Címkék: rallycross

2015. október 25. vasárnap, 16:18

 

 

Múlt hétvégén Olaszországban, Franciacortában rendezték a Rallycross Európa-bajnokság idei utolsó versenyhétvégéjét. Luigi a Super1600-as kategóriában remekül kezdett, az első két futam után az összetett hetedik helyen állt,
ám a harmadikban hatalmasat borult versenyautójával.

 

- Megelőztem egy ellenfelemet - emlékszik vissza Luigi -, aki ezt nehezen viselte, az ugratón nekem jött, de úgy, hogy még a levegőben kitörte a hátsó kerekemet,
emiatt érkezéskor az autóm felborult. Szerencsém volt, hogy nem fordult át a tetején, "csupán" mindkét oldalán csúszott, majd megállt.
Ezzel a kieséssel sokat veszítettem, ráadásul egész éjjel szerelni kellett a versenyautómat. Itt szeretnék hatalmas köszönetet mondani a Kárai csapatnak,
akik rengeteget segítettek nekünk a szerelésben, s ez is egy fantasztikus oldala a rallycrossnak, hogy a magyar csapatok,
versenyzők segítenek egymásnak, ha szükség van rá, jó lenne, ha ez minden technikai sportban hasonlóan működne...


Vasárnapra leszakadt az ég az olasz pálya felett, azt nem tudni, ki mennyire örült ennek, de egy valakit biztosan boldoggá tett a mezőnyből:
- Elképesztően gyorsak voltunk esőben, az autó stabilan működött, fantasztikus tapadása volt, így az összetett hatodik helyen végeztem,
amivel bejutottam az elődöntőbe - folytatja beszámolóját Luigi -. Ott is jól tudtam menni, nagy csatákat vívtam, előztem kettőt,
de a döntőbe végül nem sikerült beverekednem magam. Ennek ellenére boldogan jöttünk el az utolsó fordulóról, hiszen a legjobbakkal hasonló tempót
tudtunk autózni, így nagyon élveztük a hétvégét.

Luigi a mostani hétvégén már itthon áll rajthoz, Máriapócson, ahol a hazai bajnokság zárófordulóját rendezik:
- Három kategóriában három autóval indulok, s mivel a kihagyott versenyek miatt a bajnokságba már nem tudok beleszólni,
minden nyomás nélkül csupán élveznünk kell a versenyzést. Ezzel együtt azért szeretnék jó eredménnyel zárni, és élvezetes autózást bemutatni a hazai közönségnek.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER