Címkék: Mini

2014. szeptember 09. kedd, 11:58

 

Tizenhárom évvel az új, a BMW Group által kifejlesztett MINI bemutatása után a hárommilliomodik MINI is legördült az oxfordi gyártószalagról. A jubileumi autó egy új, ötajtós, a brit zászlót ábrázoló MINI, amelynek ünnepélyes elkészültekor jelen voltak a BMW Group gyártásért, illetve a MINI márkáért felelős igazgatótanácsi tagjai.

 

Harald Krüger és Peter Schwarzenbauer mellett az eseményt jelenlétével megtisztelő Susan Kramer bárónő, brit közlekedési államtitkár azt is ünnepelték, hogy 2001 óta pont kétmillió azon MINI-k száma, amelyeket Angliából több mint 110 országba exportáltak.



Az oxfordi gyárban jelenleg a háromajtós és az új, ötajtós MINI mellett a MINI Cabrio, a MINI Roadster és a MINI Coupé modelleket gyártják. A márka és a gyár sikeréről sokat elmond, hogy 2001-ben kb. 2400 munkatárs egy műszakban közel 300 autót készített naponta, jelenleg pedig 4000 alkalmazott, folyamatosan, azaz három műszakban napi 1000 autót szerel össze.

Az Egyesült Királyság a MINI jelenleg második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az elkészült autók 80%-át exportálják. Az eddigi kétmillió külföldre szállított autóval a MINI a harmadik legnagyobb autóexportőr Nagy-Britanniában.

A BMW Group 2000 óta eddig összesen közel 1,75 milliárd angol fontot fektetett be angliai gyáraiba, és csak 2012 és 2015 között a bajor konszern a szigetországi MINI-gyártásra fordított invesztíciója 750 millió font.



A BMW Group összesen 303.177 MINI-t gyártott 2013-ban, ebből Oxfordban 175.986 darabot. A további 125.559 MINI Countryman és MINI Paceman szerződéses gyártás keretében az MSF grazi gyárában és további összeszerelő üzemekben készült. Ugyanakkor, tekintve, hogy világszerte nő a MINI modellek iránti kereslet, a BMW Group külső gyártási kapacitásokat is bevon, így a tavasszal bemutatkozott MINI gyártását Oxford mellett a hollandiai Bornba is kiterjesztették.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER