Címkék: Coupé | Detroit | kupé | Lexus | rc

2014. január 10. péntek, 21:25

 

A Lexus RC F a Tokiói Autókiállításon novemberben bemutatott új RC kupé alapjaira épül. A vállalat mérnökei úgy formálták meg a klasszikus japán sportkocsik vonalait követő Lexus RC F kupét, hogy nagy sebesség mellett is stabil maradjon, s így maximálisan érvényesülhessen a Lexus eddigi legerősebb V8-as erőforrásának teljesítménye.

 

Az autó szélesebb keréktárcsákat és abroncsokat, aktív hátsó légterelőt és légbeömlőket, valamint szénszálas szerkezeti elemeket kapott; mindez tökéletesen megfelel annak, amit a Lexus ‘funkcionális szépségnek’ nevez.

“Minden egyes részegységet a teljesítmény szem előtt tartásával formáltunk meg,” mondta erről Yukihiko Yaguchi, az RC F főmérnöke. “A motorháztetőn és az első sárvédők hátsó részén kialakított különleges levegőkilépő nyílások egyaránt javítják a motor hűtését és az autó menetstabilitását. Ráadásul olyan agresszív kiállással ruházzák fel a kupét, hogy az embernek azonnal a dinamikus vezetési élmény jut eszébe.”




Dizájn
Az RC F orr-részét a Lexus jellegzetes, orsó formájú hűtőrácsa uralja. A Lexus jelzés alatt húzódó rácsozat mintáit apró ’F’ motívumok alkotják. Maga a motorháztető magasabban húzódik, mint az RC esetében, kihangsúlyozva az F modellváltozat erejét és szélességét. Az első lökhárító és sárvédő alatt kialakított légbeömlők, valamint a stratégiai pontokon elhelyezett aerodinamikai stabilizáló lapok karakteres, egyedi megjelenést adnak az F modellnek.

Az első sárvédő hátsó részén látható levegőkilépő nyílások L alakja egybeolvad a küszöbök vonalával, s a trapéz alakban elhelyezett kipufogó-végződések tovább erősítik az autó agresszív stílusát.

Az RC F több dizájn-megoldást is megörökölt az LFA szupersportkocsitól. Az autó hátsó részéből 80 km/órás tempó fölött kiemelkedő, és 40 km/órás sebesség alatt visszazáródó aktív légterelő ideális megoldás arra, hogy a jármű álló helyzetben hibátlan kupé-formát mutasson.



Az új modellhez három különböző, 10 küllős, 19 colos alumínium keréktárcsa rendelhető. Ezek közül kettő gépi polírozással készül, a High Plus felszereltségi szinthez tartozó tárcsákat pedig mesteremberek polírozzák kézi munkával.

Utastér

A Lexus RC F versenyautós cockpitja tökéletesen illik a karosszéria agresszív stílusához: a műszerek, a kormánykerék, az ülések, a díszítő elemek és a pedálok egyedi kivitelűek. A műszerfalat uraló központi műszeregység információtartalma, színe, és a rajta megjelenő szövegek mérete a négy választható üzemmódtól függően változik.



A tervezők mindemellett az utasok komfortjára is nagy hangsúlyt fektettek. Az RC F modellváltozatban jelenik meg először a Lexus ovális keresztmetszetű, vastag markolatú kormánykereke az optimálisan elhelyezett fokozatváltó karokkal. A vadonatúj, magas támlájú ülések fejtámláját dombornyomású ‘F’ embléma díszíti; a kiváló oldaltartású ülések úgy ölelik körül az utasok testét, mint a test vonalát tökéletesen követő sportruhák. A vásárlók ötféle, kontrasztos öltésekkel készült bőrkárpitozás közül választhatnak.
A fék- és gázpedál L alakú gumibetétei ötvözik a formát a funkcióval, javítva a pedálok tapadását.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER