2013. április 17. szerda, 12:52

 

Óriási víz és sár fogadta a versenyzőket a hétvégi Toolimpex Kupán – na meg fantasztikus hangulat, köszönhetően a kiélezett viadalnak és a mindent nyomon követő közönségnek. A téli átalakítások eredményesek voltak, a Hawkia remekül teljesített: Sólyom Olivér és Galbács Mátyás 3. helyezést ért el a kategóriájában.

hawkia-nagykallo

A pénteki prológon a legnagyobb meglepetést az új váltó okozta, méghozzá két okból. Először is, hibátlanul működött. De mivel a korábbitól teljesen eltérő áttételek kerültek az autóba, ez némi zavart okozott Olivérnél. Aztán a pálya közepén a fék bevizesedése miatt a fiúk majdnem beestek egy 3 méter mély betonteknőbe.

Sólyom Olivér: „Tanulni, tanulni, tanulni! Ha azt hiszed, hogy már ismered a technikát, amiben évek óta ülsz, biztos lehetsz benne, hogy tévedsz. A verseny előtt csak pár kilométert tudtam menni a vassal, azt hittem, értem a váltó fokozatait. Kiderült, hogy közel sincs így, rengetegszer váltottam félre. De nagy örömömre végre sikerült megoldást találnunk a váltóproblémára, amivel több mint két évet küszködtünk. Jó lett a szürke cucc!”

A szombati nap vizes és saras pályáinak több autó is áldozatul esett, a második szelektív közepén pedig egy 800 méteres szakaszt annyira szétnyomtak az élen haladók, hogy járhatatlanná vált. Többek között a Hangodi – Pocseg páros is a mély sár foglya lett, és a Sólyom – Galbács páros sem úszta meg forfait nélkül, ők is beragadtak. Hangodiék egyéb problémáik miatt csak a nap végén tudtak visszaállni a versenybe. A Hawkia személyzete viszont, miután a rescue kirántotta a sárból, azonnal rohant a gyűjtőbe, hogy ki ne késse az idejét. Ez éppen hogy sikerült, emiatt viszont szervizelés, feltöltés és tankolás nélkül voltak kénytelenek végigcsinálni a napot.

nagykallo-off-road


Sólyom Olivér: „Semerre sem lehetett már kerülni a mély sarat, ráadásul egy előttünk botorkáló lengyel páros miatt nem tudtunk lendületet venni. A mocsárrá változott rész vége előtt 50 méterrel elfogyott a talaj a kerekek alól, és felült az autó. Volt nálunk ásó, de képtelenség volt kiásni magunkat. A nap második felét lazán csináltuk végig, erőlködés és erőltetés nélkül, mert tudtuk, hogy kevés a benzinünk. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy a srácaim úgy rakták össze az autót, hogy egész nap nem volt semmiféle műszaki problémánk, annak ellenére, hogy a szervizelés elmaradt és rá sem tudtak nézni.”

Vasárnapra is maradt meglepetés. Az utolsó előtti szakaszon a Hawkia kormányösszekötője meghibásodott, és gondot jelentett az autó irányítása. A szakasz céljában megállapítást nyert, hogy a bal oldali gömbfej félig kiszakadt. Ezért az utolsó szakaszra biztonsági okokból már nem rajtolt be a Sólyom – Galbács páros.

Sólyom Olivér: „Bármennyire is élveztük a napsütötte szakaszokat, kénytelenek voltunk kiállni, hiszen az autót 80 km/h fölött lehetetlen volt az úton tartani, több kanyarban is kiestünk a pályáról. Nem kockáztathattunk meg egy balesetet. Nagyon elégedett vagyok a Toolimpex Kupával, mindent egybevetve fantasztikus viadal volt. Azt sem bánnám, ha egy szezonban kétszer látogatnánk el Nagykállóra! Az eredményeinkkel pedig még jobban meg vagyok elégedve, főleg ha azt nézem, hogy a 2000-es erőforrásunkkal a 4000-sek közé soroltak fel minket, és velük kellett megvívnunk a csatáinkat. A csapatom összes tagjának köszönöm a szezonnyitó versenyen nyújtott kiemelkedő szereplésünket, nagyon büszke vagyok rájuk!”

Galbács Mátyás:
„A csapatból mindenki maximálisan teljesített, a többit a sors és a szerencse alakította. Rettenetesen boldog vagyok attól, hogy 2013-ban ilyen jól tudtunk nyitni!”

hawkia-tereprally

A Sólyom Team nagykállói Toolimpex Kupán elért helyezései:

Sólyom Olivér – Galbács Mátyás
OB T1.1.2 kategória: 3. hely, OB abszolút: 10. hely, CEZ T1 kategória: 7. hely

Hangodi János – Pocseg Ferenc
OB TH kategória: 3. hely, CEZ TH kategória: 3. hely

A bajnokság következő állomásának helyszíne és időpontja az ország elvizesedése miatt bizonytalan. Az áprilisra tervezett sprint futam elhalasztásra került, a májusra meghirdetett kapuvári versenyt pedig a rendező lemondta.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER