Címkék: Drift autósport

2019. október 17. csütörtök, 14:40

 

Még sohasem volt ilyen szoros állás talán a bajnokságban egy versennyel az idény zárása előtt.

 

 

A dobogó első helye már elkelt a Magyar Profi Drift Bajnokság PRO kategóriájában, de a második, harmadik, negyedik és ötödik hely sorsa még nagyon kérdéses.
Roman Kolesar három versenyből eddig kétszer győzött, egyszer pedig a második helyet szerezte meg, így toronymagasan vezeti a bajnokságot. Az első helyet már nem lehet tőle elvenni, de azt még senki sem tudhatja biztosan, hogy ki áll majd mellette az év végi dobogón.

A Mercedessel rajthoz álló Magyar Tamás és a gyönyörű BMW E92 volánja mögött ülő Piskolty Kevin között mindössze két pont különbség van, így ők még a többieknél is jobban várják az utolsó versenyt, melyet a sokak által imádott Brno-i pályán rendeznek majd meg 2019. október 26-27-én.

 

 

 

Magyar Tomi rengeteget küzd a technikával, mindig szerelnek, ritka a nyugodt versenyhétvége az életükben. Tomi azonban hihetetlen, ahogyan a Mercivel driftel, precíz, bátor és sohasem törődik azzal, hogy a Merijénél jóval erősebb autókkal kell megküzdenie. Most is elegánsan csak ennyit üzent Kevinnek, aki két ponttal elmaradva mögötte jelenleg a harmadik helyen áll: „Hajrá, versenyezzünk egy jót, lehetőleg ne a technika döntse el…”

Piskolty Kevin BMW E92-vel áll rajthoz, sok gond nincs ezzel az űrtechnikával. Kevin fantasztikusan tehetséges pilóta, ifjú kora ellenére sok-sok borsot tört már magyar és külföldi ellenfelei orra alá. Most abban bízik, hogy a második hely még kényelmesen megszerezhető az utolsó, záró futamon Brnoban. Lazán ennyit üzent Tominak: „Nahát Tomi! Elég szoros pontverseny alakult ki köztünk. Brnoban találkozunk!”

Még szorosabb a verseny a jelenleg negyedik helyen álló Cselőtei Csaba és az ötödik helyen álló Bócsik Oszkár között, hiszen őket mindössze egy pont választja el egymástól. Mindketten az utolsó versenyen vesztettek sok pontot és így elmaradtak az „élmezőnytől”, de nem búsulnak, hiszen nincsenek lehetetlenek. Csaba ezt üzente az őt követő Oszinak: „Brnoba egy teljesen új technika fog a motorháztető alatt elhelyezkedni. Sajnos tesztelésre már nincs lehetőségünk, így csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz technikai hiba! Nagyon várjuk a versenyt és természetesen szeretnénk megvédeni a negyedik helyet! Bócsik Oszi barátomnak műszaki hiba-mentes, jó versenyzést kívánok!”

 

 

Oszi is korrekt módon egy jó versenyt vár és bízik abban, hogy lefaraghatja minimális hátrányát: „Ebben az erős mezőnyben nem adják könnyen a dobogó egyik fokát sem. Brno az egyik kedvenc pályám, nagyon várja az egész csapat, hogy újra ott lehessünk. Remélem Csabival tudunk egy jót csatázni azért az egy pontért (persze ha a hajtáslánc is úgy akarja)!”

Gyertek és drukkoljatok Ti is nekik és az egész magyar bajnoki mezőnynek, hiszen egy nagyon nehéz pályán kell újra bebizonyítaniuk, hogy mire is képesek. Brno – 2019. október 26-27 – Kilinccsel előre!

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER