Címkék: hybrid | KIA

2020. július 09. csütörtök, 19:32

 

A Kia elindította az új Sorento hibrid változatának sorozatgyártását. A márka SUV zászlóshajója most először jelenik meg hibrid hajtáslánccal is.

 


 A Sorento negyedik generációjának minden változata (a benzinesek, a dízelek és a hibrid is) a márka Hwasungban működő üzemében készül Koreában, közös gyártósoron.
Az elsőként gyátott Sorento Hybridmodellek az európai piacra érkeznek, és a modell hamarosan az észak-amerikai gyártásba is bekerül a Kia West Point-i gyárában (Georgia állam). Az ugyanezekben az üzemekben készített korábbi generáció számos elismerést gyűjtött be pályafutása során. Az új modell ugyanolyan szigorú minőségi előírások és ellenőrzések közepette készül, mint elődje.

 


 A Sorento közel húsz éve a Kia globális modellpalettájának fontos tagja, első sorozata 2002- ben jelent meg, s az elmúlt 18 évben összesen több mint hárommillió talált belőle gazdára világszerte. A legújabb, negyedik generációs Sorento európai forgalmazása 2020 harmadik negyedévében indul, de a világ egyes piacaira csak az év végére ér majd el.
Az év végéig az új modell egyes piacokon plug-in hibrid hajtáslánccal is megjelenik, e változatok sorozatgyártása később kezdődik Hwasungban.

Az új Sorento Hybrid Az új Sorento az első modell, ami a Kia friss fejlesztésű, középméretű SUV-padlólemezén alapul. Az új alaplemeznek köszönhetően a még nagyobb a karosszéria révén az új Sorento ma az egyik legjobban kihasználható, legpraktikusabb három üléssoros SUV a piacon. Ezen kívül innovatív, belső kialakítása is alkalmazkodik a a Kia új, elektromos ‘Smartstream’ hajtásláncaihoz, amely tulajdonosának még jobb üzemanyag-hatékonyságot, alacsonyabb károsanyag-kibocsátást és nagyobb teljesítményt kínál, mint valaha.

 A Sorento Hybrid ‘Smartstream’ hajtásláncában 1,6 literes T-GDi (turbós, közvetlen befecskendezéses) benzinmotor dolgozik együtt egy 1,49 kWh kapacitású, lítiumion-polimer szerkezetű akkucsomaggal, és egy 44.2 kW-os elektromos motorral. Az akkumulátor a padló alatt utazik, így alig vesz el helyet az utastérből.
Az új hajtáslánc kombinált teljesítménye 230 LE (össznyomatéka 350 Nm), miközben széndioxid-kibocsátása rendkívül alacsony. A hajtás egy hatfokozatú automata váltóra szerelt elektromos eszközön keresztül adódik át, így az elektromos és a benzines motor teljes teljesítménye egyszerre használható ki minimális energiaveszteséggel. Az eredmény: élénk gyorsulás bármilyen sebességfokozatról, közvetlen hozzáféréssel az akkumulátorban rendelkezésre álló energiához, nagyobb sebesség esetén is.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER