Címkék: Fehérvár Rallye | Szőke Tamás | Tóth János

2016. július 30. szombat, 19:49

 

Hosszú és nehéz napra, kánikulára, nagy kihívásra készülnek. Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős tisztában van vele: a ralimezőny egyetlen tagjának sem lesz könnyű a hétvégi Fehérvár-rali, már csak azért sem, mert egy hosszú nap alatt eldől a bajnoki pontok sorsa, azon a napon (vasárnap) viszont tizenkét órán keresztül folyamatosan koncentrálni kell.

A csütörtöki teszten a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa megpróbálta megtalálni az optimális beállítást – visszatértek azokhoz az alapokhoz, amelyeket Miskolcon is használtak, s amelyek ott beváltak.

fvr-1

„Negyven kilométert tettünk meg a Peugeot 208-assal csütörtökön, ennek a hetven százalékát vízen, harmincat pedig szárazon – árulta el a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth. –  Az év elején kaptunk egy jó beállítást a miskolci pályákra, azokon változtatunk most az utak minőségétől függően. A verseny elején az lesz a feladat, hogy minél gyorsabban visszaszokjunk az aszfaltos fékutakra, kanyarsebességekre, hiszen két murvás verseny után érkezünk Fehérvárra. Tavalyról emlékszem, hogy a pályák egy része nagyon jó minőségű, a másik része viszont kicsit rosszabb – a beállításokkal inkább az utóbbiakhoz kell igazodni annak, aki a dobogós helyekért akar küzdeni. Márpedig mi ezért vagyunk itt.”

S hogy mit tett ehhez hozzá a navigátor, Szőke Tamás? Azt, hogy megfogadta, vasárnap kevésszer szól majd rá a pilótájára, hogy fékezzen, inkább azt tanácsolja majd, hogy padlógáz!

fvr-2

„Az egynapos versenyek nehézsége, hogy be kell osztani az autót, az energiát, folyamatosan koncentrálni kell, amit megnehezít majd, hogy a hírek szerint harminchat-harminchét fok lesz, ráadásul magas páratartalommal. Ez azt jelenti, hogy az autóban lesz vagy hatvan fok, ami reggel fél héttől este hétig azért komoly kihívás. Készülünk izotóniás italokkal, és én pluszban egy női dezodorral is” – utalt viccesen Szőke Tamás arra, hogy ifjabb Tóthnak az előző napi teszten jobban tetszett a szépségkirálynő, Gelencsér Tímea illata, mint az övé.

A Fehérvár-rali szombaton délután egy belvárosi prológgal kezdődik, a valódi versenynapra pedig vasárnap kerül sor.

fvr-3

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER