2011. július 14. csütörtök, 16:44

 

Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki (MSC) esztergomi gyártósorát. A „lángvörös gyöngyház” Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vezette le magyar olimpikonok gyűrűjében a futószalagról. A kétmillió legyártott gépkocsi tiszteletére rendezett ceremónia mellett a gyár húszéves fennállását is idén ünneplik Esztergomban.

ketmilliomodik-suzuki



Az esztergomi Magyar Suzuki dupla jubileumot ünnepel, hiszen az idén húszéves gyár szerelőüzemének szalagjáról a kétmilliomodik gépjármű gördült le a mai napon.
Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérizgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal kivették a részüket a kétmillió Magyarországon gyártott autó előállításából, s így osztozhatnak a sikerekben is.

„Megtisztelő a Magyar Suzuki vezérigazgatójaként állni itt ezen a napon, amikor példa nélküli erőfeszítéseink testet öltenek. Úgy gondolom, erre az eredményre mindannyian nagyon büszkék lehetünk” – mondta Hisashi Takeuchi.

ketmillio-magyar-suzuki

A vezérigazgató a különleges esemény kapcsán bejelentette, hogy a húsz év és a kétmillió autó tiszteletére 20 szerencsés jövőbeni Suzuki-tulajdonos, amennyiben a Suzuki-márkakereskedések valamelyikében 2011. július 15. és szeptember 30. között tesztvezetésre jelentkezik, egyenként 2 millió forintos kedvezményt kap bármelyik Suzuki modell árából.

Az ünnepi eseményt megtisztelte jelenlétével Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, aki Csonka Zsófia és Sidi Péter sportlövő, Pars Krisztián kalapácsvető és Kiss Dániel gátfutó, Londonra kvalifikált magyar olimpikonok között vezette le a jubileumi Swiftet a sorról.

legordult-a-2-milliomodik-suzuki

hisashi-takeuchi-gyulay-zsolt

„Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság GYÉMÁNT fokozatú támogatója, a Magyar Suzuki Zrt. évek óta a magyar sport, a magyar olimpiai csapat érdekeit szolgálja. Nagyon köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárulnak ahhoz a megfeszített munkához, amely a magyar sportéletben folyik, és biztosítják a londoni felkészülés nyugodt körülményeit. Bízom benne, hogy a „mi autónkkal” a jövőben is szoros lesz az együttműködésünk. További sikereket kívánok, és gratulálok a dupla jubileumhoz” – mondta Gyulay.

A Magyar Suzuki négy éven keresztül, a londoni olimpiáig Suzuki gépkocsiflottával támogatja a MOB munkáját, ezzel segítve a sportolókat, edzőiket és a szakvezetőket a felkészülésben.


Magyar Suzuki Zrt.
A vállalatot a Suzuki Motor Corporation többségi tulajdonosként 1991-ben alapította. A kezdő modell Swift 1992-ben gördült le a gyártószalagról, ezt 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben az új Swift, 2006-ban az SX4, 2008-ban a Splash, majd 2010 júniusában az új Swift követte. Az Esztergomban gyártott modellekbe ma már kizárólag az Euro 5-ös környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok épülnek be. A Suzuki Motor Corporation egyedüli termelő leányvállalataként a kontinensen a Magyar Suzuki látja el a teljes európai piacot az Esztergomban gyártott gépjárművekkel. Alapítása, a kezdeti zöldmezős beruházás óta a Magyar Suzuki számos bővítésen ment keresztül. Mára a gyártás öt nagyobb üzemegységben zajlik (prés-, hegesztő-, festő-, lökhárító- és szerelőüzem). Beruházások sora követte egymást az elmúlt húsz esztendőben, a legjelentősebb a 2003–2008 közötti, amikor is a Suzuki „európai reneszánsz programjának” keretén belül a két legfontosabb célkitűzés az európai disztribúciós hálózat kiépítése volt, valamint a magyar leányvállalat felkészítése a 300 ezres gyártási darabszámra. Utóbbi cél csaknem teljesült 2008-ban, hiszen a gyár több mint 280 ezer gépkocsit gyártott abban az évben.

suzuki-export

Exporttevékenysége során a vállalat nem csupán az európai piacot látja el gépjárművekkel, de szállít Japánba, Oroszországba, Ukrajnába és néhány közel-keleti és észak-afrikai országba – például Izraelbe vagy Marokkóba – is.

A 3400 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt a Magyar Suzuki több tízezer ember számára nyújt megélhetést. A hazai és európai piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a vállalat importált gépkocsik, motorkerékpárok és csónakmotorok értékesítésével is foglalkozik. Az anyagcég, a Suzuki Motor Corporation által gyártott, csúcstechnológiát képviselő importmodellek értékesítésével és az ügyfelek igényeinek kielégítésével Magyarország egyik legkiválóbb kereskedelmi hálózata foglalkozik, hogy széles termékválasztékával megfeleljen a vásárlók elvárásainak. A Magyar Suzuki Zrt. jelentős szerepet játszik a régió motorkereskedelmében is: nyolc környező ország (Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia, Koszovó és Montenegró) piacát látja el motorokkal.

Magyar Suzuki gyár mérföldkövei:
1991
•    Megalakul a Magyar Suzuki Rt. A tulajdonosok: a Suzuki Motor Corporation, az Itochu Corporation, az IFC és az Autókonszern Rt.
•    Alapkőletétel Esztergomban. A beruházás értéke mintegy 14 milliárd forint.

1992
•    Beindul a próbaüzem. Megkezdődik az 1000 és 1300 köbcentis ötajtós Swiftek sorozatgyártása.
•    Megindul a Magyarországon gyártott Suzukik értékesítése.

1993
•    Az újautó-eladások listája szerint a Suzuki a legnépszerűbb típus Magyarországon.
•    Átadják a tízezredik hazai autót.
•    Itthon is beindul a négyajtós Swift Sedanok gyártása.

1994
•    Átadják a 25 ezredik Magyarországon gyártott Suzukit.
•    Elindul az exporttevékenység.

1996
•    Az esztergomi gyárban elkészül a százezredik hazai gyártású Suzuki.

1997
•    Ötéves a „mi autónk”.

1999
•    Elkészül a 250 ezredik hazai gyártású Swift.
•    Átveszi autóját a százezredik hazai Swift-tulajdonos.

2000
•    Megindul a Wagon R+ sorozatgyártása.

2001
•    A Japánból importált Suzuki Liana bemutatója Magyarországon.

2002
•    A gyártás 10. évfordulója.
•    Két típus, a megújult, ötszemélyes Wagon R+ és a Liana Sedan értékesítésének kezdete.

2003
•    100 milliárd forintos kapacitásbővítő és technológiai fejlesztési beruházás indul.
•    Az Ignis ünnepélyes bemutatója és a sorozatgyártás megkezdése.

2004
•    Megkezdődik a dízelüzemű Wagon R+ és Ignis gyártása.
•    Az esztergomi gyárban is készülnek Ignis Super 1600-asok.

2005
•    Február 4-én bemutatják az új Swiftet, amely a Suzuki Way of Life! filozófiájának zászlóshajója, s dinamizmusával, küllemével, műszaki paramétereivel új irányvonalat képvisel.

2006
•    Február 27-én legördül a gyártósorról az alsó középkategóriás családi és szabadidőautó, az SX4. Októberben elkészül az egymilliomodik autó a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában.

2007
•    Megkezdődik az SX4 szedánok forgalmazása.
•    Esztergomban megnyílik a Suzuki-óvoda.

2008
•    A vállalat többéves fejlesztések eredményeként eléri a 280 ezres évi gyártási kapacitást.
•    Február 8-án legördül a gyártósorról a Splash. A modell korszerű felszerelésével, kis fogyasztásával, minimális CO2-kibocsátásával, vidám, színes megjelenésével hódít.
•    A Magyar Suzuki Zrt. a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával karöltve megalapítja a Puskás–Suzuki Kupát.
•    A Magyar Suzuki a magyar olimpiai csapat gyémántfokozatú támogatója.
•    Szeptemberben elkészül a másfél milliomodik Suzuki.

2010

•    Június 10-én legördül az esztergomi gyár gyártósoráról a megújult Swift. Az autó 1992 és 2005 után a nagy sikerű modell harmadik Magyarországon gyártott generációja.

Tulajdonosi szerkezet
Suzuki Motor Corporation         97,52%
ITOCHU Corporation            2,46%
Magyar részvényesek        0,02%


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER