Címkék: 2017 | Genfi Autószalon | Honda

2017. március 09. csütörtök, 11:25

 

Genfben gurult nagyközönség elé a vadonatúj Honda Civic Type R, McLaren-Honda Formula 1, „Electric Vision” néven harangozta be jövőbeni stratégiáját a Honda Motor Europe. Elsőként tekinthető meg Európában a Honda NueV tanulmányautó.

 

Elektromos látomás - A Honda célja, hogy 2025-re Európában eladott járműveinek két harmada elektromos hajtású legyen

Az „Electric Vision” névre keresztelt terv főbb részleteit Katsushi Inoue, a Honda Motor Europe elnök-vezérigazgatója ismertette a 2017-es Genfi Autószalonon. Miként megtudhattuk, a Honda továbbra is elkötelezett az elektromos járművek iránt, legfőbb törekvése pedig, hogy 2025-re az Európában eladott Hondák két harmadát villanymotor hajtsa. Ez nemcsak műszaki, hanem stratégiai szempontból is rendkívül fontos bejelentés, hiszen arról tanúskodik, hogy a legendás japán gyártó számára továbbra elsődleges az öreg kontinens piaca.

Beszédében Inoue úr elmondta: „A jövőben még több forrást biztosítunk kutatásra és fejlesztésre, hogy minél hamarabb elkészülhessenek az európai vásárlóknak szánt elektromos hajtásláncok.”

Az „elektromos átállás” vezéralakjai vadonatúj, kiemelkedően fejlett hibridek lesznek, melyek közül az első 2018-ban jelenik meg a márkakereskedésekben. Ez egy kétmotoros, rendkívül hatékony és környezetbarát modell, s a Honda legmodernebb technikai megoldásaira épül.

Emellett vadonatúj konnektoros hibridekkel, valamint akkumulátoros modellekkel bővül majd a kínálat, és természetesen érkeznek a hidrogénhajtású, üzemanyagcellás autók is.

Utóbbiak a közül a Clarity Fuel Cell már a nagy példányszámú sorozatgyártás küszöbén áll, az első példányok tavaly már megérkeztek Európába, és a Genfi Autószalon látogatói is megtekinthették a típust. A Clarity Fuel Cell a világ legfejlettebb üzemanyagcellás járműve, 700 kilométeres* (434 mérföld) hatótávolságával kategóriájának abszolút legjobbja.



 
A modell szerves része az Európában útjára indított HyFIVE (Hydrogen for Innovative Vehicles) programnak, amelynek célja, hogy megismertesse az emberekkel az üzemanyagcellás járművek előnyeit és a teljes régióban kiépüljön a hidrogénutántöltéshez szükséges infrastruktúra.

Érdekes adalék, hogy a Honda tavaly a legdinamikusabban növekvő nagy márkaként szerepelt az európai piacon. Az autógyártókat tömörítő ACEA adatai szerint az EU és az EFTA országaiban 159 126 új Honda talált gazdára tavaly, ami 20,8 százalékos növekedést jelent 2015 azonos időszakához mérten. Ezzel a Honda jelentősen felülmúlta a teljes piacra vonatkozó értéket, hiszen az EU személyautó-eladásai csupán 6,8 százalékkal gyarapodtak.
* NEDC (New European Driving Cycle) által végzett mérés alapján


A Genfi Autószalonon ünnepli európai premierjét a NeuV

Genfben találkozhat először a nagyközönség a Honda NeuV tanulmányautóval, ami nem más, mint egy elektromos, automatikus irányítású jármű, melynek legfőbb érdekessége a mesterséges intelligencia által vezérelt „érző erőforrás”, ami képes tanulni a pilótától. A NeuV (ejtsd: nyúví) neve a New Electric Urban Vehicle, azaz új, elektromos, városi jármű kifejezésből ered, és az a gondolat hívta életre, hogy a magánszemélyek által birtokolt járműveket élettartamuk 96 százalékában nem használják.

Az innovatív, önvezető modell komoly anyagi haszonnal kecsegteti a leendő vásárlókat, ugyanis azokban az időszakokban, amikor a tulajdonosnak nincs rá szüksége, utasokat szállít! Amellett, hogy „taxizik”, képes áramot termelni és „feltölteni” az elektromos hálózatba, így tényleg teljesen új üzleti modellt alakíthatnak ki a vásárlók.

A mesterséges intelligenciának köszönhetően a NeuV okos és segítőkész személyi asszisztensként is képes helyt állni, „érző motorja” felismeri, hogy a vezető döntéseit milyen érzelmek vezérlik. Később - a tanultakat felhasználva – a vezérlőegység is döntéseket hoz, illetve ajánlásokat tesz a vezető számára.

A NeuV érintőképernyőjét a vezető és az utas is elérheti, illetve kezelheti, kihasználva az egyszerű, kényelmes felhasználói környezet előnyeit. A sok üvegfelület és a meredeken alábukó övvonal fokozza az átláthatóságot, ezáltal segíti a manőverezést, míg a - hagyományos ajtók helyett alkalmazott - hátracsúszó oldalpanel a használhatóságot emeli új szintre.

Maga az autó kétüléses, csomagtartójában pedig egy Kick 'n Go névre keresztelt, elektromos roller bújik meg, amellyel az „utolsó kilométer” tehető meg. Ennek tervezőit a Honda hetvenes években gyártott, azonos néven forgalmazott rollerje inspirálta, amelyet lábbal hajthattak a felhasználók. Az újkori változatban már cserélhető akkumulátorok szolgáltatják az energiát, töltésük a NeuV csomagtartójában kialakított elektromos aljzattal is megoldható. A Kick ’n Go jól mutatja, hogy a Honda mérnökei - a vásárlók életét megkönnyítendő- a mobilitás minden formáját vizsgálják.

A NeuV mellett még egy rendkívül különleges koncepcióval rukkolt elő a Honda a Las Vegasban megrendezett, 2017-es nemzetközi elektronikai szakkiállításon, a CES-en (Consumer Electronics Show-n). A Cooperative Mobility Ecosystem, azaz együttműködésen alapuló, gazdaságos mobilitási rendszer olyan fejlesztéseket fog össze, mint a mesterséges intelligencia, a robotika és a big data, legfőbb célja pedig, hogy javítsa a vásárlók életminőségét, valamint helyváltoztatáshoz fűződő élményét. Persze a márka mérnökei nem állnak meg itt, hamarosan egyéb területeken, többek között motorkerékpárokban és szerszámgépekben is megjelennek a Honda fejlett, elektromos hajtásláncai.


A Honda technológiáiról
A Honda termékei és technológiái környezetvédelem, biztonság és felhasználói élmény terén is a maximumot nyújtják, nem mellesleg igazodnak a márka által közvetített értékekhez. A cég fejlesztései napjainkban főként az önvezető járművekre, a kommunikációs rendszerekre és az alacsony szénhidrogén-felhasználású mobilitásra irányulnak, Mindemellett a Honda már fejlett autonóm rendszereit teszteli Japánban és Észak-Amerikában - ha minden a tervek szerint alakul, 2020-ban már megjelenhetnek a márka önvezető járművei az Egyesült Államok autópályáin. Nagy hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi és baleset-megelőzési fejlesztések is, hogy olyan társadalom alakulhasson ki, ahol élvezetesen és szabadon közlekedhetnek, s boldog életet élhetnek az emberek.

NeuV és az érző motor
A cocoro SB Corp. által fejlesztett „érző motor" nem más, mint különféle mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezések halmaza, ami saját érzésekkel ruházza fel a járművet, illetve műszaki alapjait.


Genfben gurult nagyközönség elé a vadonatúj Honda Civic Type R

A 2017-es Genfi Autószalonon lehullt a lepel a vadonatúj Honda Civic Type R-ről. Bemutatóját különösen nagy érdeklődés övezte, hiszen a Honda - nagy teljesítményű sportkocsik fejlesztése során szerzett - temérdek tapasztalatát összegzi, és igazán átütő menetdinamikát ígér a sebesség megszállottjainak.

Alapjain a vadonatúj ötajtós Civickel osztozik, de olyan kiemelkedő teljesítmény jellemzi, hogy a vezetési élményt illetően közúton és versenypályán is maga mögé utasítja a forró ferdehátúak kategóriájának többi szereplőjét.



A 2.0 VTEC TURBO erőforrást és a hatfokozatú erőátvitelt is továbbfejlesztették

A többszörös díjnyertes 2.0 VTEC TURBO motor optimalizálásával a csúcsteljesítményt 320 lóerőre, a legnagyobb forgatónyomatékot pedig 400 Nm-re növelték a Honda mérnökei. Emellett - a motorvezérlés átprogramozásának köszönhetően - gyorsabbak lettek a gázreakciók és még könnyebben vezethetővé vált az autó, nem mellesleg úgynevezett fordulatszám-igazító elektronikát kapott a váltó, ami a visszaváltások előtt ideális fordulatra pörgeti az erőforrást.

Merevebb karosszéria, módosított futómű

Az új Type R könnyebb, merevebb kocsitestet kapott, mint elődje, kiváló tulajdonságait többek között az új ragasztási technikáknak köszönheti. Felmenőjéhez mérten a torziós merevség 38 százalékkal javult.

Újragondolták a Macpherson rendszerű első futómű geometriáját is, így csökkent a hajtási befolyás és még sportosabb érzetet nyújt a Civic Type R. Hátul vadonatúj, független, több - kiemelkedő merevségű - lengőkarból összeállított konstrukció jutott szerephez, ezáltal még fordulékonyabbá, egyszersmind stabilabbá vált a típus.

Továbbfejlesztett üzemmódok

A Sport és a pályaorientált +R üzemmód mellett immáron Comfort fokozatot is választhat a Civic Type R vezetője. A rendszer az adaptív lengéscsillapítók működését, a kormányellenállást, a váltó kapcsolási érzetét és a gázreakciókat is szabályozza.

Kifinomult aerodinamikai megoldások a - nagy sebességnél oly' fontos - stabilitás érdekében

A vadonatúj Type R még összetettebb és kifinomultabb aerodinamikai csomaggal büszkélkedhet, mint a kifutó generáció. Padlólemez-borítása még egyenletesebb, első légterelője és hátsó szárnya még hatékonyabb lett, a tető hátsó éle pedig ideálissá teszi a légörvényeket. Az erőteljes, agresszív megjelenésű karosszéria felhajtó- és leszorítóerő tökéletes egyensúlyát nyújtja, biztos útfekvést garantálva minden helyzetben, igazán nagy sebességnél is.

Európai gyártás - a Civic Type R-t az öreg kontinensről exportálják a nemzetközi piacokra

Az új Civic Type R gyártása 2017 nyarán kezdődik a Honda swindoni üzemegységében (HUM), ami az alap-Civic összeszerelését is végzi.

Innen exportálják a modell a nemzetközi piacokra, beleértve Európát, Japánt és az Egyesült Államokat is. Érdekesség, hogy az új Civic Type R lesz az első Honda-emblémás Type R, amit hivatalosan forgalmaznak Észak-Amerikában.


McLaren-Honda Formula 1

A McLaren-Honda két versenypilótával nevez a 2017-es Formula 1 szezonra: a kétszeres világbajnok, 32-szeres GP-győztes Fernando Alonsóval és a feltörekvő belga tehetséggel, a GP2-bajnok Stoffel Vandoorne-nal.

Az Alonso-Vandoorne páros nem csak a versenypályán segíti a csapatot, a márka kommunikációjában is fontos szerepe van. Ezt bizonyítja, hogy a két sztárpilóta rántotta le a leplet a vadonatúj McLaren-Honda MCL32-ről, amelyben a Honda új, RA617H típuskódú erőforrása dolgozik. A hajtómű 1,6 literes, V6-os, turbófeltöltésű és természetesen fejlett energiavisszanyerő-rendszer (ERS) teszi hatékonyabbá. Az MCL32 az - MP4-30 és MP4-31 névre keresztelt - elődök által kijelölt úton halad tovább, de minden porcikájában átdolgozták, hogy még gyorsabbá váljon, és megfeleljen az új, 2017-es aerodinamikai szabályoknak.

My Honda – Mobilkommunikációval kapcsolatos innovatív műszaki megoldások

Rendkívül fejlett kommunikációs fedélzeti eszközt mutatott be a Honda, ami átfogó, digitális segédletet nyújt a tulajdonosok számára. A „My Honda” névre keresztelt berendezés egyenesen az autó központi vezérlőegységéhez csatlakozik, és fontos adatokat oszt meg a járművel kapcsolatban, beleértve a menetbiztonságra, a lopásvédelemre, a karbantartásra és a kényelmi funkciókra vonatkozó információkat is. Ezek egytől egyig elérhetők az iOS- és Android-alapú okostelefon-alkalmazásokkal.

Az új fedélzeti eszköz bemutatója kapcsán Philip Ross, a Honda Motor Europe alelnöke elmondta: „A My Honda alkalmazás tervezésekor arra törekedtünk, hogy minden helyzetben segíthessük vásárlóinkat, függetlenül attól, hogy éppen a volánnál ülnek vagy már leparkolták autójukat. Emellett mostantól könnyebben elérhetik márkakereskedőjüket, illetve -szervizüket, és mindig értesülhetnek legújabb híreinkről, fejlesztéseinkről.”

Honda Kiegészítők


HR-V Black Edition
A Honda bemutatja az új HR-V Black Edition modellt

Markáns, feltűnő és egyedi - a Black Edition modellváltozatnál még hangsúlyosabb a vonalvezetés, és megannyi külső-belső kiegészítő fokozza a felhasználói élményt.

A HR-V Black Editiont többek között első és hátsó haspáncél, 18 colos Stygean komplett könnyűfém kerékgarnitúra, küszöb, hűtőrács, fekete külső tükörburkolatok és szőnyegszett teszi különlegessé.

Ötajtós Civic Black Line

Az új, 10. generációs Civicből Black Line kivitel is választható. Ennél az átiratnál többek között olyan kiegészítők gondoskodnak a sportos összehatásról, mint az első és oldalsó légterelők, a hátsó diffúzor vagy a külső tükörburkolatok. A tartozékok Berlina Black és Orange színben is elérhetők.  


2017 Kiegészítők a Civic Type R-hez

Carbon külső tükörburkolatok

A kézzel készített, piros betétekkel feldobott külső tükrök prémium minőségérzetet kölcsönöznek a Civic Type R-nek.

Carbon légterelőszárny

A vadonatúj Civic Type R hátsó szárnyának középső eleme karbonszálból készül, és itt is megfigyelhetők a piros betétek. A légterelő két oldalidomát a karosszéria színére fényezik a Honda szakemberei.


Carbon belső panelek

A műszerfalat és az első ajtók kárpitozását egyaránt kézzel készített, szénszálas betétek teszik látványosabbá, még magasabb szintre emelve a Civic Type R képviselte minőségi színvonalat.

Megvilágított küszöbburkolatok

A fekete, eloxált alumínium és a pirosan világító Type R-logó azonnal magára vonja a figyelmet, így a peremvédő nemcsak gyakorlati, hanem esztétikai szempontból is remek választás. A hátsó védőburkolat esetében nincs megvilágítás.



Csomagtérbe szerelhető kerékpártartó a Civic Tourerhez

A Honda által fejlesztett, különleges kerékpárszállító-rendszert elsőként a 2015-ös Frankfurti Autókiállításon, az Active Life Concept tanulmányautóban tekinthette meg a közönség.

A szerkezet segítségével szabadon átrendezhető az utas- és csomagtér, így mindig maximális tér áll az utasok és a kerékpárok rendelkezésére. Ha két teljes értékű kerékpárt kíván szállítani a tulajdonos, teljes szélességében előre kell döntenie a hátsó ülést, ha viszont csak egyet, akkor elég a támla 40 százalékát előrehajtania, s máris bőséges hely marad két fő vagy a csomagok számára a második sorban.
 
Az In-Car Bicycle Rack kerékpárszállító-rendszer a többi Eredeti Honda Kiegészítővel is kombinálható, ilyen például a rakodóperem-védő, a csomagtér oldalára szerelhető poggyászrögzítő-háló vagy a tetőcsomagtartóhoz kínált keresztrúd. Ezekkel a tartozékokkal még sokoldalúbbá varázsolható a Civic Tourer, biztosan passzol majd tehát a célközönség aktív életviteléhez.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER