A Peugeot, a „Felelősséggel egymásért” program keretében belül, idén csatlakozott Budapest legnagyobb jótékonysági akciójához a MikulásGyárhoz. December hónap folyamán a „Peugeot négy keréken segíti a Mikulásgyárat” feliratú Boxer teherautó is munkába áll, hogy a segélyek még karácsony előtt eljuthassanak a rászorulókhoz.

A segíteni vágyók december 9. és 21 között a Felvonulási téren felállított MikulásGyárban, vagy országszerte 14 plázában és minden postán adhatják le adományaikat.
A csomagok szétosztását az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt csaknem 400 önkéntese végzi országszerte. A rászoruló családoknak főként a mindennapi megélhetéshez szükséges tartós élelmiszereket, tisztítószereket és a gyerekeknek játékokat szeretnének ajándékozni az összegyűlt adományokból.
Tavaly 15 500 doboznyi adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek Magyarországon, valamint néhány száz doboz adományt a szomszédos országok magyarlakta településeire is eljuttattak.
Hozzászólások