő olasz megmérettetést, hiszen a világ legjobbjaival versenyezhetünk. Pár évvel ezelőtt voltam kint nézőként, és akkor eldöntöttem, hogy ha lesz rá alkalom, akkor indulok rajta. Ez a pillanat idén jött el. Igazi rallye élmény. Nyílik az embertömeg előtted, változnak a gyorsasági szakaszokon az útminőségek (aszfalt-murva), és nem utolsó sorban egy festői környezetben élhetjük át ezt az egészet. A cél az, hogy átguruljunk a célvonalon, és természetesen a közönségnek is autózzunk. Úgy gondolom, életünk egyik legnagyobb élményét élhetjük majd át Itáliában!


Varga Sándor: Amikor kiderült, hogy végül is megrendezik a Budapest Rallyet, vegyes érzelmek keringtek bennem. Örültem neki, hiszen a miskolci kizárásunk után, a pontvadászatban jelentős szerepet játszott ez a futam is. Ugyanakkor kicsit aggódtam is, hiszen amíg az a hír terjedt el, hogy törölték a naptárból a fővárosi versenyt, mi beneveztünk a san marinoi Rally Legend-re.

Két hete tüdőgyulladásom van, a viadal előtt pedig családi elfoglaltságaim is voltak, így nem tudtam teljes mértékig a navigátori feladataimra koncentrálni. Végül azonban jól sült el ez a megmérettetés is. Biztonságban sikerült célba kormányoznunk a Suzukit, s így is az abszolút értékelésben a 4., az R1 kategóriában pedig a 2. pozícióban végeztünk. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel, ráadásul egyre közelebb kerültünk Wirtmann Ferencékhez is, ami külön öröm volt számunkra. A Budapest Rallyen gyűjtött pontjainkkal utolértük Kiscsatári Imrééket, így pontegyezőséggel vághatunk majd neki a bajnoki cím sorsát eldöntő Mecsek Rallynak.

Előtte azonban még előttünk áll egy igazi, nagy megmérettetés. Kedden indulunk Olaszországba, hogy részt vehessünk a Rally Legend rendezvényen. Egy gyermekkori álmom válik ezzel valóra! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Juha Kankkunen-nel vagy Carlos Sainz-cal versenyezhetek majd – de most ez a pillanat is elérkezett. A rally iránti szerelmem teljes beteljesülése lesz ez! Nagyon sokat készültünk erre a futamra, s bízunk benne, hogy méltóképpen fogjuk képviselni a magyar historic mezőnyt.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER