2010. július 19. hétfő, 19:36

 

Ifjabb Tóth János utoljára több mint négy éve állt a dobogó legfelső fokán, talán azért is volt ennyire öröm a siker.

 

Ifj Toth Janos es Tagai Robert

A hétszeres bajnok megérdemelte a Veszprém-ralin aratott futamgyőzelmet, méghozzá azért,  mert a vasárnapi első gyorsasági szakasztól kezdve magabiztosan, fegyelmezetten és nagyon gyorsan autózott a Peugeot 207 S2000- essel.

„A nap nagy részében hatalmas csatát vívtunk Herczig Norbival, ám sajnos ő egy technikai hiba miatt  kiesett, így az utolsó gyorsasági szakaszt már relatíve nyugodt tempóban teljesíthettük. De persze nem lassan, hiszen ha kiesel a ritmusból, az épp olyan veszélyes, mintha túl gyorsan mész.
A veszprémi pályák – amelyeket nagyon szeretek – az S2000-eseknek kedveztek, mert
a Peugeot igazi versenyautó, a dobálós, gödrös, murvás szakaszon is könnyű az úton tartani.
Nagyon sokat versenyeztem itt, a Sólyi erdő az egyik kedvencem, mert szeszélyes és kiszámíthatatlan, de vérbeli ralipálya, és ez nekem nagyon bejön.Remek érzés volt gyorsnak lenni rajta, s ennek a győzelemnek most nagyon örülünk” - mondta Janika.

Navigátorának, Tagai Róbertnek viszont  ez  volt  az  első abszolút sikere. A testvérével, Tagai Tamással már korábban is álltak nagyon közel a győzelemhez, ami végül „Janikával” jött össze.
„A  szombati  napunk  küzdelmes volt, a mai viszont harcos. Az első szakaszon jól
átjöttünk, s a győzelemtől vérszemet  kaptunk. Attól  kezdve minden jól ment. Fura érzés, hogy végül nem a testvéremmel sikerült megszerezni az első futamgyőzelmet, de jó, hogy nekem legalább összejött, s hogy a szervizcsapat főnökeként neki is része volt benne. Ráadásul annak idején Jani volt a példaképem, így különösen nagy érzés, hogy vele érhettem el ezt az eredményt” - mondta elérzékenyülten Tagai Róbert.


Veszprém-rali
Abszolút  végeredmény:

1. ifjabb Tóth János, Tagai Róbert (Peugeot-Total Hungária Rallye Team, Peugeot  207 S2000) 1:01:11.5,
2. Aschenbrenner, Pikó (Asi Rally Club, Mitsubishi Lancer Evo9) 32.3  mp  h., 
3. Turi, Percze (Hell Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.4 p h.



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER