2013. április 09. kedd, 13:05

 

Az égiek nem voltak túl kegyesek hozzánk, hiszen elkelt a nagykabát. A profi drift pilóták azonban mindent megtettek azért, hogy felmelegítsék a szívünket. Egy-egy bátrabb megindítás, egy-egy őrült tempójú kanyar, egy-egy fizikának is ellentmondó szög láttán már nem fázott senki sem a Magyar Profi Drift Bajnokság első, kakucsi futamán.

kakucs-drift-kepek

A Kilinccsel Előre Drift Kupa szervezői egy igen izgalmas és technikás pályát alakítottak ki a versenyzők számára a megszokott kakucsi nyomvonalon. Egy manjival való megindítást követően két érintési zóna, majd egy külső és egy belső érintési pont várta, hogy a pilóták minél inkább megközelítsék őket. Annak érdekében, hogy a pontozás alapjául szolgáló feladatokat a nézők is jól értsék, Szili Krisztián György Szilveszter tolmácsolásával előbb lassú, majd versenytempójú körben mutatta meg, hogy mi az elvárás.

kakucs-drift


A kvalifikáció több szempontból is izgalmas volt. Egyrészt most pontozott először ebben a felállásban az új bírói csapat, másrészt most tesztelték a téli fejlesztéseket és az új vasakat a versenyzők.

Még a festék sem száradt meg talán Grózinger Zsolt Nissan S14-esén, mellyel az első versenyen rögtön az első helyre kvalifikálta magát. Őt követte a sorban a kb. 270 lóerős E500-as Mercedesszel Szabó Szilárd, aki nagyon pontosan és tempósan fűzte végig a pályát. Két tökéletes pilóta, két véglet autóban…

gorzinger-nissan
Puci és Grózinger Zsolt a Nissan 200sx s13, egy s14a elejével, Toyota Supra 2jz vvt-i motorral. A motor 3 literes 6 hengeres turbómotor. Teljesítményét 600-700 lóerő közé tervezték.


A mai verseny során minden drift pilóta megfogadta Angyal Péter versenyigazgató tanácsát: „Ne egymás ellen, hanem egymással csatázzatok!”

Az első csatát Temesvári Péter vívta Simon Csabával. A két visszahívással is járó tsuisok során volt egy kis koccanás, volt pár kiegyenesedés és jópár gyönyörű szög. A továbbjutó Simon Csabi lett.

A nap második megmérettetésén Sándor Ádám nem tudott elindulni Zalabai Zsolt ellen. Ennek okát Mészáros Zsolt így fordította le holland bíró társának, Olafnak: „Diffi kaputt.”

A harmadik harc a kvalifikáció során 106 km/órával bekezdő Szabó Szilárd és Szili Krisztián között folyt. Rögtön az első körben leesett az elöl haladó Szilárd E500-ának lökhárítója, így a mögötte haladó Krisztián hibázni kényszerült. A második kör azonban már egyértelműen Szilárd felé billentette a mérleg nyelvét, hiszen sokkal agresszívabban és pontosabban fűzte végig a pályát. Tóth „Alapos” Géza, Szilárd jó barátja viccesen jegyezte meg: „Biztosan belülről egy madzaggal oldotta le a lököst, amikor látta, hogy kezd szoros lenni.”

Nehezen dőlt el Szántó Nikolett „NeroM3” és a terepmintás E30-cal induló Porkoláb Péter közötti harc is, hiszen minimális volt közöttük a különbség mindvégig. A kihívást követően Péter azonban sokkal nagyobb szögeket vállalt és jobbak voltak a terhelésváltások is.

szanto-niki


Izgalmas harcot ígért Simon Csabi és Grózinger Zsolti harca. Grózinger Zsolti a bivalyerős új autójával először elöl haladt. Az őt lekövető Simon Csabi azonban többször kiegyenesedett, így nulla pontot kapott. A második kör már egál-szagú volt, azonban a Csabi által elhibázott első kör miatt egyértelműen a mátészalkai csibész jutott tovább.

A hatodik tsuiso sem volt izgalmaktól mentes, hiszen ebben a gyenge autóval pontosan versenyző Szilárd, valamint az egész nap hihetetlenül precízen autózó Zalabai Zsolt került össze. A fiúk kiegyenlítetten versenyeztek, hihetetlen, de 101 km/órás sebességgel száguldottak egymás mellett, azonban a második körben Zalabai Zsolt beforgása hamar rövidre zárta a további csaták sorsát.

A következő párharc során Grózinger Zsolti megmutatta, hogy mit nem szabad a hátul haladó autónak tennie. Az S14-gyel akkora tempóval érkezett meg Porkoláb Peti E30-asára, hogy már nem tudták elkerülni a csattanást. Grózinger Zsolti autója nem sérült meg, Porkoláb Peti autóján azonban féltengelyt kellett cserélni, így kérdéses volt, hogy el tud-e majd indulni a döntőben…

A nap utolsó előtti csatája már a bronzért folyt, ahol az első körben Grózinger Zsolti óriási szöget vállalva esett be az első érintési zónába; Zalabai Zsolti tökéletesen lekövette. A második körben a helycserét követően azonban Grózi került ki győztesen a tsuiso-ból, ugyanis olyan erővel és vehemenciával támadta ellenfelét, olyan tökéletes íven ment végig, hogy azt még a bírók is állva nézték.

Az utolsó összecsapásnál nemcsak amiatt izgultak Porkoláb Peti szurkolói, hogy Péter nyerjen, hanem azért is, hogy a négy fokos hidegben (aznap már második alkalommal!) kicserélt féltengely bírja majd a kiképzést. A fiúk jó munkát végeztek, az autó szépen muzsikált, azonban Szabó Szilárdot ma senki sem állíthatta meg. Matt fekete Mercedese füstjébe burkolózva ma Porkoláb Péternek be kellett érnie a második hellyel.

kakucs-drift-gyoztesek


Így profi kategóriában a Magyar Profi Drift Bajnokság 1. fordulójának dobogója a következőképpen alakult:

1.       Szabó Szilárd
2.       Porkoláb Péter
3.       Grózinger Zsolt

Ne feledkezzünk meg azonban a kakucsi hétvégén rajthoz álló street kategóriájú versenyzőkről sem, akik megmutatták mindenkinek, hogy hamarosan a profik között lesz a helyük. Versenyük dobogósai:

1.       Peter Kurnava
2.       Várfalvi Gábor
3.       Tápai Attila

A Magyar Profi Drift Bajnokság I. fordulójával egy időben rendezték meg az Eger Rallyt. Ezúton gratulálunk az Eger Rally szervezőinek a színvonalas munkájukhoz és a versenyhez, és egyben jobbulást kívánunk a sportbíróknak.

E kicsit hosszúra nyúlt beszámolót zárjuk stílusosan a mai győztes, Szabó Szilárd szavaival:

„Miután sikerült tökéletesen beállítani az autót, bíztam benne, hogy egy dobogós hely meglehet. Az első helyre nem számítottam, de nagyon örülök neki. Sajnálom, hogy Grózinger Zsoltival végül nem kerültünk össze, de a máriapócsi Kihívás napján még erre is lesz lehetőségem. Bár lehet, hogy egy ilyen erős autó ellen nehéz lesz harcolni.”

A júliusi Drift Kihívás Napja előtt azonban lesz még egy forduló Máriapócson, még pedig a rallycross versennyel egybekötve május 19-20-án. Gyertek, tartsatok ott is velünk! A jelszó továbbra is: Kilinccsel előre!

drift-kakucs


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER