Címkék: Renault | visszahívás

2016. január 20. szerda, 12:45

 

A Renault francia autógyár visszahívja 15 ezer eladás előtt álló járművét, miután a Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére elvégzett véletlenszerű tesztelések megállapították, hogy a motorok szén-dioxid- és a nitrogén-oxid kibocsátásának szintje meghaladja az engedélyezett értéket - jelentette be kedden Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter.

 

A Renault megerősítette, hogy 15 ezer gépkocsinál hibát észleltek a környezetszennyezési rendszerben, ezért visszahívják őket, ám azt is közölte, hogy a folyamat már november elején megkezdődött.

"Júliusban észleltük, hogy beállítási hiba történt. A hibát kijavítottuk szeptember elején és a járművek visszahívása folyamatban van" - mondta Gaspar Gascon Abellan, az autógyár motorfejlesztési igazgatója. Kiemelte, hogy a probléma csak a Captur Franciaországban és Európában forgalmazott, de még eladás előtt álló 110 lóerős dízelváltozatát érinti.

"Az új autóknak meg kell felelniük a normáknak" - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint "a dolgokat gyorsan meg lehet oldani, mert a motorok rendes beállításához egy fél nap elég".

A Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat. A teszteket végző független bizottság múlt héten közölte, hogy a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak, de csalást lehetővé tévő szoftverekkel egyik jármű sem volt felszerelve.

Az autógyár ígéretet tett arra, hogy "technikai tervet" dolgoz ki annak érdekében, hogy a járműveinek károsanyag-kibocsátása valós körülmények között is az engedélyezett értékek alatt maradjon. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a Captur esete egyedi, és a többi típus kibocsátása nem haladja meg az engedélyezett értékeket. MTI

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER