Címkék: Toyota | Toyota C-HR

2016. június 28. kedd, 19:10

 

„A C-HR révén a Toyota megújult erővel vesz részt a kompakt szabadidőjárművek folyamatosan gyarapodó szegmensében. A modell küldetése, hogy mozgásba hozza a kategóriát, új távlatokat nyisson a szegmensben. Pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy abszolút egyedülállónak kell lennie: saját személyiséggel, tele eredeti megoldásokkal.” Kazuhiko Isawa, a C-HR vezető formatervezője

A vadonatúj C-HR (teljes nevén Coupé High Rider, azaz magasan ülő kupé) a Toyota modellkínálatából éppúgy kitűnik, mint a kompakt szabadidőjárművek szegmenséből: a modell Akio Toyoda azon célkitűzését testesíti meg, hogy nagyobb kreatív és mérnöki szabadság révén teremtsünk szemkápráztató megjelenést és fokozott vezetési élményt.

toyota-c-hr-eleje
 
A Toyota C-HR alapvető formai jegyeiben különösen keveset változott azokhoz a tanulmányautókhoz képest, amelyek a közönség kedvencének számítottak a 2014-es Párizsi, illetve 2015-ös Frankfurti Autószalonon. A modell kupészerű vonásai a formatervezők azon elhatározását tükrözik, hogy a Toyota modellkínálatán belül egyedülálló arculatot teremtsenek, egyben vadonatúj irányt állít fel a középkategóriás szabadidőjárművek piacán.
 
A C-HR révén a Toyota egy egyértelműen behatárolható, különleges ügyfélcsoportot szólít meg. A döntéseiket elsősorban érzelmi alapon meghozó vásárlók egyedi karakterre vágynak, és elsőként kívánják megtapasztalni az új élményeket, új termékeket. A stílus és a minőség elsődleges szempont minden termékválasztásuk során, autójukra pedig személyiségük kiterjesztéseként tekintenek.
 
Az ezen ügyfélcsoporttal folytatott találkozókon szerzett tapasztalatok alapján Hiroyuki Koba, a C-HR projekt főmérnöke a fejlesztési folyamat minden fázisában ezekre az elvárásokra összpontosított, a formaterv és az érzékelhető minőség terén a lehető legmagasabbra helyezve a mércét.
 
A Toyota C-HR egyedülálló karaktere jól tükrözi azt a rugalmasságot, amelyet a TNGA (Toyota új globális platform) a formatervezés, a hajtáslánc-fejlesztés és a menetdinamika terén ad a fejlesztőknek, lehetővé téve, hogy az egyre sablonosabbá váló crossover szegmensben vadonatúj, friss értelmezésben kínálják terméküket.
 
A modell európai előértékesítése szeptemberben veszi kezdetét, az első ügyfelek még az év vége előtt átvehetik autójukat. Az Auris TS és a RAV4 közé pozicionált C-HR tervezett éves európai eladásai meghaladják a 100 ezer darabot.
 
Vadonatúj formairány a crossover szegmensben
 
„A crossover tulajdonosok valami különlegesre vágynak, olyasvalamire, amit a hagyományos szabadidőjárművektől nem kaphatnak meg. Emelt üléspozíciót szeretnének, a terepjárók szögletessége nélkül. Mindezen felül kedvelik a dinamikus vezethetőséget.
 
A C-HR révén megpróbálunk vadonatúj értéket meghonosítani a kompakt crossover szegmensben. A modell újdonsága a szabadidőjárművek robusztusságából és erejéből fakad. Ugyanakkor nem dinamikus szabadidőjárművet kívántunk építeni, hanem egy élvezetesen vezethető autót, amely SUV-szerű értékekkel bír.”
Kazuhiko Isawa, a C-HR vezető formatervezője
 
A vadonatúj Toyota C-HR jellegzetes formaterve vadonatúj dinamikával és érzékiséggel gazdagítja a crossover piacot.
 
A 4360 mm hosszú, 1795 mm széles 1555 mm magas (hybrid kivitelben), 2640 mm tengelytávú sorozatgyártású modell említésre méltó hasonlóságot mutat annak a tanulmányautónak a formai elemeivel, amelyet először 2014-ben, a Párizsi Autószalonon mutattunk be, és amely határozottan elnyerte a célcsoport tetszését.
 
Az 'érzéki, gyors crossover' koncepcióját követő, gyémántszerűen felépülő modell kerékívei valósággal kiugranak a karosszéria alól, kihangsúlyozva az új crossover modell erejét és -szilárdságát. A C-HR modulált karosszériája erőteljes alsó része és megemelt hasmagassága a kupék kecses, dinamikus utastér struktúrájával párosul.
 
Akárhonnan nézzük, a C-HR drágakőszerű, szögletes felületei, lendületes ívei és elegánsan integrált részletei a precizitás és az érzékiség finom egyensúlyát teremti meg.
 
A C-HR tanulmány orrkialakítása a Toyota 'Under Priority' és 'Keen Look' formai filozófiáinak evolúcióját testesíti meg. A finom felső hűtőmaszk a Toyota emblémából kiindulva csatlakozik a fényszórótest kecses, mégis agresszív külső széléhez, majd az oldalfalakra fut át.
 
Az első és hátsó keréknél elsötétített küszöbpanel, illetve a karosszérián végigfutó vállvonal is kihangsúlyozza a keskeny karosszéria dinamikus felemelő hangulatát.
 
A C-HR kupészerű formavilágát erősíti a hátsó ajtó C-oszlopba rejtett kilincs, míg a sebesség formai megjelenítésében alapvető szerepet vállal az az áttört szerkezetű, nagyméretű, áramvonalas hátsó légterelő, amelyet az erőteljes tetővonal meghosszabbításaként alakítottak ki a tervezők.
 
A hátrafelé erőteljesen szűkülő utastér mögött felfelé nyíló ajtón keresztül férhetünk hozzá a csomagtérhez. Ez kontrasztot alkot a karosszéria síkjából határozottan kiemelkedő kerékívekkel, amelyek széles, rendkívül erőteljes megjelenést kölcsönöznek az új modellnek.
 
A keskenyedő karosszériából kiemelkedő, markáns hátsó lámpatestek kívánságra LED-es technológiával is felszerelhetők, ami hátulról még karakteresebbé teszi a C-HR megjelenését.

toyota-c-hr-oldal

Kifinomult belső kialakítás, kiemelkedő érzékelhető minőség
„A Toyota európai formatervező központjának célja az volt, hogy olyan egyedülálló formavilágot teremtsünk, amely egyszerre modern és érzéki. A CH-R egyedülálló belső kialakítása az 'érzelmi felületek' és az 'innovatív részletek' stabil alapjára építkezik.
 
Ezek a meghatározó jellemzők tették lehetővé számunkra, hogy friss formai megközelítést alkalmazzunk. Ezek eredményeként a C-HR utastere már a jövő Toyotáinak belső kialakítására utal.”
Alexandre Gommier, ED2 formatervező központ
 
A Toyota számára vadonatúj megközelítést megtestesítő belső kialakítás új „érzéki technológia” formai koncepciója az ultramodern funkcionalitást exkluzív és divatos stílussal kombinálja. A formaterv a vezetőközpontú cockpit és a szellős, tágas utastér egységét kínálja.
 
Utóbbi hívogató, barátságos hangulatáról a műszerfal tökéletes illesztésekkel rétegezett felépítése gondoskodik, amely tetszetős díszítőelemekkel és zongoralakk felülettel folytatódik az ajtópanelben. A kialakítás az érzéki felületkezelés és a határozott élek kontrasztjából építkezve teremt friss, mégis kényelmes környezetet.
 
A vezetőközpontú cockpitben innovatív részletekkel és intuitív, jól kézre álló kivitelben tálalt, ultramodern technológiával találkozunk. Az összes kezelőszerv, valamint az újratervezett, tökéletesített kezelőfelülettel felvértezett, a Toyota 2016-os multimédia platformját magába fogadó, továbbfejlesztett online szolgáltatásokat kínáló 8 colos érintőképernyő egyaránt kissé a vezető felé fordul.
 
Az aszimmetrikus kialakítású középkonzollal együtt ez minden funkciót közvetlenül a vezető keze ügyébe helyez, ugyanakkor a fontos kezelőszerveket az első utas is kényelmesen eléri.
 
Mivel az érintőképernyő nem belesimul a középkonzolba, hanem kiemelkedik annak síkjából, a műszerfal felső részét alacsonyabban vezethettük el, ami még kedvezőbb kilátást teremt.
 
Az első ülések különleges, kétszintű kialakítása kecsesebb, sportosabb felső szakaszból, valamint egy erőteljesebben párnázott, határozott megtámasztást biztosító alsó részből áll. A különbségeket a kárpitozás eltérő színvilága, textúrája és mintázata is kihangsúlyozza.
 
„Az európai érzékelhető minőség csapat (ESO) korábban már több modell ráncfelvarrásánál működött közte, ám most először bíztuk rájuk egy vadonatúj modell teljes megalkotását, így aztán sok múlik a C-HR sikerén.  Az ED2 formatervezői kiemelkedő munkát végeztek, gondoskodnunk kellett arról, hogy elgondolásaik megfelelő formában jussanak el a sorozatgyártásig.

toyota-c-hr-hat

A fejlesztő csoportok hathatós támogatásával a legapróbb látható részletet is kidolgoztuk, és a bevett normák fölé célozva a lehető legtökéletesebb beltéri harmóniára törekedtünk. Úgy érezzük, a C-HR érzékelhető minősége minden eddigi Toyota modellen túltesz.”
 
Mehmet Fatih Kale, főmérnök, Európai érzékelhető minőség csapat
 
A CH-R belső terének már csak azért is a kategória legkiválóbb érzékelhető minőségét (SQ) kellett kínálnia, mert a célcsoportba tartozó ügyfelek autóvásárlásuk során a prémium márkák közül is válogatnak, így aztán a Toyota európai SQ csapatát minden eddigi projektnél korábbi fázisban vonták be a fejlesztésbe.
 
Az SQ csapat szorosan együttműködött a központi formatervező stúdióval, hogy megőrizzék a modell eredeti beltéri koncepcióját. A munka során fáradságot nem ismerve ügyeltek az alkotóelemek minőségére, valamint az anyagmintázat, a formák, a színek és a megvilágítás mindenre kiterjedő harmóniájára, többek között arra is, hogy az illesztéseknél az üléskárpit minden eleme azonos ívben görbüljön.
 
A belső és külső formatervezés közötti kapcsolatot tovább erősíti, hogy számos kapcsoló formavilágában a karosszériát uraló gyémánt-motívum köszön vissza. Ugyanez a rombuszmintázat fedezhető fel az ajtókárpit mintázatában, a tetőkárpitozáson, a JBL hangszórók rácsán, a magashangszórók formájában, de még az analóg műszerek mutatóinak kialakításában is.
 
A gondosan megválasztott felületi kidolgozás meghatározó jelentőséggel bír a beltér harmonikus, egységes összhatásának megvalósításában. Három alapvető kidolgozástípussal találkozhatunk: bőrszerű textúra a hátoldalakon, finom Nappa bőr utánzat a kézzel elérhető részeken, és technikai jellegű felületkidolgozás a funkcionális területeken, például a kapcsolókon.
 
A dekorelemek kiváló minőségű zongoralakk, illetve selyemfényű ezüst kivitelt kaptak, a műszerek és a kapcsolók kék megvilágításának tónusát gondosan összehangolták, ahogy az eltérő színű felületek tükröződését is.
 
A kiemelkedő színvonalú belső tér háromféle színkombinációban rendelhető: sötétszürke, fekete/kék, és fekete/barna.
 
A legigényesebb vásárló elvárásait is kielégítő felszereltségi szintek
 
A célcsoport elvárásait tükrözve a Toyota C-HR különböző funkciók és szolgáltatások széles választékával rendelhető.
 
A Toyota küldetésének tekinti, hogy minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tegye fejlett biztonsági rendszereit. Ennek megfelelően a Toyota Safety Sense rendszer alapfelszerelés a minden C-HR-ben. A rendszer olyan elemeket tartalmaz, mint az ütközés előtti biztonsági rendszer gyalogosfelismerő funkcióval kiegészítve, az adaptív tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer kormánykorrekcióval kiegészítve, az automatikus távolsági világítás és a jelzőtábla-felismerő rendszer (utóbbi az alapkivitelű modelleken nem elérhető).

toyota-c-hr-ulesek

A legmagasabb felszereltségi szinten fűthető ülések, kulcs nélküli nyitási és indítási rendszer, sötétített ablaküvegek, egyedi kárpitozás (akár szövet/bőr ülésekkel), a Toyota forradalmi parkolássegítő rendszere (S-IPA), 18 colos könnyűfém keréktárcsák és kétszínű metálfényezés szerepel a listán.
 
Koncerterembe illő hangzás
 
Az új C-HR a kompakt crossover szegmens legkiválóbb audio élményét kínálja, ha megrendeljük az egyedi kialakítású JBL prémium audiorendszert, amely 8 csatornás, 576 Wattos sztereó erősítőt és kilenc hangszórót (köztük két, frissen szabadalmaztatott JBL hangterelőt (úgynevezett magashang-kürtöt) kínál.
 
Mivel a beltér egyes elemei - az ablakok, a napfénytető vagy a kárpitozás -, illetve a hangszórók körüli karosszériaelemek szerkezeti merevsége mind alapvetően befolyásolhatják a hangzást, a rendszer kialakítása során a kezdetektől rendkívül szorosan működtek együtt a JBL és a Toyota mérnökei.
 
Az ügyfelek igényeinek alapos feltérképezése nyomán megtervezett rendszerben a hangszórók elhelyezésénél elsőbbséget kapott az első üléssor, valamint az A-oszlopokon a JBL jellegzetességének számító, gondosan integrált "magashang-kürtök" gondoskodnak a határozott, tiszta hangzásról.
 
A két 25 mm-es magashangszóró és a hangterelő elemek mellett további két 80 mm-es széles tartományú hangszórót, valamint két 17 centiméteres mélyhangszórót találunk az első üléssornál, míg hátul két 15 centiméteres széles tartományú, illetve egy darab, 19 centiméteres mélyhangszóró helyezkedik el, utóbbit egy tízliteres üregben helyezték el.
 
A navigációs rendszerrel közösen megrendelhető JBL prémium audiorendszer támogatja a veszteségmentes digitális audiofájlok lejátszását.
 
A Toyota és a JBL együttműködése még 1996-ra vezethető vissza, és azóta egyre szélesebb körűnek mondható. A hivatásos zenészek és zeneszerzők által is nagyra tartott JBL audiorendszereivel a világ legnagyobb koncerttermeiben, fesztiváljain és stadionjaiban találkozhatunk (az élő koncertek 80 százalékán, a lemezstúdiók 70 százalékában,
a THX filmszínházak 90 százalékában az ő rendszereiket használják.)
 
Mindkét vállalat fejlesztéseinek középpontjában a kiváló minőség áll, ami a C-HR adottságaihoz igazított, vadonatúj, kompromisszumokat nem ismerő prémium audiorendszerben is megnyilvánul.
 
Ultramodern hajtásláncok
A Toyota C-HR motorkínálata pontosan azt a lendületes, magával ragadóan sportos dinamikát nyújtja, amit a célcsoport képviselői elvárnak. A „mindennél erőteljesebben” cél érvényesül a kategóriában egyedülálló full hybrid zászlóshajó esetében is, mely finom, zökkenőmentes vezetési élményt szavatol.

toyota-c-hr-muszerfal1

A legújabb generációs hybrid hajtásláncot alkalmazó C-HR CO2-kibocsátása mindössze 85 g/km (a kategóriában páratlanul kedvező érték), míg az átlagos üzemanyag-fogyasztás csupán 3,7 l/100 km.
 
A 90 kW/122 LE teljesítményű, új hybrid hajtáslánc nem csupán takarékosabb és könnyebb elődjénél, de sportosabb vezethetőséget is kínál. A belső égésű motort számos részletében újraterveztük, így termikus hatásfoka eléri a 40 százalékot - ez jelenleg a legjobb érték a benzinmotorok körében.
 
Az egyéb hybrid rendszerkomponensek tömegét és méretét csökkentettük, azokat a jobb helykihasználás érdekében áthelyeztük, ezzel még alacsonyabb tömegközéppontot értünk el.
 
A C-HR emellett az eredetileg az Aurisban debütált, új 1,2 literes turbómotorral is elérhető. A 85 kW/116 LE teljesítményű, 185 Nm forgatónyomatékú erőforrás CO2-kibocsátása akár 128 g/km, az átlagos üzemanyag-fogyasztás 5,7 l/100 km. A motorhoz hatfokozatú kézi sebességváltó vagy CVT automata sebességváltó csatlakozhat. A CVT-vel szerelt kivitelek első- és összkerékhajtással egyaránt rendelhetők.
 
A motorok sorát a 2,0 literes, 150 lóerős (110 kW), 193 Nm nyomatékú benzinmotor zárja, amely kizárólag CVT váltóval rendelhető, és amelyet csupán bizonyos piacokon (Ukrajna, Kaukázusi térség) forgalmazunk. 

toyota-c-hr-muszerfal2


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER