2011. június 13. hétfő, 19:44

 

Thierry Magnaldi két évre kivonult a rally világából miután nem sikerült megállapodást kötnie a Volkswagennel. Most azonban a Selyemút rallyn visszatér egy Polaris-szal a T3 kategóriában.

 

rzr-900

Az ATV specialistája, Marco Piana és csapata segít neki a felkészülésben, és nem titkolt céljuk, hogy új kapukat nyissanak meg az alacsonyabb költségvetésű versenyzés előtt.
„Az eredeti ötlet nagyon egyszerű volt” – magyarázta Marco Piana. „Mivel már négy éve foglalkozom a Polarisnál ATV-kel, elhatároztuk, hogy kiterjesztjük a partnerhálózatunkat olyan versenyzőkre, akik kisebb pénzből szeretnének terepralizni. Nagyjából 60.000 Euro-ból már elérhető nálunk egy teljesen felszerelt versenyautó és a hozzá tartozó felszereléseket tartalmazó csomag. Szeretnénk kiépíteni egy szervizhálózatot is a KTM-hez hasonlóan, vagyis hogy a verseny során szükséges alkatrészeket és segítséget az esti táborban felállított szervizkamionból megoldjuk. A Polaris úgy döntött, hogy ezt a rendszert az RZR 900-as modelljére fogja kiépíteni, ami egy kicsi, 900 cc-es, összkerékmeghajtású buggy.”

„Kezdetektől fogja az off-roadra fejlesztettük, és már 100.000 darabot le is gyártottunk belőle, az Egyesült Államokban néhány Baja-n rajthoz is álltak ezek a kis versenyjárgányok” – tette hozzá Marco Piana. „A visszajelzések alapján jól sikerült a fejlesztés, úgyhogy most továbbmegyünk, és összerakjuk a kereteket a Dakar rallyra, ezért is hívtam fel Thierryt. Biztos akarok lenni abban, hogy ha felmerülnek problémák, akkor azok az autó miatt legyenek, és a ne a versenyzővel legyen gond. Így jutott eszembe, hogy Thierry vissza akart térni, én pedig éppen egy tapasztalt, jó pilótát, kerestem, aki megfelel ennek a sem nem autó, se nem motor kategóriának.”

„Mindig is szerettem volna egyszer egyedül indulni a Dakaron egy buggyval, és nem is kellett sokat várnom arra, hogy ez az álmom teljesüljön” – mondta Thierry Magnaldi. „Amikor Marco megkeresett az ötletével, rögtön megtetszett az ajánlat, különösen a Polaris háttértámogatása miatt, mivel két évig volt szerencsém velük dolgozni. Még nem került a kezembe a kormány, de külsőre nagyon aranyosan néz ki az a se nem autó, se nem ATV, se nem motor, de azért mindhárom egy kicsit egyben…”


„Valószínűleg ezzel a járművel nem fogunk Dakart nyerni, de a T3 kategóriában van esélyünk, és amióta elhatároztam, hogy egyedül szeretnék egy buggyval versenyezni, kifejezetten erre tréningeztem magam. Ugyan két ülés van benne, de ha azt nem használjuk, akkor is 200 fontnyi súllyal lesz könnyebb, és ez is 10%-ot jelent. A Selyemút rallyn, ami az első versenyünk lesz, a cél a futam befejezése. Nyilván maximumot szeretnénk teljesíteni, és jó lenne teljes mértékben letesztelni, hogy mit bír ki a járgány.”


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER