Címkék: mikulás | rally | Skoda

2014. december 03. szerda, 17:00

 

„Az idén is azt hozta a Mikulás, hogy immár ötödik alkalommal beülhetek ebbe a csodálatos autóba. Mindig nagyon várom az évnek ezt a szakaszát, mert mindig nagyon jó érzés beleülni az Octaviába. Persze, öregecske, és megjárta a hadak útját, sőt, az is igaz, hogy a mai Evo9-esekkel és tízesekkel nem veheti fel a versenyt, mégis nagyon szeretek vele autózni. Már csak azért is, mert a nézők is nagyon szeretik – a pályák szélén mindig nagy szurolást kapok" – mondta Zsiros Gábor, aki most az itinert cseréli kormányra, mint ahogy az utóbbi években mindig.




Szezon közben nagyon profin és fegyelmezetten diktálja az itinert Vizin Laci bácsinak (a nemzetközi futamokon) és Turán Fricinek (a hazai bajnokikon), de a szezon végén ő maga ül a volán mögé. S persze, ilyenkor is nagy célokat tűz maga elé – navigátorával megpróbálja megnyerni a licenc nélküli kategóriát.




„Szeretnénk jóízűt autózni, szeretnénk felvenni a versenyt a riválisokkal, aztán majd meglátjuk... Az első gyorsasági nekem nem szokott menni, tavaly is bealudtam, Tibi rám is szólt, hogy megígértem, nyerni fogunk, úgyhogy lépjek már rá a gázra. Így, és ehhez hasonlóan motivál, és talán meglepő, de hatásos. Kíváncsiak vagyunk az új pályára, remélem, fekszik majd nekünk, s annak is örülünk, hogy hatvan helyett hetvenöt kilométeres lesz a verseny. Ezzel az autóval ugyanis minden plusz méter, amit megtehetünk, ajándék" – mondta Zsiros Gábor.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER