2010. október 28. csütörtök, 22:15

 


Első ízben rendlehető az összkerékhajtás a 6-fokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltóval.

 

 

Skoda 4x4

A dízel részecskeszűrővel szerelt, common-rail befecskendezésű 2.0 TDI teljesítménye 103 kW
Most még vonzóbb ajánlat a csúcsmodell Superb és a „bestseller” Octavia

A Skoda immár az összkerékhajtás és az automata, 6-fokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) együttesével is kínálja Octavia és Superb modelljeit. Az új összeállítás novembertől az erőteljes, 103 kW (140 LE) teljesítményű 2.0 TDI dízelmotorral együtt jelenik meg, amely korszerű common-rail közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel és már szériakivitelben dízel részecskeszűrővel működik, s a szigorú Euro 5 kipufogógáz-szabvány előírásainak is megfelel.

Az Octavia és Superb sorozatai összkerékhajtású változatai immár évek óta nagy érdeklődés övezi. Minden tizedik eladott Superb 4x4-hajtással készült, a Superb Combi esetében pedig ez az arány már minden ötödik példányt jelenti. Az Octavia összkerékhajtású kivitelei szintén népszerűek a vásárlók körében, például az Octavia Combi modelleknek mintegy 15 százalékát teszik ki. Az „AutoBild Allrad” magazin olvasóinak szavazati alapján az Octavia Combi 4x4 több ízben is elnyerte az „Év Összkerékhajtású Autója” díjat, míg az Octavia Scout modellt a brit „4x4” magazin a „Legjobb Crossover Kombi” („Best Crossover Estate“) kitüntetésével ismerte el.

A DSG sebességváltó és összkerékhajtása legújabb generációja a Skoda abszolút high-tech megoldásai, mégpedig a fokozott kényelem és a biztonság szolgálatában. A motor felől érkező forgatónyomaték első és hátsó tengely közötti elosztásának feladatát a negyedik, azaz legújabb generációs Haldex-tengelykapcsoló látja el. Normál körülmények között, például száraz aszfalton haladva, a nyomaték 96 százalékban az első kerekek felé irányul. Amint megváltoznak az útfelület tapadási tulajdonságai, a Haldex-rendszer a másodperc tört része alatt reagálva, a forgatónyomatékot a pillanatnyilag hatékonyabb vonóerő-áradási képességekkel rendelkező kerekekre továbbítja, akár 90 százalékban is a hátsó tengely felé. Az egyes kerekeket precíz elektronikus szabályzás felügyeli, a jármű – a fejlett blokkolásgátló (ABS) és elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (ESP) kiegészülve – így mindenkor lényegesen jobban uralható marad, s még nehéz terepen és laza talajon is stabil iránytartás jellemzi.

A Skoda választékának ilyen jellegű bővítése tökéletes összhangban áll „Egyszerűen nagyszerű “márkafilozófiájával, hisz a célt ez esetben is termékei használati értékének folyamatos növelése jelenti, mégpedig vásárlói számára optimális ár-érték arány megőrzése mellett. Piaci sikerei pedig egyértelműen igazolják a márka irányvonalát: 2010 első nyolc hónapja alatt közel félmillió Skodát szállított ki vásárlóinak, több mint 13 százalékkal múlva felül az előző év azonos időszakának értékesítési volumenét. Magyarországon 4.020 személygépjármű kiszállítására került sor 2010 első nyolc hónapja során, ami 14,10 százalékos növekedést jelen az elmúlt esztendő ugyanezen időszakához képest.

A dízel részecskeszűrővel szerelt, common-rail befecskendezésű 2.0 TDI teljesítménye 103 kW
Most még vonzóbb ajánlat a csúcsmodell Superb és a „bestseller” Octavia

A Skoda immár az összkerékhajtás és az automata, 6-fokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) együttesével is kínálja Octavia és Superb modelljeit. Az új összeállítás novembertől az erőteljes, 103 kW (140 LE) teljesítményű 2.0 TDI dízelmotorral együtt jelenik meg, amely korszerű common-rail közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel és már szériakivitelben dízel részecskeszűrővel működik, s a szigorú Euro 5 kipufogógáz-szabvány előírásainak is megfelel.

Az Octavia és Superb sorozatai összkerékhajtású változatai immár évek óta nagy érdeklődés övezi. Minden tizedik eladott Superb 4x4-hajtással készült, a Superb Combi esetében pedig ez az arány már minden ötödik példányt jelenti. Az Octavia összkerékhajtású kivitelei szintén népszerűek a vásárlók körében, például az Octavia Combi modelleknek mintegy 15 százalékát teszik ki. Az „AutoBild Allrad” magazin olvasóinak szavazati alapján az Octavia Combi 4x4 több ízben is elnyerte az „Év Összkerékhajtású Autója” („Allrad-Auto des Jahres“) díjat, míg az Octavia Scout modellt a brit „4x4” magazin a „Legjobb Crossover Kombi” („Best Crossover Estate“) kitüntetésével ismerte el.

A DSG sebességváltó és összkerékhajtása legújabb generációja a Skoda abszolút high-tech megoldásai, mégpedig a fokozott kényelem és a biztonság szolgálatában. A motor felől érkező forgatónyomaték első és hátsó tengely közötti elosztásának feladatát a negyedik, azaz legújabb generációs Haldex-tengelykapcsoló látja el. Normál körülmények között, például száraz aszfalton haladva, a nyomaték 96 százalékban az első kerekek felé irányul. Amint megváltoznak az útfelület tapadási tulajdonságai, a Haldex-rendszer a másodperc tört része alatt reagálva, a forgatónyomatékot a pillanatnyilag hatékonyabb vonóerő-áradási képességekkel rendelkező kerekekre továbbítja, akár 90 százalékban is a hátsó tengely felé. Az egyes kerekeket precíz elektronikus szabályzás felügyeli, a jármű – a fejlett blokkolásgátló (ABS) és elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (ESP) kiegészülve – így mindenkor lényegesen jobban uralható marad, s még nehéz terepen és laza talajon is stabil iránytartás jellemzi.

A Skoda választékának ilyen jellegű bővítése tökéletes összhangban áll „Egyszerűen nagyszerű “márkafilozófiájával, hisz a célt ez esetben is termékei használati értékének folyamatos növelése jelenti, mégpedig vásárlói számára optimális ár-érték arány megőrzése mellett. Piaci sikerei pedig egyértelműen igazolják a márka irányvonalát: 2010 első nyolc hónapja alatt közel félmillió Skodát szállított ki vásárlóinak, több mint 13 százalékkal múlva felül az előző év azonos időszakának értékesítési volumenét. Magyarországon 4.020 személygépjármű kiszállítására került sor 2010 első nyolc hónapja során, ami 14,10 százalékos növekedést jelen az elmúlt esztendő ugyanezen időszakához képest.



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER