Címkék: Ifjabb Tóth János | rallye

2015. április 27. hétfő, 08:31

 

A hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth, és navigátora, Szőke Tamás az utolsó pillanatban, hatalmas küzdelemben elhalászta a második helyet a bajnoki címvédő orra elől, ráadásul bezsebelte a power stage megnyeréséért járó három extra pontot is.

 

 


Egy lélegzetvételnyi időnél is kevesebb. Ahhoz viszont éppen elég, hogy helyezéseket döntsön el. Esetünkben a Miskolc-rali abszolút második helyét. Az utolsó szakasz előtt ez az egy másodperc Kazár Miklós felé billentette a mérleg nyelvét, utána azonban ifjabb Tóth János felé. És utóbbi számított igazán, hiszen azzal dőlt el a végeredmény.

janika-peugeot-208

Van még hová fejlődni
Elképesztő hajrá volt. Nem csoda, hogy a céldobogón még ifjabb Tóth is megengedett magának egy mosolyt. Pedig egész nap feszülten koncentrált. „Száznegyven gyorsasági kilométert tettünk meg. Hosszú nap volt, de kilométerről kilométerre folyamatosan tanultunk. Van még hová fejlődni, és tudom, hogy az utolsó tizedek ledolgozása lesz a legnehezebb, de szeretjük a kihívásokat. Az is az volt, hogy jól beállítsuk a Peugeot-t, amellyel Egerben szinte végig küzdöttem, a tesztnek és a változtatásoknak köszönhetően azonban mostanra komoly raliautó lett a 208-asból. Lazábban, gyorsabban tudom vezetni” – nyilatkozta ifjabb Tóth.

Nagy az öröm
Én csak mosolygok, mert egyáltalán nem gondoltam, hogy Jani három év kihagyás után ilyen gyorsan visszarázódik” – tette hozzá Szőke Tamás. A Peugeot-pilóta is bevallotta, szép lassan visszatér a régi érzés. Ez abban nyilvánul meg, hogy tudja, néha adhatna korábban gázt, de azt még nem érzi, hogy mikor. S hogy mi volt a taktikája az utolsó szakaszon? „Próbáltam a lehető leggyorsabban végigmenni rajta. Pici tartalék azért maradt benne, de nem sok – nagyon örülök ennek a második helynek” – mondta a Peugeot Total Hungária Rallye Team pilótája.

janika-peugeot208

„Fülig ér a szám – tette hozzá a navigátor, Szőke Tamás, széles mosollyal alátámasztva mondandóját. – Ez az utolsó szakasz sok mindent elárult rólunk, például azt, hogy egyáltalán nem ismerem Janit. Kiderült ugyanis, hogy szereti az utolsó gyorsaságikat, ezt nem is tudtam róla. Sokat kell még együtt mennünk, de szép lassan jó lesz ez…”

Vagy nem is olyan lassan – ha a miskolci példából indulunk ki.

Abszolút végeredmény:
1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Rallye
Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 1:03:35.8,
2. ifj. Tóth, Szőke (Peugeot-Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 24.0 másodperc hátrány,
3. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 25.2 mp h.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER