2011. június 17. péntek, 23:52

 

A Porsche szép, szeretjük, sportautó, de miért nyiszorog? A második nemzedék megy be a Kánaán Földjére – írták a krónikások. Nekünk a motor énekelt, zenélt. Ami azt jelentette nektek, morgott, bőgött vagy csendesen duruzsolt, - de a zene a gitárból jött. Akár klasszikus, akár egy rockbandáé – nekünk.

 

porsche-997-Carrera

Jó volt a csönd, hogy most ne beszéljünk a cabrio mivoltjáról, hisz nem ez a vizsgálódás veleje.
Tudjuk a fejlesztés jó, a nyersanyagok fogynak, az egészségünk károsodik. Változik a Föld, ahogy eddig is tette, ráadásul felgyorsultan. Drukkolunk neki, segítjük. De a második nemzedéké lesz a természetes elektromos jövő.

Valahogy mégis ennek a nemzedéknek, nem a cikkíró nemzedékének a Pusztító című film jut tolakodóan az eszébe, ahol Stallone az (régi gondolkodásmód szerinti) élettel teli, hibernizált, majd felébresztett hős. Szétlövi a múzeumot a régi „karabélyokkal”, megtanítja vezetni és egyéb földi örömöket élvezni jövőbeni kollegináját. Láthatunk Harleykat a föld alatt és patkányhúsból készült régimódi hamburgereket eszünk a hősökkel.
Igen, drukkolunk a jövőnek, de még dobban a szívünk a filmre, ha már nem, Neked szól a gitár, neked zörög a dob, nem, már ezt sem érted, tehát, Te a Jövő vagy és Neked fejlesztjük az új generációs autókat, Te fogod azokat teljesen birtokba venni, a Te természetes otthonod lesz és bár máshol jár a szívünk, ezért dolgozunk, mert hisszük, jó lesz ez az új világ Neked. Szeretnénk Stallone lenni Számodra, (megmondja a tutit, megoldja), de jobb ha belenyugszunk, nem leszünk, nem lehetünk a tuti etalon. Mi a múlt, Te pedig a fejlődő jövő vagy.


porsche-997-Carrera-arc

A müncheni székhelyű Siemens AG kutatói és szakemberei a pfaffenhauseni (Bajorország) székhelyű, nagy teljesítményű sportautóiról ismert RUF Automobile GmbH-val való együttműködésben tíz Porsche 911 járművet nagy teljesítményű e-autóvá alakítanak át. A Magyarországon bemutatkozó jármű egy Porsche 997 Carrera, és az egymotoros koncepciót példázza: egy központi elektromotorból áll, amely a 180 kilowattos teljesítményt egy nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátorral összeköttetésben adja le.
A Siemens eRUF Roadster gépkocsi Németországon kívül most először mutatkozott be más országban – a Hannoveri Vásáron prezentálták a nyilvánosságnak idén tavasszal.

porsche-997-Carrera-elektromos-roadster

Június 16-án, az épülő M0 autópálya 7-es főút utáni kapaszkodó, még a forgalomnak át nem adott szakaszán volt lehetséges kipróbálni a szépséget.
Az automata váltó 3 gomb. Start, rüki, üres. Az autó valószínűleg hozza a papírforma szerinti gyorsulását, ha nem harcolja le a sok-sok tesztelő és nem felfelé kell kapaszkodnia. Egyetlen panaszunk a nem plüss, vagy bőrülés”kárpit”, de ez nem a Siemens sara.
Szerettük, és hajrá fejlesztés, hajrá elektromos jövő! - Azért egy leselejtezett nyugalmazott benzinesnek kreatív nyugdíjas otthoni éveket biztosítanánk…


Az autóról pár szó a fejlesztők adataiból:


Az eRUF Roadster a Siemens és a nagy teljesítményű sportautóiról ismert RUF Automobile GmbH együttműködésében készült. Az e-autó alapja egy Porsche Carrera 997-es. A Magyarországon bemutatkozó sportkocsi 180 kilowattos elektromotorját a Siemens gyártotta. Az erőforrást egy 29 kW-os lítiumion-akkumulátor táplálja. Ez mintegy 150 kilométeres hatótávolságot biztosít. A kocsi végsebessége 220 km/óra, 0-ról 100 km/órára 5 másodperc alatt gyorsul fel.

Műszaki adatok a fejlesztők szerint:


Egymotoros koncepció
porsche-997-Carrera-utaster
Alapjármű: Porsche 997 Carrera
Siemens elektromotor (180 kW) és inverter
Porsche szériameghajtás
29 kW-os lítiumion-akkumulátor
Belső fűtés
Adatgyűjtő berendezés, amely az elektromos töltöttség, au utazás és a részegységek adatait rögzíti és elemzi
Hatótávolsága hozzávetőleg 150 km, legnagyobb sebessége 220 km/óra, gyorsulása 0-ról 100km/órára kb. 5 másodperc
A motor maximális fordulatszáma 12 ezer fordulat percenként
Töltési teljesítmény 7 kW-ig (230V, 400V, 16A)

Kétmotoros koncepció
Alapjármű: Porsche 997 Carrera
Két keresztbe rendezett Siemens szinkron motor (250 kW) és két inverter
Automatizált 2 sebességfokozat, sperrdifferenciál
Folyadékkal hűtött és fűthető lítiumion-akkumulátor 36,6 kWh energiatartalommal
Belső fűtés
Adatgyűjtő berendezés, amely az elektromos töltöttség, au utazás és a részegységek adatait rögzíti és elemzi
Hatótávolsága kb. 200 km, legnagyobb sebessége 220 km/óra, gyorsulása 0-ról 100km/órára kb. 5 másodperc
Töltési teljesítmény 7 kW-ig (230V, 400V, 16A)

Motor

A Siemens által kifejlesztett elektromotor magas teljesítménysűrűséget ér el, és igen hatékony a részterhelési tartományban.

folyamatosan izgatott szinkrongép
125 kW maximális teljesítmény (30 mp), 50 kW névleges teljesítmény
Maximális forgatónyomaték: 238 Nm
Maximális fordulatszám: 12 000 fordulat/perc
Néveleges feszültség 700 V
Átmérő: 257 mm, hossz: 280 mm
Teljesítménysűrűség: 2,4 kW/kg
Súly: 53 kg
Beépített szenzorelektronika

porsche-997-Carrera-vonalak

A motor egyik specialitása, hogy intelligens villamosenergia-hálózatba integrálható, mivel abba vissza is tud táplálni energiát. A Bundesumweltministerium (BMU, Német Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium) által támogatott projekt – amelynek keretében a járművet bemutatták a Hanoveri Vásáron – különféle hajtáskoncepciók kipróbálására is irányul.

A Siemens központi kutató részlegének (Corporate Technology) fejlesztői ennek megfelelően két területre koncentrálnak: a moduláris hajtásláncra (powertrain) és a jármű intelligens töltési lehetőségére. A kutatómunkára azért van szükség, mert az e-járműveknek a követelmények hosszú sorát kell kielégíteniük ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek. Különösen a fölső kategóriában nagy vezetési kényelmet és dinamikát, továbbá nagy sebességet is elvárnak tőlük. Mindezeken felül ezeknek a járműveknek könnyen integrálhatóknak


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER