A teherautók összetett rangsorolásában elért első, második, valamint hatodik helyezésével az Iveco kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 33. Dakar-ralin. A világ legfontosabb raliversenyén a legtöbb európai és ázsiai haszongépjármű-gyártó részt vett.
Teljes cikk
Vissza
Egy utolsó, 29 kilométeres szelektívvel zárult az idei, Argentína, Chile és Peru érintésével megrendezésre kerülő 33. Dakar rally, amelyet a motorosoknál Cyril Despres, az autósoknál Stephane Peterhansel nyert meg. A Szalay-Bunkoczi kettős a 21. abszolút helyen fejezte be a versenyt.
Teljes cikk
Vissza
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az utolsó szakaszon érte el a legjobb részeredményét az idei Dakar-ralin – a 15. helyen végzett. A rendezők erre a napra elvileg már nem adtak nehéz feladatot a versenyzőknek – mindössze 29 kilométeres volt a szakasz –, ám végül mégiscsak ástak néhányan.
Teljes cikk
Vissza
Helder Rodrigues első szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron, de az igazi győztes Cyril Despres, aki Coma balszerencséjéből kovácsolt előnyt. A forró Pisco-ban, egy nappal a vége előtt úgy tűnik, minden kategóriában kialakult az első három sorrendje.
Teljes cikk
Vissza
Ilyen se volt még, hogy nem ők ásták el magukat, hanem valaki más, mégis részt kellett venniük az össznépi vesztegelésben. Az egyetlen menekülő út ugyanis Isabelle Pattisier autóján keresztül vezetett volna – azt meg, ugye, már mégsem, és nem csak azért, mert a korábbi hegymászó világbajnok történetesen csinos hölgy.
Teljes cikk
Vissza
A pilóta szerint a verseny egyik legnehezebb szakasza volt az Ariquepa és Nazca között. Sokan egyetértettek vele, ugyanis az élmezőnyből is csak nagyon keveseknek nem kellett elővenni a homokfutót és a lapátot… „Ásásszakmailag sokat fejlődtem, ez nem is kérdés. Ifjú koromban nem voltam képes ilyen rövid idő alatt elhordani egy ekkora nagy homokhegyet” – mondta Bunkoczi László, miután a páros a 32. helyen célba ért.
Teljes cikk
Vissza
Izgalmas játékot játszott Coma az Arequipa-Nazca szakaszon Despres-vel, és bejött a számítása, mivel átvette a vezetést. Az autóknál bár Gordon újra győzni tudott, és Peterhansel elásta magát, mégsem történt semmi változás az összetettben.
Teljes cikk
Vissza
Első alkalommal látogat el a Dakar rally mezőnye Peruba a 2012-es verseny során, az első állomás pedig az ország második legfontosabb városa, Arequipa. A két részből álló napi szakaszt a motorosoknál Despres nyerte meg, az autóknál pedig Peterhansel győzött. Gordon egy órát állt a szakaszon technikai gondok miatt, így akármi is történik a kizárásával kapcsolatban, egyre kevesebb az esélye a végső győzelemre.
Teljes cikk
Vissza
Stresszes napon van túl a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, ez azonban nem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a 17. helyet és egyre előrébb tornázza magát az összetettben.
Teljes cikk
Vissza
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta - igaz, sokkal nehezebb út vezetett a szerdai 17. helyhez, mint a keddi tizennyolcadikhoz. Bár az is tény: senki sem ígérte, hogy a Dakar könnyű lesz.
Teljes cikk
Vissza
Annak ellenére, hogy a jobb lába megsérült a 35. kilométernél, Joan Barreda megnyerte az idei Dakar rally tizedik szakaszát, és ezzel élete első szakaszgyőzelmét aratta. Az autóknál ismét Nani Roma volt a leggyorsabb, de ennél fontosabb hír, hogy Robby Gordont ma délelőtt kizárta a felügyelő testület.
Teljes cikk
Vissza
Harmadszor érte el legjobb időt a motoroknál Cyril Despres az idei Dakar rallyn, és ezzel visszavette az abszolút első helyet Marc Coma-tól. Az autós címvédőnek viszont már biztosan nem lesz lehetősége, hogy bizonyítson, Nasser Al-Attiyah ugyanis műszaki gondok miatt kénytelen volt befejezni a versenyt.
Teljes cikk
Vissza
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az idei legjobb részeredményét érte el a Dakaron: a 18. helyen ért célba! Pedig az Opel Dakar Team párosa nem is érezte gyorsnak a tempót - talán azért, mert a nap nagy részében nem tudta a saját tempóját autózni, hanem mindig valaki más mögött "bûvészkedett".
Teljes cikk
Vissza
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a szenzációs 21. helyen végzett a Copiapó és Antofagasta közti szelektív szakaszon, amely gyors ritmusváltásokat igényelt a versenyzőktől, ugyanis a homokos és köves szakaszok folyamatosan váltogatták egymást.
Teljes cikk
Vissza
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 5 |