Címkék: Márkakereskedés Családbarát

2019. október 30. szerda, 20:05

 

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége a program meghirdetését követően létrehozta a „Családbarát Márkakereskedés” programot, majd a Bank és Lízingszövetséggel együttműködve azon dolgozott, hogy a támogatásban részesülők számára az egész ügymenet a lehető legkönnyebb legyen.

 

 Az EMMI és a MÁK képviselőivel közösen arra törekedtünk, hogy a pályázat beadásától a gépkocsi átvételéig tartó folyamat egyszerű, átlátható és minden résztvevő számára biztonságos legyen. Ennek érdekében az első pillanattól jól működött a napi kapcsolat, menetközben gyorsan tudtuk kezelni az elakadásokat. A frissen kiadott határozatok már tartalmazzák a kiválasztott márkakereskedő és a megvásárolni kívánt gépkocsi adatait is. Ez a projekt is jól mutatja, hogy az Állam és a szakmai szervezetek képesek sikeresen együttműködni, aminek legfőbb nyertese az állampolgár!

 


 A Gyártók és Importőrök speciális felszereltségű modelleket és további kedvezményeket kínálnak a támogatásra jogosultaknak, így a 2.5 millió Ft-os állami támogatáshoz további több százezer, egyes modelleknél pedig milliós árelőny is párosulhat! Talán ez is hozzájárul az eredeti várakozásokat messze meghaladó érdeklődéshez.
A Lízingszövetség tagvállalatai egyszerűsített ügymenettel várják a finanszírozást igénylőket. Érdekes tapasztalat, hogy az előzetes várakozásokkal szemben, a finanszírozási arány a piaci átlag 34% helyett eddig alig haladta meg a 23%-ot.
A Biztosítók „Családbarát Casco”- t kínálnak, felár nélkül a vásárlóknak, ami baj esetés soron kívüli ügyintézést és avulás mentességet is tartalmaz. A márkakereskedésekben dedikált értékesítők egyablakos ügymenettel várják a leendő ügyfeleket.

 A program július 1-i indulása óta, már közel 16.580 igénylést adtak be a nagycsaládosok a Magyar Államkincstárhoz.
9.887 támogatásra jogosító határozat született
1940 értékesítés után nyújtották be a márkakereskedők a dokumentumokat a MÁK részére
Ezek közül már 1.078 esetben a támogatási összeg is megérkezett, azaz lezárult, az ügylet
Nehézséget jelent, hogy a szeptember 1-től ismét szigorodott európai károsanyag szabályozás miatt, a szállítási határidők egyes modellek esetében meghaladhatják a 6 hónapot. Ilyen esetben sem kell azonban aggódni azoknak, akik már megkapták a támogatásra jogosító határozatot, mert a Magyar Államkincstár, amennyiben nincs változás a jogosultnál, újra kiadja a határozatot.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER