Címkék: kamion | Kamion EB | Kiss Norbert | Oxxo Racing

2015. október 14. szerda, 10:09

 

Le Mansban is Kiss Norbi volt a leggyorsabb pilóta, mindkét nap megszerezte a Pole pozíciót, de most először a szezon során nem tudott futamot nyerni.


 

Le Mansban a célegyenes után van egy jobb törés a pályában, de nem ez az első kanyar, hanem az utána következő sikán, amihez féktávot a törés után szinte rögtön el kell kezdeni. Mindez azért lényeges, mert bár Norbi a rajtot jól kapta el, a jobbos törésben a poros íven fordult - mivel a sikán balra kezdődik, így a pole a bal oldalon van -, és a koszos íven alig tudta pályán tartani a kamionját, emiatt a féktávot sem tudta időben elkezdeni, így a sikánt átvágva tudott csak elfordulni. Ez még nem lett volna baj, el is vette a gázt, de mint később kiderült, nem eléggé, így jogosulatlan előnyt szerzett ezzel a mögötte haladó Albacetehez képest, s mivel nem engedte vissza elég közel maga mögé, boxutca áthajtásos büntetést kapott Norbi.



A sikánt a rajt után Jochen Hahn is levágta, ráadásul ezután megelőzte a gázt - nem eléggé - elvevő Norbit, ezért előbb a német pilóta kapott áthajtásos büntetést. Ez annyiban tette izgalmassá a versenyt, hogy Norbi, miután kiállt előle Hahn, két rettentő gyors kört futva a büntetésből még Hahn, sőt az előtte haladó Vrsecky elé is vissza tudott jönni, így az élről "csupán" a harmadik helyre esve vissza Albacete és Lacko mögé.

A második futamon a hatodik helyről rajtolva már az első sikán után a harmadik helyre jött fel a kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta, Reinert és Hahn mögé. Végig egymás mögött autóztak, leszakítva üldözőiket, de nem volt egyiküknek sem lehetősége előzni, így a végéig nem változott a sorrend, bár mindenki - még Hahn is - azt hitte, csapattársa, Reinert elengedi őt, hiszen még a bajnokságban a második helyért harcol Hahn, de ezúttal nem állt félre a csapattárs - talán mert egy Le Mansi győzelem mégiscsak kuriózum...


Beszámoló a szombati futamokról


Vasárnap is a poleból indult Norbi, de a rajtnál nem tapadt be eléggé a hátsó kereke, így Albacete elment mellette, és az első kanyarban már Norbi előtt fordult. Onnantól bár próbálkozott előzni Norbi, nem volt rá tisztán lehetősége, így a második helyen intette le a kockás zászló Lacko előtt.

A második futam hatalmas káoszt hozott, melyet ezúttal leginkább Jochen Hahn okozott, aki ekkor még harcban volt a második helyért Lackoval. A rajt után nem sokkal Hahn beszorult Lacko és Körber közé, leszakította utóbbi bal hátsó sárvédőjét, ami felszállt a levegőbe, majd a semmiből előtűnve pont Norbi szélvédőjén landolt, szilánkosra törve azt. Norbi és a csapat épp azon tanakodtak, lehet e így folytatni a versenyt, amikor Jochen eldöntötte a kérdést, nekicsúszott Norbinak, beforgatta így a mezőny végéről törött szélvédővel már nem volt értelme továbbmenni, Norbi az első kör végén beállhatott a parc fermébe.

Hahn kapott egy 30 másodperces büntetést, de e nélkül is csak Lacko mögött végzett volna, így végül a cseh pilóta lett a második, Hahn a harmadik idén a bajnokságban, melyet toronymagasan nyert meg a magyar autóversenyző, Kiss Norbert.

Az utolsó versenyhétvége most így sikerült - azért volt két pole és három dobogó! -, de ne feledjük, a idén Le Mansig minden hétvégén Norbi szerezte a legtöbb pontot, a szezonban 20 időmérőn 17 pole pozíciója volt, 40 futamból 19-et megnyert, összesen 31-szer állt a dobogón, mindezekkel pedig megvédte Európa-bajnoki címét 2015-ben.

Összefoglaló a vasárnapi futamokról


A csapatbajnokságban másodikok lettünk, még az utolsó nap is harcban voltunk a csapatbajnoki címért, idén nem kellett feladnunk futamot technikai hiba miatt, végig stabil és megbízható volt a versenykamion, 25 év után visszahoztuk a sorozatot Magyarországra, a Hungaroringre, ahol egy fantasztikus hétvégét sikerült varázsolni a közönséggel együtt, mindent egybevetve tehát egy nagyon sikeres - eddigi legsikeresebb szezonunk volt a 2015-ös!
Sárosi Brúnó

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER