Címkék: Corolla | Touring Sports | Toyota

2018. szeptember 04. kedd, 18:04

 

Mindössze néhány nappal azután, hogy a Toyota bejelentette, hogy a jövő tavasszal érkező vadonatúj Corolla generáció három karosszéria változatban, ötajtós, szedán és kombi modellként is elérhető lesz, megérkeztek az első képek az utóbbiról. 

Az ötajtós változat formáját már az idei Genfi Autószalonon láthattuk, a Touring Sports névre hallgató kombi jövő hónapban, a Párizsi Autószalonon lesz megtekinthető először, de a szedánt is leleplezik még az év vége előtt. Három modellváltozatának köszönhetően a vadonatúj Corolla vélhetően nem csupán megerősíti pozícióját a világ legnépszerűbb autójaként, de jó eséllyel Európában is a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert japán márka legnagyobb darabszámban értékesített modellje lehet.

Az idén márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatott ötajtós után az új Toyota Corolla Touring Sports a Párizsi Autószalonon lesz először látható. Az új és sokoldalú Touring Sports vonalvezetése finoman eltér az alapjait adó ötajtós változatétól. A Touring Sports modellt Európában tervezték, és itt is készül, méghozzá kifejezetten olyan európai vásárlóknak, akik praktikus, kompromisszummentes és stílusos autóra vágynak. Az új, 2,0 literes benzinmotorral felszerelt hibridváltozat megjelenésével az új Corolla-családban debütál a Toyota kettős hibrid hajtásláncú stratégiája.
A Toyota hibrid-központú műszaki fejlesztési irányvonalának megfelelően a Corolla Touring Sports mindössze egyetlen hagyományos belsőégésű motorral (a már ismert 1,2 literes, 116 lóerős turbós benzinessel) készül majd, ugyanakkor kétféle hibrid hajtáslánccal (egy 1,8 literes 122 lóerőssel és egy 2,0 literes 180 lóerőssel) is választható. Utóbbi azért is egyedülálló a kategóriában, mert egyetlen másik, hagyományos hajtáslánc sem kínál ilyen kiváló menetteljesítményeket, ilyen alacsony emissziós mutatók mellett. A továbbfejlesztett 1,8 lóerős hibrid a már ismert, csendes, rugalmas, takarékos és gazdaságos hibrid technológiára épül, ugyanakkor mindezeken túl, az új 2,0 lóerős változat több kényelmet, stabilitást, és még élvezetesebb vezetési élményt kínál az új, globális (TNGA) GA-C Toyota padlólemez minden előnyének kihasználásával.
Az új Corolla első futóműve a jól bevált MacPherson szerkezet, hátul azonban vadonatúj fejlesztésű, oldalankénti több lengőkaros független rendszer dolgozik. A lengéscsillapítók szeleprendszere is új, és most először a Toyota adaptív felfüggesztése (AVS) is elérhető a Corollához. A kezelhetőség és a menetdinamikai jellemzők az alacsonyan beépített motornak, az alacsonyra szerelt üléseknek, és nem utolsó sorban a hátsó ülések alá beépített hajtáslánci akkumulátornak köszönhetően kiválóak. A magasabb felszereltségi szinteken alapáron, az alacsonyabbakon extraként érhető el a Toyota prémiumszintű kényelmi és biztonsági felszereléseinek széles választéka (ilyen a térhatású műszeregység, a nagy felbontású Head-Up kijelző, a JBL GreenEdge hangrendszer, a vezeték nélküli telefontöltő, vagy a Toyota Touch Multimedia System is).

Látványos külső formaterv
A Touring Sports dizájnja Európában, a Toyota Zaventemben működő központjában készült. Az új TNGA padlólemez adta lehetőségek alapos kihasználásával az új kombi immár nem az ötajtós egy változata, sokkal inkább határozottan elkülönülő, önálló modell. A megújult Corolla Touring Sports tengelytávja 2700 mm, a hátsó utasok lábtere így a legtágasabb a kategóriában. A kombi vonalvezetése kifinomult, lágyan ereszkedő tetővonalával leginkább a sportos kupékat idézi. Az oldalnézetet a széles és hangsúlyos kerékjárati ívek határozzák meg, amelyek szélességükkel lehetővé teszik, hogy a kerekek kijjebb kerüljenek, ami különösen jót tesz az új Corolla megjelenésének és kihangsúlyozza alacsony súlypontját. A hátulnézetet a karosszéria széles vállvonalai, a teljes LED hátsó lámpák és a lejtős hátsó szélvédő teszi látványossá. A mélyre húzott hátsó lökhárító kihangsúlyozza az orr finoman katamarán vonalú kialakítását. A kategóriában egyedülálló módon az új Corolla Touring Sports már a piaci bevezetés kezdetétől négyféle kéttónusú fényezéssel is választható: ezeknél a tető, az oszlopok és az első, alsó légbeömlő kerete minden esetben fekete színű.

High tech, letisztult utastér
Az új Corolla Touring Sports utastere is rendkívül friss dizájnnal készült. A tervezők célja a tágas, modern, egységes és kényelmes beltér megteremtése volt, a lehető legmagasabb színvonalú, látványos és finom tapintású anyagokkal. A Touring Sports kifejezetten az európai vásárlók igényei szerint készült, kimagasló minőségben, külön figyelmet fordítva a látvány mellett a tapintható minőségre is. Az új GA-C padlólemez egyik komoly előnye, hogy az ülések a korábbiaknál mélyebbre szerelhetők, ami egyrészt hatásosan csökkenti a súlypont magasságát, másrészt komolyan hozzájárul a vezetési élmény javításához. Az elöl és hátul ülők közötti távolság az új Corolla Touring Sports utasterében 928 mm, így a hátsó utasok különösen kényelmesen ülhetnek. A Touring Sports csomagterének alapmérete (VDA) 598 liter, kihasználhatóságát pedig számos funkcionális és kényelmi kiegészítő is javítja.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER