2013. január 18. péntek, 17:52

 

Közös jóga órával és meditációval indul az idei Budapest-Bamako Rally. A versenyzők a rajt napján a budapesti Duna Intercontinentalban 9-kor jóga, légzés és meditációs gyakorlatokkal fejlesztik a koncentrációs készségüket.


9000 km-en keresztül a rutinos sofőröknek és navigátoroknak is nehéz összpontosítani, ezért a futam kezdete előtt a versenyzők jógaórákkal készülnek fel a nem várt nehézségekre. A jóga azon kevés mozgásformák közé tartozik, amely nem igényel felkészülést, kort, vagy erőnléti állapotot. Bárki, bármikor elkezdheti. Nem szükséges hozzá csapat, sem különösen jó fizikum. Az amaSole Jógastúdió tanárai örömmel vállalták a felkészítő órákat, hiszen Ők maguk is nagy világutazók.

bamako-afrika

A gyakorlatokat úgy állította össze az amaSole csapata, hogy azok a 9000km-en keresztül bármikor segítséget nyújthassanak a pilótáknak. Hisz mint tudjuk, az egyetlen dolog, amely születésünktől fogva elkísér minket, az a légzésünk. Rá mindig számíthatunk. A versenyzők a légzés segítségével elsajátíthatják, hogy hirtelen támadt stresszhelyzet esetén hogyan nyugtassák meg magukat, szinte pillanatok alatt. Mit tegyenek, a hosszas üléstől megfáradt végtagokkal. Hogyan védjenek ki egy esetleges vádli görcsöt. Mivel tudják fokozni az ébrenlétet és még számtalan fortélyt, amely a több ezer éves jógakultúra hagyatéka.

A Bamako pilótái kétség kívül a legjobb kezekben lesznek.  Jakab Adrienn, az amaSole Jógastúdió tulajdonosa néhány napja tért vissza Vietnámból, ahol egyetlen magyarként szerzett újabb jógadiplomát. Ferenczy Andrea a világ számtalan helyén tanított már, Szingapúrtól Ausztráliáig, így pontosan tudja, hogy a több órás utazás – földön, vízen, levegőben, egyaránt megterhelő.

A közös jóga és meditációs óra nyilvános és ingyenes, így bárki csatlakozhat a Budapest-Bamako indulóihoz.
Helyszín:Budapest Duna Intercontinental Apáczai Csere János utca 12-14. reggel 9.00h


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER