Címkék: autóverseny | hibrid | rally | Toyota | túraautó | WRC

2016. október 06. csütörtök, 09:40

 

“A motorsport jóval több szórakozásnál: létfontosságú az autóipar fejlődése szempontjából. Ahogy az atléták azáltal teszik próbára képességeiket, hogy az olimpiai játékokon teljes erőbedobással küzdenek, az autógyártók a versenyzés révén igyekeznek a járművek teljesítményét eltolni a legvégső határig, és az elsőségért küzdeni, ami lehetővé teszi számukra, hogy az autóipari technológiák fejlesztésének merőben új módjait térképezzék fel." – a Toyota alapítója Kiichiro Toyoda fogalmazott így 1952-ben, ez a szellemiség pedig azóta is a vállalat motorsport tevékenységének alapját képezi.

 

Fennállásának mintegy nyolc évtizede során a Toyota a motorsport számos különböző ágazatában mérettette meg magát, a Forma-1-től a legkíméletlenebb megpróbáltatást jelentő rallyn és tereprallyn át a hosszú távú világbajnokságig (WEC) és a nürburgringi 24 órás futamig. Ezeket a tevékenységeket a vállalat különálló egységei irányították, úgy mint a “Toyota Racing”, a “Lexus Racing” vagy a “Gazoo Racing”. Ezek közül a “Gazoo Racing” 2007-ben elsőként nevezett a Nürburgringi 24 órás versenyre két használt Altezzával; a szervizhátteret pedig a Toyota különböző részlegeiben dolgozó munkatársak adták, akik hittek abban, hogy "az embereket az utak építik, az autókat pedig az emberek." Mindez olyannyira egybecsengett a Kiichiro Toyoda által megfogalmazott alapértékekkel, hogy ezeket szem előtt tartva a Toyota 2015 áprilisában visszatért a gyökerekhez, és a vállalati motorsport-tevékenységeket a Toyota Gazoo Racing zászlaja alatt egyesítve az autóversenyzést a mind jobb autók fejlesztését célzó filozófiájának alapjává tette. Mindez nem jelent mást, mint hogy a Toyota számára fejlesztései legmagasabb szintű próbatételének lehetőségét jelenti a motorsport, ezen fej a fejlesztések pedig a közúti autók tökéletesítését szolgálják.




A Toyota legelső, 2012-es WEC (hosszú távú világbajnokság) futama és a világbajnoki cím 2014-es megszerzése között a TS030 és TS040 HYBRID LMP1 versenyautókban alkalmazott, nagyteljesítményű hajtásláncokkal szerzett tapasztalatok például számottevő mértékben elősegítették az utcai modellek hybrid hajtáslánc-technológiáinak fejlesztését az olyan részterületeken, mint a méretcsökkentés vagy a villanymotor hűtése. A vállalat aktív motorsport szerepvállalása lehetővé tette a világ leginnovatívabb autógyártója, a Toyota mérnökei számára, hogy kilépjenek saját komfortzónájukból, és még szélesebb körű ismeretekre, tapasztalatokra tegyenek szert, amelyeket a további forradalmi fejlesztések szolgálatába állítottak.
Ez szolgáltatta az inspirációt és motivációt a Toyota 2017-es visszatéréséhez a rally világbajnokságba (WRC) is, amelynek révén a Toyota Gazoo Racing újabb, rendkívül kemény versenysorozatban veti meg a lábát, ahol a legvégsőkig terheli autóit, hogy megvalósíthassa a "mind jobb autók" álmát. Természetesen ugyanakkor az sem utolsó szempont, hogy a motorsport a Toyota vásárlók és rajongók felé is a vezetés élményét hirdeti, amely szenvedélyen a vállalat örömmel osztozik velük.

A Gazoo jelentése
A “Gazoo” szó mai jelentése "Garázs" - az a rendkívül bensőséges hely, ahol az emberek együttes erővel igyekszenek a legapróbb részleteket tökéletesíteni, hogy mind jobb autókat építhessenek, és mind tökéletesebb szolgáltatásokat biztosíthassanak minden ügyfelük számára, minden garázsban. Ebben az értelemben a név azt a szellemiséget testesíti meg, amelyet a Toyota Gazoo Racing mozgatórugójának tekint. A név eredete azonban csaknem húsz évvel korábbra vezethető vissza: ekkor jelent meg a gazoo.com internetes oldal, ahol a márkakereskedésekben raktáron elérhető járművekről készült fényképeket gyűjtötték össze. A “GA-ZOO” elnevezés a japán “gazō”, azaz "kép, fotográfia" jelentésű szóból ered. Habár manapság magától értetődő dolog képeket használni egy weboldalon, a kilencvenes évek derekán, amikor az internet még gyerekcipőben járt, forradalmi ötletnek számított a japán autóiparban. A gazoo.com termékek gazdag választékát kínálta az ügyfeleknek, akik itt megtalálták a legjobb ajánlatokat. Végső soron innen ered az a filozófia, hogy mind jobb autókat kínáljanak a Toyota ügyfeleinek.

A Toyota Gazoo Racing európai aktivitásai

FIA hosszú távú világbajnokság (WEC)
A FIA hosszú távú világbajnokságot hatórás vagy hosszabb futamok alkotják, amelyeket Európa, az USA és Ázsia különböző helyszínein rendeznek meg. A legnagyobb jelentőségű futam a Le Mans-i 24 órás, a motorsport hármas koronájának egyike, a hosszú távú autóversenyzés első számú eseménye. A Toyota először 1985-ben nevezett Le Mans-ra, azóta 18 alkalommal vett részt a futamon, és legutóbb igen kevés választotta el attól, hogy megnyerje a 2016-os versenyt. Az egyik TS050 Hybrid LMP1 versenyautó meggyőző teljesítményt mutatva a legvégső percekig vezetett a 24 órás futamon, ám közvetlenül a cél előtt feladni kényszerült a küzdelmet. A testvérautó a vigaszt nyújtó második helyen ért célba. Le Mans meghódításához kivételes sebességre és kiemelkedő megbízhatóságra van szükség; a Toyota Gazoo Racing változatlan lendülettel tör előre ezen a téren, és minden korábbinál kifinomultabb technológiákkal tökéletesíti hybrid hajtási rendszerét. Ezt a hybrid rendszert a Toyota házon belül fejlesztette ki, méghozzá úgy, hogy a fejlesztő csapat tagjai a versenyen is részt vettek. A csapat a legkülönbözőbb emberekből: változatos életkorú, különböző szintű tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll; ugyanakkor mind egy nevezőn vannak, ha a közös céljukról: a "mind jobb autók" fejlesztéséről van szó.

Nürburgringi 24 órás verseny
Évről évre a világ minden pontjáról gyári támogatású és privát csapatok érkeznek, hogy megmérettessenek "a világ legkeményebb autóversenyén" a Nürburgringen. Az idei évben a Toyota Gazoo Racing tizedik alkalommal vett részt a futamon, méghozzá három autóval: egy Lexus RC, egy Lexus RC F és egy Toyota C-HR Racing típussal. Az összesen 158 autóból álló mezőnyben a Toyota C-HR Racing az összesített 84. helyen ért célba, saját kategóriájában pedig megszerezte a harmadik helyet. A Lexus RC hajtáslánc-problémák miatt feladni kényszerült a versenyt, míg a Lexus RC F az összesített 24. helyen, kategóriagyőztesként zárta a futamot. A Nürburgringi 24 órás verseny fontos szerepet játszik abban, hogy a Toyota a közúti fejlesztési részlegeken dolgozó szerelők, mérnökök és tesztpilóták aktív bevonásával fejlessze legénységét.
A Toyota pontosan azzal a céllal vesz részt a futamon, amiért egy évtizede eleve benevezett: hogy részt vegyen a nagy kihívást jelentő motorsport eseményen, és az itt szerzett tapasztalatokat felhasználja a "mind jobb autók" gyártására irányuló erőfeszítéseiben.

FIA rally világbajnokság (WRC)
Az aszfalttól a durva, burkolatlan utakig változatos felületeken zajló FIA rali világbajnokság kíméletlen, magával ragadó nagysebességű versenysorozat, amely szinte minden létező úttípust érint a világon. A pilótáknak országról országra késlekedés nélkül fel kell tudniuk mérni az útviszonyokat, miközben teljes gázzal száguldanak a cél felé.  A rali versenyautók építése azonban nem elméleti feladat: a csapatoknak személyes tapasztalataikat és szakmai ismereteiket hasznosítva olyan autót kell alkotniuk, amely minden elképzelhető útfelületen képességeinek határán tud haladni. Ezt szem előtt tartva a Toyota Gazoo Racing úgy döntött, 2017-ben benevez a WRC versenysorozatba. A versenyprogramot Tommi Mäkinen vezeti, a Yaris WRC pedig csaknem készen áll a bevetésre. A csapat a rallyversenyzés iránt szenvedéllyel rajongó, elhivatott szakemberek alkotják.

“A nyertes jármű receptjének a legfontosabb összetevője, hogy egyazon cél érdekében küzdő, munkájukban örömüket lelő emberekkel dolgozzunk együtt. Azt szeretnénk, hogy a céljaink megvalósításáért küzdve olyan csapatként tekintsen ránk a világ, mint akik a Toyota ’Imádom az autókat!’ hitvallását követve dolgoznak együtt" – avat be Mäkinen.

Interjú Koei Sagával és Shigeki Tomoyamával a Toyota Gazoo Racing műszaki vezérigazgatójával és marketingért felelős vezérigazgató-helyettesével    



Mi a Toyota Gazoo Racing célja és küldetése?
Koei Saga: „A Toyota Gazoo Racing célja és küldetése igen egyszerű, és visszavezethető arra az alapvető kérdésre, hogy miért is veszünk részt motorsport-tevékenységekben.
Alapítónk, Kiichiro Toyoda, írott üzenetet hagyott hátra mindannyiunk számára, amelyben azt mondta: ’a motorsport elengedhetetlen az autógyártás és az egész autóipar fejlődése szempontjából’. Ha az ember elfogadja ezt az alapigazságot, nyilvánvalóvá válik, hogy a motorsport rendkívül fontos, és minden esetben szükséges tevékenység. Nem olyasvalamiről van szó, amihez akkor fordulunk, ha jól mennek a dolgok, vagy akkor nyúlunk vissza, amikor nehezebb idők köszöntenek ránk. Pontosan ezért döntöttünk úgy tavaly, hogy visszatérünk ehhez az alapvető elvhez, és a Toyota motorsport tevékenységeit a Toyota Gazoo Racing zászlaja alatt egyesítjük, tisztázva azt a szerepet, amelyet a Toyota sporttevékenységei a 'mind jobb autók fejlesztésében' betöltenek. Emellett létrehoztuk a Toyota Gazoo Racing Factoryt, azaz versenygyárunkat, amely egy személyben tölti be a korábban más és más részlegek alá tartozó, motorsporthoz kapcsolódó marketing, járműfejlesztési és műszaki támogatási feladatokat. Ezáltal újfent központi szerepet szánunk a motorsportnak, azzal a céllal, hogy mind jobb technológiákat fejlesszünk ki, hogy gondoskodjunk munkatársaink fejlődéséről, és kapcsolatot teremtsünk mindazokkal, akik világszerte nekünk szurkolnak.”

MIlyen szerepet játszott a Nürburgringi 24 órás verseny a Toyota Gazoo Racing fejlődésében?
Shigeki Tomoyama: „A nürburgringi 24 órás futam jelentette a GAZOO Racing kezdetét. 2007-ben itt versenyeztünk legelőször Gazoo Racing néven. Nem volt egyszerű, hiszen a csapat csaknem ismeretlen volt Európában, költségvetésünk pedig rendkívül szűkös volt. Két használt Altezzával kezdtünk - ezek a Lexus IS japán belpiacos megfelelői. A személyzet tagjai önként vállalták a részvételt, az autók összes módosítását a csapat tagjai végezték el. Még a pilóták fele is munkatársaink közül került ki: köztük volt elnökünk, Akio Toyoda úr is, aki a mai napig személyesen támogatja erőfeszítéseinket. Azóta évről évre ígéretes fiatal mérnököket és szerelőket toboroztunk a Toyota legkülönbözőbb kutatás-fejlesztési részlegeiből, hogy a Nürburgringi 24 órás versenyt kiszolgáló csapat tagjaként dolgozzanak velünk. Az év végével visszaérnek eredeti munkahelyükre, ahol az adott évad versenyautójának fejlesztése, illetve a futam során szerzett tapasztalatokat és tudást hasznosítják, megosztva azokat munkatársaikkal, hogy végső célként mind jobb sorozatgyártású autókat alkothassanak.”

El tudná magyarázni, mit ért 'mind jobb autók' alatt?
Koei Saga: „Személy szerint hiszem, hogy a Toyota már most is jó autókat gyárt. Célunk és feladatunk azonban, hogy típusainkat folyamatosan továbbfejlesszük. Ez jobb technológiákat, jobb funkcionalitást jelent; olyan autókat, amelyek többet nyújtanak a felhasználóbarát kezelhetőség, az élvezetes vezethetőség, a biztonság terén. Ugyanakkor világszerte igen szigorú környezetvédelmi korlátozásokat foganatosítunk és igyekszünk ezeket maradéktalanul be is tartani. Például már fejlesztés alatt állnak hybrid hajtásláncaink, amelyeknek azonban képesnek kell lenniük sportos vezetési élményt kínálni. Egyfajta személyes álmom, hogy olyan sorozatgyártású hybrid autókat készítsünk, amelyek kényelmesek, ugyanakkor a versenypályán is élvezetesen vezethetők.”

Önök mindketten más tisztséget is betöltenek a Toyotán belül: Motor Corporation-ön belül: Saga úr a hajtásláncok fejlesztéséért felelős tagvállalat elnöke, míg Tomoyama úr a konnektivitásért, csatlakoztatásért felelős cég elnöke. Hogyan kapcsolódnak ezek a területek motorsport feladataikkal?

Koei Saga: „Korábban motortervező mérnökként dolgoztam. Az utolsó motor, amit terveztem, a Century V12 volt. Hiszem, hogy a WEC sorozatban végzett tevékenységünk az egész vállalatnak a hasznára válnak. A WEC célja, hogy hybrid járművek induljanak a szériában, mi pedig piacvezetők vagyunk a hybridek terén, ezért magától értetődő a kapcsolódás. A jövőben még tökéletesebbé kell válnunk ezen a téren, így nem is létezhet kedvezőbb platform a WEC-nél arra, hogy mind jobb hybrid autókat fejlesszünk.”

Shigeki Tomoyama: „A versenyautók fedélzetén már ma is magas szintű a csatlakoztatottság, ha az összetett telematikai rendszerekre gondolunk. Az információs technológia, a dolgok internetje (Internet of Things), és a konnektivitás olyan, rendkívül fontos technológiák, amelyeknek a jövőben feltétlenül utat kell találniuk autóinkba. Az autóknak biztonságosnak, felhasználóbarátnak kell lenniük, különösen ha az idősebb emberekre gondolok. Ugyanakkor nem célunk, hogy a rengeteg számítógépes funkció miatt unalmas autókat állítsunk elő. Az "élvezetes vezethetőség" ígéretét minden körülmények között be kívánjuk tartani.  Azt vizsgáljuk, hogyan lehet segítségünkre a technológia abban, hogy autóink egyszerre legyenek élvezetesen vezethetők, biztonságosak és könnyen kezelhetők - a motorsportban szerzett tapasztalatok sokat segítenek ezen a téren.”

Mit tekint sikernek a TOYOTA GAZOO Racing?
Koei Saga: „Számos rövid távú célunk van: ilyenek a Le Mans-i 24 órás futam megnyerése, vagy hogy ismét rali világbajnokok legyünk. Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy tevékenységeink minden aspektusában a Gazoo szellemiséget hirdessük és népszerűsítsük. Lépésről lépésre kívánunk haladni, apró sikereket elérni, ugyanakkor nem létezik végső cél, hiszen folyamatosan megújuló, végtelen kihívások állnak előttünk.”

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER