2013. január 28. hétfő, 09:38

 

A Sólyom Team a téli időszakban sem tétlenkedik. Javában zajlik a felkészülés a 2013-as szezonra, a tervek folyamatosan alakulnak és bővülnek. Már 2012 decemberében elkezdődött a csapat műhelyének átalakítása, felújítása, bővítése. Az eddigi egy beállás helyett ezentúl három autónak lesz egyszerre helye.

Ebben az évben fejeződik be a csapat régi versenyautója, a Blatta (Csótány) nevű Lada Niva felújítása, és a HAWKIA is átesik még a szezon kezdetéig pár fontos átalakításon. Az elmúlt pár hétben sikerült megszerezni az autóra a sportrendszámot, és mivel a rendszámozási folyamat során a műszaki szemle megtörtént, a HAWKIA szétszedhető lett. Elsősorban az autó könnyítése a cél, ahol súlytöbblet van, onnan ki kell tudni nyerni a lehető legtöbb felesleget. Sorra kerül majd a komplett elektronikai hálózat lecserélése, és egy új műszerfal kialakítása is. Sajnos a váltó még mindig egy nagy kérdőjel, de erre is megvannak már a tervek. A fentiek miatt természetesen pár ponton módosul az autó formája. A legfeltűnőbb változás egyértelműen az autó színe lesz: a megszokott sárga-fekete színösszetétel grafitszürke-pirosra változik.

solyom-hawkia

A szervizcsapat 2012-es összetételét személyi okok miatt kényszerűen meg kellett változtatni, de a tavaly már Athénban és Veszprémben is jól vizsgázó Becsei „Dög” Gábor – Pataki „Roberta” Róbert – Orosz J. „Mónika” Bonifác trió véglegesítése kiváló lépés volt a csapatvezető részéről. 2013-ban ismét csapatvezetőként lesz jelen a versenyeken Besenyő Viktória, akinek katonás tervei vannak a szezonra. Természetesen a Sólyom Team kötelékében marad a német Björn Hrabal – Walter Hrabal páros a G-Mercedesszel, és nem utolsó sorban rajthoz áll a Sólyom Olivér – Galbács Mátyás – HAWKIA trió is.

A Sólyom Team 2013-ban a teljes magyar bajnokságban részt kíván venni, ezen felül más országok versenyein is szeretne megjelenni. Összesen 11 rendezvény került be a csapat versenynaptárába, ezek időrendi sorrendben a következők:

2013. 04. 12-14. Toolimpex Kupa - Magyarország, Nagykálló
2013. 04. 21-26. Hellas Rally Raid - Görögország, Lepanto
2013. 04. 27-28. Sprint Kupa 1. - Magyarország
2013. 05. 17-19. Rábaköz Kupa - Magyarország, Kapuvár
2013. 06. 13-16. Romanian Baja - Románia, Baia Mare
2013. 08. 15-18. HunGarian Baja - Magyarország, Pápa
2013. 09. 21-22. Sprint Kupa 2. - Magyarország
2013. 09. 27-28. Internext Rally - Csehország, Vsetín
2013. 10. 12-13. Sprint Kupa 3. - Magyarország
2013. 11. 30-12. 01. 24 Hours Rally Raid Greece - Görögország, Athén
2013. 12. 07-08. Mikulás Rally - Magyarország, Veszprém

Idén ismételten két verseny promótere lesz a Sólyom Team. Az év végén, novemberben megrendezésre kerülő 24 órás athéni viadal és a szintén görög Evia Rallyból lett HELLAS RALLY RAID ügyeinek intézése hárul a csapatra. A Sólyom Team természetesen az időrend miatt a Hellas Rally Raiddel foglakozik többet az elkövetkezendő időszakban, hiszen az április 21-26. hamar itt lesz.

terepjaro-dizajn


Sólyom Olivér: „Mit mondhatnék? Ezek a terveink. Hogy mi valósul meg belőlük… majd meglátjuk. Szerencsésnek tartom a csapatunkat, amiért a szponzoraink támogatásának köszönhetően talpon tudtunk maradni, és még jelen vagyunk a terep-rallyban. Galbács Mátyás személyében pedig megtaláltam azt, aki építő jelleggel, stabilan „jelen” van, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is, és nagy inspirációt ad számomra. Ki merem jelenteni, hogy Matyi a testvéremmé lett. Ezzel a pozitív gondolattal szemben viszont most egy negatív észrevétel következik: nagyon megfogyatkozott a magyar mezőny, számításaim szerint velünk együtt 8 versenyzőpáros alkotja majd a magot, ezen felül versenyenként talán 1-2 páros eshet be, véletlenszerűen. Nagyon sajnálom, hogy elmúlt 2-3 év alatt a sok felesleges harc során ide jutottunk, és minden elismerésem a szakág jelenlegi vezetéséé, akik megpróbálják a dolgokat rendbe hozni, és a szakágat fejleszteni. Bízom abban, hogy az idei szezon meghozza a gödörből való kikapaszkodás kezdetét a magyar terep-rallynak. Az első versenyig azonban rengeteg munka vár még ránk, úgyhogy egyelőre inkább a magunk feladataival akarok foglalkozni, hogy problémamentes és jó év elébe nézzünk.”

Galbács Mátyás: „Igencsak nehéz szezonon vagyunk túl, és már el is kezdődött egy talán még keményebb év. Annak roppant módon örülök, hogy idén is Olivér mellett ülhetek. Jól csináljuk együtt, amit csinálunk, sikeresen dolgozunk együtt, így hát nem is volt kérdéses, hogy elfogadom-e az ismét felajánlott navigátori ülést. Szeretném, ha minden jól és zökkenőmentesen menne a 2013-as évben.”


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER